Boldogságórás csoportok természeti alkotásai a Föld napján, áprilisban
- Írta: Boldogságóra,
- Megtekintve: 754
“Szelíd léptedben a Föld,
szelíd sóhajod az Ég,
szelíden elringat a Víz,
szelíden megérint a Tűz.”
/ Amerikai őslakos ikaro nyomán, Keresztes Barna fordítása
2009-ben Evo Morales bolíviai elnök kezdeményezésére az ENSZ április 22-ét a „Földanya Nemzetközi Napjá”-vá nyilvánította. Az amerikai őslakosok (indiánok) gyakran használják a Földanya elnevezést, amikor a természeti képződményekről beszélnek. Ez a nap lehetőséget ad számunkra, hogy az emberiség legfontosabb kapcsolatáról, a természettel való kapcsolatunkról elmélkedjünk. Az őslakosok szerint az emberiség egészsége – az általunk belélegzett levegő, az ivóvizünk és az élelmiszereinket tápláló talaj egészsége által – a Földanya egészségétől függ.
“Föld napja alkalmával sétáltunk, játszottunk a szabadban, állatokat figyeltünk meg, majd vetélkedőn vehettek részt a gyermekek, ahol állomásokon feladatokat oldottak meg.” Pap Jánosné
A boldogságórás csoportok a legkülönfélébb módokon ünnepelték a Föld napját 2024-ben. Sok helyen, a Sümegcsehi Lurkó óvodásokhoz hasonlóan közös séta keretében fedezték fel az óvoda/iskola udvarán, vagy környezetében fellelhető érdekes természeti elemeket, majd pedig “Landart” típusú alkotásokat készítettek. A land art a természeti környezet formavilágát és kellékeit (térszínformák, sziklák, kövek, növényzet stb.) szabadtéri installációk létrehozásához alkalmazó művészeti irányzat. A land art az 1960-as évek végén, az 1970-es években vált népszerűvé, először az USA-ban majd Nagy-Britanniában. A Landart részben a művészet kereskedelmi termékké válásával való szembefordulás, kapcsolódva ugyanakkor a természetvédő mozgalmakhoz is, hangsúlyozva a Földnek mint az emberiség otthonának jelentőségét is. A boldogságórás csoportok az óvodai/iskolai homokozót, a fák ágait, a virágok szirmait, köveket és kavicsokat, és saját végtelen fantáziájukat használták az alkotásokhoz, ami a galériában is jól látható. “Fenyőtobozokból napocska képet raktunk ki az udvaron. Minden évben áprilisban közösen a gyerekekkel virágokat ültetünk az ovi kertjébe, szebbé téve ezzel a környezetünket.” Honfi Erzsébet
“Az iskola udvarán Föld napi Landart alkotásokat készítettünk. Iskolai szinten is csatlakoztunk a Föld napi programokhoz: plakátra tenyérlenyomatot készítettünk, virágot ültettünk, kertészkedtünk, szemetet szedtünk. A méhek napján információkat gyűjtöttünk a méhekről és hasznukról.” Rádliné Király Gyöngyi
Az őslakosok a tűz köré gyűlve gyógyító dalokat énekelnek (amelyet quechua nyelven ikarónak neveznek), ezáltal is kapcsolódnak az életet adó természethez.
A boldogságórás csoportok sok esetben az alkotásaikat közös dallal áldották meg, amelyhez Bagdi Bella és az Oscar díjas MINDENKI c. film gyerekkórusának népszerű, a Gyújts egy gyertyát a Földért! c. dalát használták. “Megtanultuk osztályonként, majd fenntarthatósági témahetünk zárásaként közösen elénekeltük a Gyújts egy gyertyát a Földért című dalt. Osztályunkban eleget is tettünk a dalban elhangzott kérésnek, gyertyát gyújtottunk, mellyel felhívtuk a figyelmet a környezet védelmére, a természet megóvására.” Meklerné Balogh Erika
“A Fenntarthatósági hét egyik kezdő programjaként a Balatonfőkajári Aranyalma Református Általános Iskola, Óvoda és Mini Bölcsőde nyolc osztálya közösen énekelte/hallgatta Bagdi Bella dalát. A tanulók ehhez kapcsolódóan „Landart” alkotásokat is készítettek.” Kovácsné Toldi Ildikó
Zárásképpen pedig egy-egy autentikus gesztust tettek, amely a természet tiszteletét tükrözi, az őslakosok pl. gyakran zöld leveleket szórnak tenyerükből a hátuk mögé, köszönetet mondva a Földanya ajándékaiért. “Az Angyalkert óvoda teljes közössége, kicsik és nagyok egyaránt, együtt ünnepelte a Föld Világnapját. Kifejezzük hálánkat a bolygónkért, amely az otthonunk és gyönyörű anyaföldünk. A gyerekek közösen énekeltek, táncoltak és hálát adtak a Földért. Óvodánk minden csoportja számára, az életkori sajátosságokat figyelembe véve tettük a gyerekek mindennapjait színessé, változatos tevékenykedésekkel, azzal a céllal, hogy megalapozzuk környezettudatos szemléletüket és gondolkodásukat.” Szép Kinga
“Az Őzike és Nyuszi csoport összefogott és óvodánk udvarán természeti elemeket gyűjtögettünk, majd tavaszi alkotást készítettünk csapatmunkában. Ezután Bagdi Bella: Gyújts egy gyertyát a Földért! c. dalát hallgattuk meg, miközben körbe álltunk kézfogással és különféle mozdulatokkal tiszteletünket tettük a természet felé.” Etelka Modokné Vigh
A boldogságórákat tartó pedagógusok egymás munkáiból is inspirálódtak, illetve a témának számukra fontos elemeit is kiemelték, így saját ötleteik mentén egyéb kezdeményezésekkel is színessé és élménytelivé tették ezt a napot diákjaik számára. “Valóban fontos, hogy a gyerekek megtanulják, milyen hatalmas ajándék békében élni. Ezért a következő játékra hívtuk a „Folyosóprojektjeink” keretén belül az egész iskolát: A Föld napja alkalmából a negyedik osztályosokkal ismét megnyitjuk a „Föld ösvényét” az alsós folyosón. Az előző évhez hasonlóan érdekes fejlesztő játékokat találtok itt, amit bármikor kipróbálhattok. Természetesen szeretettel várjuk a felsősöket és a szakiskolát is, ha van kedvük. Ami más, mint eddig: az ösvény egy „békeparkká” alakul az egyik játék kapcsán: színes origami daruk hajtogatását lehet megtanulni, amivel aztán az ösvényt szeretnénk feldíszíteni. Hogy miért éppen daru? A daru a béke szimbóluma. Arra szeretnénk felhívni a gyerekek figyelmét, hogy milyen fontos, hogy béke legyen a világon! Az ötlet Fábiánné Morvai Dóra, Boldogságóra Pedagógus Nagykövettől származik – (Veszprémi Báthory István Sportiskolai Általános Iskola) A darumadarak történetét megismerhetitek a folyosón kihelyezett plakáton. – Így szólt a meghívó. S az azt követő napok bizonyították, hogy a gyerekek és a felnőttek is teljes szívvel állnak fontos dolgok mellé. Mérhetetlen kiváncsisággal, lelkesedéssel keresték fel a Föld ösvényét, tanulták a madarak hajtogatását. Néhány nap alatt jelentősen megszaporodtak a madarak , s még nincs vége, hiszen továbbra is folyamatosan keresnek minket, hogy szeretnének megtanulni origami darut hajtogatni. Hajtogatás közben pedig remek alkalom nyílik beszélgetésekre az élet fontos dolgairól: szeretetről, békéről, megbocsátásról.” Simon Sarolta
“Föld napja alkalmából még külső programot is szerveztünk a Pagony könyvesboltban egy ökológiai előadáson jártunk, a gyermekeknek nyuszi simogatásban is részük volt. Megismerkedtek egy szuper gyermekkönyvön keresztül Jane Goodallal a világhírű természettudóssal, aki több mint fél évszázada emeli fel szavát a bolygónkért. A gyermekek kézműveskedtek is, csimpászkodó majmot készíthettek. Szeretettel ajánlom olvasásra: Jane Goodall és Douglas Abrams: A Remény könyve: Túlélési útmutató veszélyeztetett bolygónk számára című könyvet!” Csíkné Holb Ildikó
“Föld napi megemlékezésünket egy közös tabló készítése előzte meg. Amit személyesen én fontosnak tartok: a Föld megmentéséhez egészséges lelkekre van szükség (ezt nyújtja a boldogságóra). Így a boldogságóra témáját is beépítettem ebbe, hisz az nem más, mint a megbocsátás. A Föld napi üzenetünk: Megbocsátok azoknak, akik nem védik a Földet! Megtanítjuk őket arra, hogy mi miért szeretjük és óvjuk! Ezt követően egy képet alkottunk egy Föld és szív alakban.” Bencs Virág
A landart-alkotások természetüknél fogva kérészéletűek, hiszen létrejöttüket követően az időjárás gyorsan elsöpri őket. Az első, úttörő alkotások mára jelentősen erodálódtak, mint például Robert Smithson Utah állam északi részén fekvő Nagy-sóstó felszínén kövekből, talajból és algából formált 500 m nagyságú Spiral Jettyje, amely mára csupán néhány évente bukkan elő a víz alól. Ennél fogva az áprilisi megbocsátás témához is kapcsolódó elengedés gyakorlását is elősegíthette a Landartok készítése, amelyet közös reflexió követhetett. “Legfontosabbnak ebben a hónapban is a megindító beszélgetéseket tartottam, hiszen alig van más alkalmunk arra, hogy lehetőségük legyen a gyerekeknek kötetlen keretekben az őket foglalkoztató kérdésekről beszélgetni.” Lévainé Emődi Adrienn
Szerző: Jozifek Zsófia, a Boldogságóra Integrált Program szakmai vezetője, művészetterapeuta, interkulturális szakértő