Morvai Dóra: Verses beszámoló az éves munkánkról

124

Az őszi címátadón Morvai Dóra a Veszprémi Báthory István Sportiskolai Általános Iskola boldogságórás pedagógusa versével indítottuk a 2019-2020-as tanévet, és a napokban kaptunk tőle egy fantasztikus „évzáró” verset. Fogadjátok szeretettel!

Beköszöntött a szeptember, elindult az iskola

Hálás szívvel gondolhattunk az eltelt nyarunkra.

Nagy élménnyel indult számunkra az idei tanév,

A Kongresszusi Központban ismét a miénk lett az Örökös név.

Dóra néni verset szavalt rólunk, a 2000 fős nézősereg lelkesen tapsolt,

Este már a tévében is láthatta magát, ha a Híradóra kapcsolt.

Hamar eljött az október, az optimizmus hónapja,

iskolánk auláját már javában díszítette a Boldogság Fala.

Bagdi Bella ajándékkal kedveskedett nekünk,

50 szülővel és gyerekkel veszprémi koncertjén a Hangvillában várt minket a helyünk.

A sulinkban alsó tagozaton is gőzerővel beindult a boldogságóra,

Kicsik és nagyok lelkesen készültek a rájuk váró feladatokra.

A blogon is rendszeresen megjelent a nevünk,

Dóra néni fordításaival gyakorolta a német nyelvet velünk.

Újra továbbképzésnek is helyet adott a suli,

Egy egész hétvégén tartott nálunk a 3 napos vidám „buli”.

Sok tanár és tanító megtudhatta itt hogyan működik a boldogságóra,

Vasárnap így élményekkel és tudással felpakolva indulhatott haza.

Barátokat is szerezhettek- hisz ez volt a társas kapcsolatok hónapja,

A szülők, gyerekek és tanárok is összefogva készültek az iskolai programra.

Papírgyűjtés? Több tonna az eredmény a szülőknek hála,

A jutalom: kirándulás, megéri, hisz nem kell jönni iskolába!

Cipősdoboz? Pikk-pakk gyűltek a teli dobozok,

Apró örömöket okozni mindig nagyszerű dolog!

Szállt a hírünk a környéken, egyre népszerűbb lett az iskola,

A decemberi Nők Lapja cikkét olvasva hosszabb lett a jelentkezők sora.

Színes tudósítás jelent meg a nálunk zajló boldogságórákról,

Sőt a honlapon is megjelent a cikk az első Boldog Iskoláról.

A december nálunk mindig programokkal teli,

A sok báthorys gyerek nevetésétől hangos volt a veszprémi mozi.

Készültek az ajándékok, a technikateremben sült a mézeskalács,

Az európai díszekkel teli nemzetközi karácsonyfa díszítette az aulát.

A megérdemelt téli szünet után újra várt az iskola,

A január az iskolában a tervek, az ígéretek hónapja.

Félévi bizonyítvány, dolgozatok, elindult a félévi hajtás,

A nyolcadikosok is sikerrel vették az akadályt.

Februárban táncra perdültek a gyerekek, a próbák alatt retro zenétől aulánk visszhangzott,

Valentin napon minden osztály farsangi táncával sikerrel bemutatkozott.

Megérte a sok befektetett munka és a küzdelem,

A klassz táncok mellett a tanárok „szinkronúszó csapata” is remekelt.

A sok program között jártunk Budapesten, megnéztük a híres múmiát,

Ezalatt Szita Zozo világbajnokjelölt a gyerekeknek reklámozta a kézilabdát.

A Baljós árnyak több ofő órára is árnyékot vetettek,

De a kollégák megtanulták az iskolai erőszaknak hogyan vethetnének véget.

Sakkverseny, Matek, Ki mit tud, Szépen, helyesen…- indult a tavaszi versenyek sora,

Sok-sok eredményt, dicsőséget hirdetett a suli Facebook oldala.

Márciusban Szakmai Napra sok pedagógus és szülő hozzánk látogatott,

Az aulánkban és a termekben szuper előadásokat hallgatott.

Előadás, workshopok, játék és sok program várt az érdeklődő kollégákra,

Ki gondolta akkor, hogy ez lesz a boldogságturné idei utolsó állomása….

Még ezen a héten minden iskola bezárta a kapuját,

elkezdődött a home office, a digitális tanulás.

Félbeszakadt az iskolai tanítás, véget ért minden móka,

A tantermek helyett egy ideje már otthon ketyeg a falióra.

Zoom? Classroom? Teams? Skype? Gyorsan megtanultuk az új rendszert,

A tanórák helye az interneten lett.

Elkelt a segítség, gyerek, szülő és tanár sokat tanult a 3 hónap alatt,

az otthoni tanulás alatt senki sem érezte, hogy egyedül maradt.

Online történelem, irodalom, nyelvóra vagy matek,

Néha úgy érezted, csak kapkodod a fejed.

Az elmúlt időszaknak nézzük a jó oldalát,

A sok házi feladatnak köszönhetően összekovácsolódott a család.

Elmaradt sok program, kirándulás, verseny, színház és a Báthory Kupa,

Hosszan folytatódott volna még a rendezvények sora.

Reméljük szeptembertől a karantén feledésbe merül,

Az életünk újra a régi kerékvágásba kerül.

A #jobbveledavilágotthon feladatbankjának hála

tavasszal már minden osztálynak volt boldogságórája.

Gyönyörű alkotásokat küldtek nekünk a gyerekek,

Családrajz, plakát, szívecske díszítette az otthoni „tantermeket”.

Kurtán, szokatlanul zárul az idei tanév,

az utolsó feladatokba mindenki beleadja a szívét.

A nyári szünet után azt reméljük újra nyit az iskola,

hiszen ez a tanulás igazi otthona!

Diáknak, szülőnek jár a hála és köszönet,

Kívánunk mindenkinek tartalmas nyári szünetet!