Fenntartható boldogság
A júniusi Boldogságórán a fenntartható boldogság témájával foglalkoztunk. A gyerekekkel
beszélgettünk arról, hogy mi teszi őket boldoggá, és hogyan tudják ezeket a pozitív érzéseket
hosszú távon megőrizni. Megosztották egymással kedves emlékeiket és örömteli élményeiket.
A beszélgetést követően minden tanuló elkészítette saját „boldogságkönyvét”, amelybe
lerajzolta az egész tanév legszebb, számára legemlékezetesebb élményét. A színes alkotások
jól tükrözték a gyerekek örömteli pillanatait és pozitív emlékeit.
A foglalkozás vidám hangulatban telt.

Színdarab formájában tartjuk fent a boldogságot.

A boldogságóra témája a fenntartható boldogság volt. A foglalkozás során a tanulók arról beszélgettek, hogy mi az, ami hosszú távon is örömet és elégedettséget ad számukra. Közösen megfogalmazták, hogy a kedvesség, a barátságok, a családdal töltött idő és az egészséges életmód mind hozzájárulnak a tartós boldogsághoz. A gyerekek játékos feladatok segítségével különbséget tettek a pillanatnyi örömök és a hosszabb ideig tartó boldogság forrásai között. Csoportmunkában plakátot készítettek arról, hogyan tehetnek nap mint nap saját és társaik jóllétéért. A foglalkozás során hangsúlyt kapott a hála, a figyelmesség és a felelősségvállalás szerepe. A tanulók örömmel osztották meg egymással saját tapasztalataikat és ötleteiket. Megértették, hogy a fenntartható boldogság sok apró, tudatos döntésből és pozitív cselekedetből épül fel. Az óra végén minden gyermek megfogalmazott egy vállalást, amellyel a következő napokban hozzájárul saját és közössége jóllétéhez. A foglalkozás vidám, elfogadó légkörben zajlott, és erősítette a tanulók pozitív gondolkodását, együttműködését és érzelmi fejlődését.

A Boldogságórák idei tanévi zárásaként, a fenntartható boldogság megtapasztalásának jegyében, az első évfolyam tanulói a hévízgyörki horgásztónál töltöttek el egy élményekben gazdag délelőttöt. A természet közelsége, a közös játékok és a vidám együttlét méltó lezárása volt az egész éves programnak.

A foglalkozás célja az volt, hogy a tanulók áttekintsék és rendszerezzék azokat a boldogságfokozó technikákat, amelyekkel az év során a Boldogságórák keretében megismerkedtek, valamint felismerjék, hogy a tartós boldogság sok apró, tudatosan megélt pozitív élményből épül fel. Az óra elején közösen felelevenítettük a korábban tanult témákat és gyakorlatokat. A gyermekek örömmel idézték fel azokat a tevékenységeket, amelyek segítettek nekik a pozitív gondolkodás, a hála, az örömszerzés és az együttműködés fejlesztésében.
A foglalkozás központi eleme Bezzeg Andrea „Boldog erdő – Kerek erdő” című meséjének meghallgatása volt. A mese élményszerű formában mutatta be a boldogsághoz vezető értékeket és szokásokat. A történet hallgatása közben a gyermekek kis „boldogsággyöngyöket” színeztek, amelyek a mese során megjelenő boldogságforrásokat jelképezték. Ez a tevékenység segítette a figyelem fenntartását és a hallottak tudatosítását.
A mese feldolgozását követően elkészítettük saját boldogságfüzérünket. A gyermekek örömmel válogatták össze azokat a gyöngyszemeket, amelyek számukra a boldogság fontos elemeit jelentik. A közös munka során többen megosztották gondolataikat arról, hogy mi teszi őket igazán boldoggá, és milyen dolgokra szeretnének a jövőben is tudatosan figyelni.
Az óra végén a tanulók rajzban jelenítették meg az érzékszerveikhez kapcsolódó örömforrásokat. Megfogalmazták és lerajzolták azokat a látványokat, hangokat, illatokat, ízeket és tapintási élményeket, amelyek örömet okoznak számukra. A feladat ráirányította figyelmüket arra, hogy a boldogság gyakran a mindennapi élet egyszerű, mégis értékes pillanataiban található meg.
Összességében a foglalkozás nyugodt, elmélyült és pozitív hangulatban zajlott. A gyermekek aktívan kapcsolódtak be a beszélgetésekbe és a kreatív feladatokba, miközben tudatosították saját örömforrásaikat és a fenntartható boldogság alapjait. Az óra hozzájárult ahhoz, hogy felismerjék: a boldogság nem csupán pillanatnyi érzés, hanem olyan szemléletmód, amelyet nap mint nap erősíthetnek pozitív gondolataikkal és cselekedeteikkel.

Az utolsó boldogságóránk egy visszatekintésnek és összefoglalásnak tekinthető, amiben már előkészítettem az évzárói ajándékot nekik és egymásnak.
Én most nem csak arról írok, ami ezen az órán történt, hanem szeretném a saját megéléseimet, nehézségeimet is megemlíteni ebben a kis összefoglalóban, egyfajta önreflexióként.
Először mindenki elmondta, hogy mi tetszett neki a legjobban.
Népszerű volt az apró örömök, a titkos barát projekt, a testmozgás, és a társas kapcsolatok ápolása. Néhányan a megbocsátást említették. Piros kartonból szíveket vágtunk ki, és azt kértem tőlük, hogy ezeket, amiket elsoroltak, csak címszavakban írják le erre a szívre, majd ezeket a szíveket később kiraktuk az iskola közös Boldogságfalára. Majd mivel 4-esek vagyunk, és eljött a búcsú, kértem őket, hogy mindenki mindenkiről írjon egy jó tulajdonságot és egy kedves vagy vicces emléket. (Ez lett az ajándékuk, én ezt személyenként összerendeztem, és leírtam mindenkinek egy oldalra, hogy az osztály többi tagja mit gondol róla… a kapcsolatok ápolása jegyében, és év végén megkapták.)
Az év során többek között saját szerepköreimmel kapcsolatosan merültek fel kérdéseim. Hiszen én a tanítójuk és az osztályfőnökük vagyok. Ebben a minőségemben a tanulmányaikban mindig én mondom meg, hogy melyik válasz helyes, melyik nem, tehát értékelem őket, mert ez a feladatom. A viselkedésben is értékelnem kell, hiszen osztályozva van havonta a magatartás és szorgalom. Bár ők magukat osztályozták mindig, de végül nekem kell mégiscsak beírni a jegyet.
A boldogságórákon úgy gondolom, más a működés. Itt gyakorlatilag csoportterápia jellegű foglalkozás van. Nincsenek értékelések. Fontos, hogy a saját véleményüket fejtsék ki ahelyett, hogy azt mondanák, ami szerintük az osztályfőnöküknek (nekem) tetszene, mert ha nem, akkor nem működik. A terápia lényege az őszinteség. És bár szerintem, vagyis azt gondolom, hogy mindig is kifejezhették a véleményüket szabadon felém, és lehettek velem őszinték, mégis időnként felmerült bennem, hogy nem „belülről” jött-e egy-egy vélemény. Mert a személy (én) ugyanaz. Hiába nincsenek elvárások, itt is ügyesen akarnak válaszolni. Boldogság óra van, akkor ott annak az elvárásnak kell megfelelni, nem? Vagyis boldognak kell lenni.
Ezen felül a másik, ami zavart, hogy a program során mindig volt egy-két kisgyerek, aki egyáltalán nem, vagy alig vett részt az adott beszélgetésben. Sőt. Van egy kislány, aki egyikben sem.
(Azt gondoltam, a két problémám lehet, hogy összefügg. Biztosan nekem is változnom kell.)
Az utolsó óránkon felvetettem a gyerekeknek ezeket a dolgokat. Most nem írom le részletesen, inkább kiragadva a lényeget.
Pl.: a hála gyakorlása. Megkérdeztem, hogy van-e valaki közülük, aki ennél a témánál dacos lett. Rossz kedve lett, esetleg dühöt érzett, amikor mások kifejezték a hálájukat. Többen feltették a kezüket.
Elkezdtünk erről beszélgetni. Elmondtam nekik, hogy ez nem baj. Ettől nem kevesebbek azoknál, akik képesek a hálára. A hála egy érzés, és ha nem tudják ezt érezni, nem lehet erőltetni. (Tudom, hogy többen közülük diszfunkcionális családi háttérből jöttek.) Úgy magyaráztam nekik, hogy aki nagyon szomorú, és hosszú ideje, annak nehéz hálát érezni, de ettől ő nem rossz, nincs vele semmi baj. Erre az egyik kisfiú említette a depressziót, és el is mondta mit jelent. Olyan részletesen, hogy szinte biztos, hogy a saját közeli környezetében találkozott vele. Felvetettem nekik, hogy mi lenne, ha nem azt mondanánk, hogy hálás vagyok, hanem azt, hogy: Jólesik, amikor…, vagy: megnyugszom, ha….., El tudom engedni magam, ha…
Elkezdték keresni ezeket a tapasztalatokat és erre már egy kivételével tudtak is reflektálni.
Egy másik téma, ha valakinek szinte csak a rossz emlékek maradnak meg. Három ilyen kisgyerek van. Egy jó emlék sem jut eszébe, de még az óvodai rossz történésekre is emlékszik. Megkérdeztem, hogy nem lehetséges-e, hogy a megbocsátással van probléma? Hát ők nem tudnak megbocsátani, és azok, akik ezt okozták, megérdemlik a haragjukat. Vagyis nem érdemlik meg, hogy megbocsájtsanak nekik. Elővettük újra a megbocsátás témakörét. Amit akkor megbeszéltünk. Kinek árt a legtöbbet a harag, mi van a bosszúval? Elmondtam nekik, hogy a megbocsátás egy hosszú folyamat, és szintén egy érzés, amit nem lehet erőltetni, de lehet rajta dolgozni.
Kérdeztem tőlük, hogy ki bántott meg valakit életében. Sokan feltették a kezüket, de voltak, akik nem, ők hárman sem. Rákérdeztem, hogy soha nem volt rátok mérges az anyukátok? Vagy valaki más felnőtt? Láttam a szemükben a felismerést, és persze, de, ezzel együtt emelték is a kezüket. Szeretnétek, ha még mindig haragudnának rátok? Persze, hogy nem.
Nem szeretném, ha túl hosszúra nyúlna a beszámolóm, így sem rövid. A lényeg, hogy a beszélgetésünk során megállapítottuk, hogy nincs semmi baj azzal, ha nem azt érzik, amit a többiek, hogy a boldogság nem egy állandó állapot, van, amikor pont boldogtalannak érezzük magunkat, de az a fontos, hogy miután kiszomorkodtunk magunkat (mert ez is fontos, hogy megéljük a szomorúságot is), keressük meg azokat a dolgokat, amiket felírtunk a szívre, és mindazt is, ami nem fért rá, de erőt tudunk meríteni belőle, vigaszt találunk benne, megnyugszunk tőle. Az igazi szívünkbe amúgy is belefér. Építsünk stratégiát arra a problémára, hogy hogyan tudunk a szomorúságból újra derűs, boldog állapotba kerülni! Akár a megbocsátásra, mint célkitűzésre.
Sajnos a fényképekről a végére teljesen elfeledkeztem. Így csak a foglalkozás elejéről van.

A Boldogságóra témája a fenntartható boldogság volt. A foglalkozást A Lorax című mese feldolgozásával kezdtük, amely ráirányította a gyerekek figyelmét a természet védelmére, a felelős döntésekre és arra, hogy a boldogság nem a tárgyak mennyiségétől, hanem a környezetünkkel és egymással való harmonikus kapcsolattól is függ. Ezt követően elénekeltük a „Tavaszi szél vizet áraszt” című népdalt, majd a „Szelektív gyűjtés” játékot játszottuk, amelyben a tanulóknak különböző hulladékokat kellett a megfelelő gyűjtőedénybe válogatniuk. A foglalkozás végén beszélgettünk arról, milyen apró dolgokat tehetünk nap mint nap a természetért és egymásért, hogy egy élhetőbb, boldogabb világot teremtsünk.