Mivel május legvégén kinyitottunk, így ebben a hónapban már az óvodában tudtunk a gyerekekkel beszélgetni. Mivel csoportom kiscsoport, így főleg olyan témákat választottam, melyek az érzelmeiket mozgatják meg. Kérdéseim közül választ kaptam arra, hogy minek örülnek, mi okoz nekik bánatot, hogyan kell egymásnak megbocsájtani, kinek ki a barátja, és miért szeretnek tornázni. A maguk módján válaszolták meg kérdéseimet. Az optimizmus kapcsán újra elővettük a boldog és szomorú arcunkat, próbálta a boldog csapat felvidítani a szomorút, aztán cseréltek. A megbocsátás témánál varázsszavakat hívtunk segítségül. Céljaink elérését célbadobással érzékeltettem. Nagyon kitartóan dobálták a léggömböket a karikába.Újra meghallgattuk Bagdi Bella összes dalát, melyre táncoltunk is a gyerekekkel. A fiúk próbálkoztak a boldogságvár megépítésével. Elalvás előtt óvisaim kérik az altatódalt. Szeptembertől folytatjuk a megkezdett munkát.

Nagycsoportosok vagyunk, immár három éve szívjuk magunkba a pozitivitást, a boldogság megélésének minden részletét, várjuk az iskolát. De a ballagásunk, a búcsúnk mikéntje az óvodától nagyon sokáig bizonytalan volt. Halogattuk és bíztunk abban, hogy mégiscsak lesz mód egy kis ünnepségre. Végül úgy döntöttünk, hogy csak két szülő részvételével családias búcsú bulit tartunk a gyerekeknek. Egy búcsúvers, és rövid ballagó dalok indították a rendezvényt, majd a szülőkkel közös játék következett. A nagy kooperációs ernyővel játszottunk (bújtak alatta, gurítottak, pattogtattak labdát…) minden szülő örömmel bekapcsolódott, együttműködött, és aktív részese volt a vidám délutánnak. Zárásként a csoportunk kedvenc dalaira táncoltunk (Bagdi Bella: Pozitív mondóka, Van nekem egy álmom).
Nagyon örülök, hogy a boldogság foglalkozásoknak lesz folytatása, hiszen a gyerekek 95%-a a Szikszai iskolába megy, ahol szintén beépült a napi, heti tevékenységbe a Boldogságóra program.