Az adventi időszakban idén is közösen hangolódtunk a karácsonyra.
Hetente meggyújtottuk az osztály adventi koszorúján a következő gyertyát, és mindig a diákok dönthették el szavazással, hogy ki legyen az adott hét gyertyagyújtója. Ezek a meghitt pillanatok segítettek megállni egy kicsit, együtt készülni az ünnepre, és átélni a várakozás örömét.
A téli szünet előtti utolsó napon elérkezett az ajándékozás ideje is. Bár időközben már nem maradt titok, hogy ki kit lep meg, ez semmit sem vont le az ajándékozás varázsából. A gyerekek szeretettel és őszinte örömmel adták át, illetve fogadták egymás apró meglepetéseit.
Ezek a közösen megélt pillanatok ismét emlékeztettek bennünket arra, hogy az ünnepek legnagyobb ajándéka nem a csomagokban, hanem az egymásra fordított figyelemben, a kedvességben és a közösség erejében rejlik
Boldogságóra Alapprogram
A mozgás nemcsak a testünket, hanem a lelkünket is erősíti. Legyen szó futásról, táncról, labdajátékról vagy egy vidám közös játékról, minden mozdulat hozzájárul ahhoz, hogy energikusabbnak, kiegyensúlyozottabbnak és vidámabbnak érezzük magunkat.
A gyerekek játékos feladatokon keresztül megtapasztalhatták, hogy a rendszeres testmozgás nemcsak egészséges, hanem örömforrás is. Mozgás közben fejlődik az együttműködés, a kitartás, az önbizalom és a közösségi élmény is.
A mai foglalkozás üzenete egyszerű volt: nem az számít, hogy ki a leggyorsabb vagy a legerősebb, hanem az, hogy örömmel mozogjunk, és jól érezzük magunkat együtt.
Hiszünk abban, hogy minden aktív perc közelebb visz egy egészségesebb, boldogabb élethez – mert a mozgás valóban az egyik legjobb „boldogságforrás”.
Beszámoló a 2025/2026. évi Boldogságóra program megvalósulásáról
Mezőberény Város Önkormányzata Magyarvégesi Óvoda Katica csoport
Idén a Boldogságórákat nem saját, hanem egy nagycsoportban tartottam. Még nem volt ennek a csoportnak Boldogságóra foglalkozása, így első foglalkozásunk során ismét átbeszéltük, hogy Mi is az a Boldogságóra, Boldogság? A továbbiakban a megadott témák kerültek feldolgozásra, a részvétel önkéntes volt. A foglalkozások mindig a hangulat kártyákkal indultak, ahol a gyermekek elmesélhették, hogy milyen érzésekkel érkeztek azon a napon. Szívesen beszéltek róla, gyakoroltuk azt, hogy türelmesen megvárjuk, amíg a másik beszél.
Az adott témákat mozgásalapú relaxációkkal kezdtük, melyeket nagyon szerettek a gyermekek. A kedvencük az volt, amikor magánhangzókat mondtunk A,I,Á,Ú és érzelmeket kapcsoltunk hozzá, miközben kifújtuk a levegőt. A mesék közben le lehetett feküdni és közben ralaxálni. Egyes dalok alatt relaxáltunk és a szövegre koncentráltunk, de volt amely megmozgatott minket. Mindig átbeszéltük az adott témát, főként az óvodai mindennapi életünkből hozott példák segítségével, új szavakkal ismerkedhettünk meg, bővült a szókincsünk. A foglalkozásokat színezéssel, rajzolással zártuk le.
Minden téma más és másért volt tetszetős a gyerekek számára, a feladatokban aktívak voltak, lelkesen rajzoltak, színeztek. Szívesen megosztották egymással tapasztalataikat, véleményüket. Sikerült, mind a 10 témát feldolgozni. A témákhoz az ajánlott dalokat hallgattuk, énekeltük, táncoltunk és mozogtunk rájuk, igyekeztem a témákhoz, olyan játékokat kitalálni, amelyek segítettek az adott témát feldolgozni.
pl. A célok elérése téma esetén, papírból gyúrtunk hógolyót, az volt a cél, hogy a hóemberes fonott kosárba bele találjon a gyermek. Utána átbeszéltük, milyen érzés volt ha bele talált, milyen a ha nem. Nem szabad feladni, a gyakorlással elérjük a célunkat!
Mozgás téma esetén, kimentünk az udvarra és ott mozogtunk. Élvezték a gyermekek.
A Boldogságórák derűs és élménygazdag feladatai, játékai, valamint a gyerekdalok a pozitív énképet és az önbizalmat építették a gyermekekben. 🙂
A mai Boldogságórán a célok fontosságáról beszélgettünk. Ez az idézet emlékeztet bennünket arra, hogy mindannyiunkban ott rejlik a képesség a fejlődésre, az álmaink megvalósítására és az akadályok leküzdésére.
Közösen gondolkodtunk azon, hogyan válhatnak valóra a céljaink. Arra jutottunk, hogy minden nagy eredmény apró, tudatos lépésekkel kezdődik. Minden kis siker közelebb visz bennünket az álmainkhoz, miközben erősíti az önbizalmunkat és a kitartásunkat.
A mai feladat során mindenki megfogalmazta saját céljait és befejezte a megkezdett mondatokat. Jó volt látni, milyen sokféle álom és terv született, hiszen minden gyermekben ott van a „létra”, amely segíti őt abban, hogy lépésről lépésre egyre magasabbra jusson.
A legszebb pillanatok akkor születnek, amikor valóban figyelünk egymásra.
A társas kapcsolataink fontosságáról beszélgettünk, arról, hogy milyen sokat jelent egy kedves szó, egy őszinte mosoly, egy bátorító gesztus vagy az, ha valóban meghallgatjuk egymást. Ezek az apró figyelmességek erősítik a barátságokat, építik a bizalmat, és segítenek abban, hogy mindenki érezze: fontos a közösség számára.
A gyerekek megtapasztalhatták, hogy a minőségi együtt töltött idő, az egymás iránti odafigyelés és a nyitott kommunikáció közelebb hoz bennünket egymáshoz.
Hiszünk abban, hogy kapcsolódni öröm – és ezért minden nap tehetünk egy apró lépést.
A délutáni programon készült képek is ezt a vidám, közös élményt és egymásra figyelést tükrözik.
A gyerekekkel arról beszélgettünk, hogy a hála sokkal több, mint egy érzés – egy olyan szemlélet, amely segít meglátni mindazt a jót, ami nap mint nap körülvesz bennünket.
Közösen kerestük azokat az apró dolgokat, amelyekért hálásak lehetünk: egy kedves mosolyért, egy jó barátért, a családunkért, egy sikerélményért vagy akár egy csendes, nyugodt pillanatért. Rájöttünk, hogy amikor a hiányok helyett arra figyelünk, amink már van, sokkal könnyebb örömet találni a hétköznapokban.
Hiszünk abban, hogy a boldogság gyakran nem valami távoli cél, hanem ott rejtőzik a mindennapok apró csodáiban. Ilyen, szinte észrevétlen csodák a körülöttünk élő állatok, amelyek önzetlen szeretetükkel vesznek körül bennünket. A velük való élet számtalan olyan pillanattal ajándékoz meg, amelyek nemcsak boldogabbá, de erősebbé is tehetnek bennünket.
Vajon mi minden tud örömet szerezni egy átlagos napon? Egy napsütéses reggel, egy kedves szó, egy jó beszélgetés, egy közös nevetés vagy egy apró siker – a boldogság sokszor a legkisebb pillanatokban bújik meg.
Beszélgettünk arról, hogy ha tudatosan figyelünk a mindennapok szépségeire, könnyebben észrevesszük, mennyi jó vesz körül bennünket.
Az apró örömök nemcsak mosolyt csalnak az arcunkra, hanem segítenek abban is, hogy hálásabbak, kiegyensúlyozottabbak és derűsebbek legyünk.
Hiszünk abban, hogy a boldogság sokszor nem a nagy dolgokban, hanem a mindennapok apró csodáiban rejlik – csak meg kell állnunk egy pillanatra, hogy észrevegyük őket.
Ilyen megállókra tökéletes alkalmat nyújtanak a közösen megünnepelt születésnapok és névnapok.
Az optimizmus nem azt jelenti, hogy az élet mindig könnyű és gondtalan. Inkább azt, hogy a nehézségek közepette is képesek vagyunk felfedezni a jót, a reményt és a lehetőségeket.
A mai Boldogságórán azt gyakoroltuk, hogyan irányíthatjuk a figyelmünket a megoldásokra a problémák helyett, és hogyan vehetjük észre a mindennapok apró örömeit. Beszélgettünk arról is, hogy gondolataink nagy hatással vannak az érzéseinkre, ezért érdemes tudatosan keresni a pozitív élményeket és sikereket.
Egy kedves mosoly, egy bátorító szó vagy egy apró siker is hozzájárulhat ahhoz, hogy derűsebben tekintsünk a világra. Az optimizmus nem velünk született adottság, hanem fejleszthető szemlélet, amelyért minden nap tehetünk egy-egy apró lépést.
Egy ilyen apró lépés lehet egy újabb közös program, ami nem nagy előkészítést igényel, hiszen a só és a liszt minden kamrában megtalálható, és máris jöhet a játék.
Mezőlaki Arany János Általános Iskola
A körültekintés témájában megnéztük Szirmai Márton és Nagy Bandó András forgatókönyve alapján készült magyar kisfilmet. A beszélgetés során többet kihoztunk a történetből, mint azt én előre gondoltam volna. A legfontosabb gondolatok a következők voltak: nem figyelünk egymásra, nem figyelünk a környezetünkre, nem próbáljuk meg jóvá tenni a hibáinkat, nem kommunikálunk egymással. Jó volt nyomozni a gyerekekkel!
A fenntarthatóság témakörében két eseményt szeretnék még megemlíteni. Az egyik még novemberben zajlott. A Boldog Iskola az a hely, ahol a lélek is tanul. Ezt a kedves gondolatot hoztuk magunkkal a Boldogságóra Címátadó Ünnepségről. Intézményünk idén kilencedik alkalommal jogosult a cím és a logó használatára. Köszönjük az iskola tavalyi és idei Boldogságóra csapatához tartozó diákoknak azt a sok-sok ötletet, gondolatot, munkát, mellyel hozzájárultak a megtisztelő cím elnyeréséhez. Jobb velünk a világ!
A másik pedig egy különleges júniusi program volt. A Boldogságóra idei tanévét egy nagyon különleges, megható programmal zártuk. Egyik kolléganőmmel részt vettünk a Pápai Erkel Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola szakmai napján, ahol egy fantasztikus láthatatlan színházi élményben volt részünk, és egy hálasétán is részt vettünk. Köszönjük szépen a meghívást és a felejthetetlen élményt!
Év végén különösen sok érdekes programban volt részünk. Felsoroltuk mi minden tetszett a tanév során és a gyerekek lerajzolták, mi okozta a legnagyobb örömöt, boldogságot számukra. Ezeket lábnyomokba rajzoltuk, majd Pillanatkapitány és Kóborló kinyomozta, hová vezetnek a boldogságnyomok és melyik – kihez tartozhat.