Júniusi Boldogságóra – Az év méltó lezárása
Június beköszöntével óvodánkban is kezdetét vette a nyári élet. Az óvodai évzáró és ballagási ünnepségen szeretettel búcsúztunk el az iskolába készülő nagycsoportosoktól.
Az utolsó közös kirándulásunk alkalmával egy közeli teknősfarmot és állatsimogatót látogattunk meg, ahol a gyermekek a háziállatok mellett számos különleges állatfajjal is testközelből ismerkedhettek meg. Nagy örömmel etethették és simogathatták többek között a gyűrűs farkú makikat, a kengurukat, a kapibarákat, valamint a kecskéket, pulykákat és pávákat is. A közösen átélt élmények sok vidám pillanattal gazdagították a csoportot.
A nyári időszakban napjaink jelentős részét az óvoda udvarán töltöttük, ezért a júniusi, egyben záró Boldogságóra Program foglalkozását is a szabadban valósítottuk meg.
A homokozóban közösen építettük meg saját Boldogság Várunkat. A különböző életkorú gyermekek örömmel működtek együtt: ötleteikkel gazdagították az építményt, kreativitásukat kibontakoztatva változatos formákat alkottak, miközben boldogan tevékenykedtek együtt.
A szabad játék mellett a gyermekek továbbra is nagy érdeklődéssel kapcsolódtak be a szervezett tevékenységekbe, ezért örömmel elevenítettük fel a Boldogságóra Program egész évben feldolgozott témáit. Mivel hónapról hónapra számos fényképet készítettünk, a „Repeta” feladat – vagyis a boldogságfokozó technikák felelevenítése – során a közös fényképnézegetés bizonyult a legélményszerűbb megoldásnak. Napról napra egy-egy hónap témáját idéztük fel: újrajátszottuk a kedvelt tevékenységeket és relaxációs gyakorlatokat, ismét meghallgattuk az adott hónap zenéit, miközben közösen felidéztük a sok szép emléket.
Az év során csoportunk kedves hagyományává vált, hogy az ebéd utáni pihenőt minden alkalommal Boldog Dóra mondókájával kezdtük, függetlenül attól, hogy éppen a program meséje hangzott-e el. Bezzeg Andrea meséi és Bagdi Bella dalai egész évben hozzájárultak az egyes témák hangulati megalapozásához, segítették a pozitív érzelmek megélését és fenntartását, valamint erősítették a feldolgozott témák üzenetét és a gyermekek azonosulását.
A program lezárásaként minden gyermek elkészíthette saját Boldogság Füzérét és Boldogság Kerekét, amelyek segítségével otthon is könnyedén felidézhetik a közösen átélt élményeket és a Boldogságórák emlékeit.
Bízom benne, hogy minden kisgyermek sok pozitív élménnyel gazdagodott, és örömmel, szeretettel emlékszik majd vissza az együtt eltöltött Boldogságórákra.
Boldogságóra Alapprogram
Június… Számunkra nemcsak az utolsó Boldogságóra hónap, hanem a búcsúzás ideje is. Elillant 4 év! A Boldogságórák véget értek, de csak a száguldó időben. Az érzésekben, az emlékekben, a közösségben, remélem, ott maradtak, nyomot hagytak, folytatódnak, tovább élnek. Talán a szívekbe beívódott minden jó, amit átéltünk, tanultunk háláról, barátságról, küzdésről, szeretetről, kitartásról, megbocsátásról, elfogadásról, becsületről.
Június utolsó két hetében naponta tartottunk Boldogságórákat. Igyekeztünk megtölteni az utolsó napokat vidámsággal közös játékkal, régi emlékek felidézésével. Előkerültek az év során készített munkák, melynek segítségével feleleveníthettük újra az év témáit. A gyerekek szeretettel lapozgatták a Boldogság-füzetet, újra felpróbálták az optimista-szemüveget.
Készítettünk egy Búcsú-tarisznyát papírból. Köszönöm tanítványaimnak, hogy még az utolsó pillanatban is milyen lelkesen „dolgoztak” a közös cél érdekében. Rajzoltak, díszítettek, segítettek egymásnak. Ők találták ki, hogy aláíratják egymással a tarisznyákat. Közösen fontak, hogy elkészüljön a füle, és vállra kerülhessen. És hogy ne maradjon üresen a batyu, jókívánság üzenetekkel töltöttük meg.
Megkértem a gyerekeket, hogy röviden írják le nekem egy levélben, hogy mit jelentettek számukra a Boldogságórák, mit szerettek a legjobban, mit üzennének nekem vagy egymásnak.
Ezekből az írásokból szeretnék idézni.
„Jó volt a Maci osztályba járni! Szuper volt az erdei iskolában lenni! A legjobbat kívánom jövőre! Jók voltak a Boldogságórás évek!”
„Sziasztok Gyerekek! Érjétek el az álmotokat, mindig keressetek barátokat!”
„Első osztály óta mindig Boldogságórázunk, ezt mindenki szereti. Sok boldogság, meg szeretet van a rajzokban.”
„A Boldogságórák voltak a legjobb órák! Remélem, az elsősöknek is tetszeni fog!”
„Nagyon szépen köszönöm ezt a négy évet Önnek. Minden órán próbáltam fejlődni, és mindent köszönök magának!”
„Nagyon köszönöm, hogy sok mindenre magtanított. Remélem, a következő osztályával is boldog lesz!”
„Nagyon szépen köszönöm ezt a négy évet! Hálás vagyok, hogy megtanított Boldogságórázni!”
„Sok szeretettel megköszönöm, hogy az évek alatt mennyi mindent megbeszélt velünk. Nagyon sajnálom, hogy ez az utolsó évem itt. De nagyon vidám vagyok, hogy Önt és az osztályt megismertem! Azt sajnálom, hogy csak negyedikben forrtunk jobban össze a fiúkkal-lányokkal.”
Köszönöm tanítványaimnak ezt a sok szép, őszinte üzenetet! Hálás vagyok mindazért a sok szeretetért, amit tőlük kaptam.
Jelképesen elballagtunk tarisznyával a vállunkon. Kívánom tanítványaimnak, hogy a tarisznyában lévő üzenetek, mindig pozitív gondolatokat hordozzanak számukra, segítségükkel találják meg a kiutat a nehéz helyzetekből is, és útjukat mindig kísérje öröm!
„Kis tarisznya válladon,
Elindulsz, most utadon.
Tiszta szív és szeretet,
Vezesse a léptedet!”
Fenntartható boldogság a Katica csoportosoknál
Az utolsó boldogságóra alkalmából ismét a kedvenc mesénket mondtam el a gyerekeknek. A Harcsabajusz kapitány című mese minden témakörét végigjárja a boldogságóráinknak.
Miután elmondtam a mesét, a gyerekeknek kérdéseket tettem fel rávezetve őket a boldogságóráinkon megismert és átélt fogalmakra és érzésekre.
E kérdések voltak:
1. Hála gyakorlása
Miért lehetett hálás a kiselefánt?
2.Optimizmus gyakorlása
E fogalomra rávezettem őket a már kipróbált optimista szemüveggel.
Így már tudták, hogy Harcsabajusz optimista volt a kiselefánt problémájànak megoldása során.
3. Társas kapcsolatok ápolása
Miért volt szomorú a kiselefánt? Magányos volt, társra vágyott , Harcsabajusz, majd egy masik kiselefánt lett a társa.
4. Jó cselekedetek gyakorlása
Harcsabajusz jót tett valakivel a mesében? Harcsabajusz is boldog volt e ttettől?
5. Célok kitűzése és elérése
Mi volt a kapitány célja? Elérte? Boldog volt/ lett ettől?
6. Megküzdési stratégiák
Hogyan érte el célját a kapitány? Milyen ötletei voltak a szomorú elefánt vigasztalására? Mit tervezett?
7.Apró örömök élvezete
Milyen apró örök érték a kiselefántot és a kapitányt?
8. Megbocsátás
Bocsátott-e valaki valamit meg a mesében?
9. Testmozgás
Örömöt okozott- e a kiselefántnak és a kapitánynak az együtt játszás, futkározás, fára mászás, úszkálás?
Véget is ért a történet és az éves boldogságóránk témáinak sora is .
Szép élmény volt at egész évi boldogságórák hangulata, tanulságai, tantásai. Remélem gyermekeink élete is kicsit boldogabbá válhat segítségükkel.
Testmozgás a Katica csoportban
Gyermekeink nagyon szeretnek mozogni. Év végéhez közeledvén már sokféle mozgást kipróbáltunk.
Az óvódától búcsúzva sok szép élményről beszélgettünk, felidéztünk.
Lehetőségek ha adottak voltak , egy-egy élményt próbáltunk újra átélni az óvoda utolsó időszakában. Ennek fontos része volt a testmozgás.
Tanösvény játszóterére sétáltunk, futottunk és ott rengeteget mocorogtunk. Tornaszoba lehetőségeit újra kipróbáltuk, mocorogtunk amennyit csak bírtunk önfeledten.
E közös testmozgások után többször is megbeszéltük, hogy a testmozgás miért fontos az embereknek.Testünk erősödik, fejünk kitisztul, Érzelmeinket is könnyebben fel tudjuk dolgozni általa.
E tevékenységek újra átélésével közösségünk összetartása nőtt, erőnk növekedett és a testmozgás szeretete, remélem beépült gyermekeink belsőjébe.
Taktaharkányi Szivárvány Óvoda és Bölcsőde
Elérkeztünk ebben a hónapban az utolsó boldogságóránkhoz .A közös emlékekről beszélgettek a gyerekek így megtanulják, érezhetik , hogy mennyire fontos , hogy megosszák az örömöt és a boldogságot, melyet ápoljuk magunkban .Ezek az élmények velünk maradnak és remélem , hogy a mindennapokban is átviszik a gyerekek ezt a pozitív hozzáállást .Az egész évben ismert legkedvesebb Bagdi Bella dalaira táncoltunk. A ballagó gyerekek ölelés játéka megható volt. Így jó volt rá hisz a dalokon keresztül átéreztük , hogy mennyire fontos a szeretet és a közösség .Ezek a dalok , melyek a foglalkozások rituáléja igazán megtanulható ,érezhető, hogy a boldogság bennünk van .Levezetésként pedig szivecskét rajzolhattak.Nagyon hálás vagyok a Programnak a sok szeretetért és figyelemért , amelyet egész évben kaptunk .A boldogságórák nemcsak pillanatokat hanem tartós emlékeket is adtak és a gyerekek szívébe ültették a boldogság magját .
Szeptember – A hála gyakorlásának hónapja
A tanév első hónapjában a hála érzésének fontosságával foglalkoztunk. A gyermekek „hálaköveket” festettek, amelyeken olyan dolgokat jelenítettek meg, amelyekért hálásak lehetnek. Különleges élményt jelentett a közösen készített „hála-kőleves”, amely játékos formában mutatta meg, hogy a közös összefogás és a mások iránti megbecsülés milyen értékeket teremthet. Kőlevesünket az egész tanév során szorgalmasan „fogyasztottuk”, és szükség esetén elvitelere is lehetett kérni belőle. 😊
Október – Az optimizmus gyakorlásának hónapja
„Optimista időjárás-jelentés” Nem csak egy boldogságórán, hanem reggelente napindítóként bevett gyakorlat lett októberben. Minden reggel egy gyermek volt az „osztály meteorológusa”, aki nemcsak az időjárást mondta el, hanem azt is, hogy miért lehet jó az adott nap, mire érdemes várakozással tekinteni. Lássuk meg mindenben a jót. Nem is mindig olyan könnyű feladat ez. Kreatívabbnál, kreatívabb ötletek születtek. Például: „Esik az eső, de így nagyobbakat tudunk ugrani a pocsolyákban.” „Fúj a szél, de készíthetünk papírsárkányt.” „Esik a hó, HÓGOLYÓCSATA!!” Amennyire nehezen ment az elején, annyira belejöttek a végére. 😊
November – A társas kapcsolatok hónapja
A tavalyi évben az osztályközösségen belüli társas kapcsolatokra helyeztük a hangsúlyt. Idén, mint Hajós város közösségének tagjai próbáltunk tevékenyen részt venni valamilyen közös tevékenységben. A gyermekekkel felvettük a kapcsolatot idősebb helyi lakosokkal és elmentünk kicsit segíteni: leveleket gereblyéztünk, söpörtünk, jókat beszélgettünk. A program során megtapasztalhatták, hogy a közösen végzett munka és a másokért vállalt segítség milyen örömforrás, közös beszédindító lehet.
December – Boldogító jócselekedetek hónapja
A decemberi időszakot a jótékonykodás és az önzetlen segítségnyújtás határozta meg. Továbbra is aktívan részt vettünk a MosolyManók programban, a tavalyi évhez hasonlóan nagyon sok játékot gyűjtöttünk össze rászoruló gyerekeknek.
A közösségépítés és az egymásra figyelés jegyében játékos osztályprogramokat szerveztünk. Különösen kedvelt volt az „Őrangyal” játék, amely során minden gyermek húzott egy osztálytársat, akinek egy héten keresztül apró kedvességekkel szerzett örömet. A hónap mottója:” Láthatatlanul törődök, és ez láthatóan boldoggá tesz.”
Január – A célok kitűzésének és elérésének hónapja
A hónap során a tervezés és a közös célok megfogalmazása került előtérbe. Közösen terveztünk és készítettünk egy német népismereti naptárt, amelynek megvalósítása során a gyermekek csoportokban dolgoztak, feladatokat osztottak meg egymás között, terveztek és együttműködtek. A naptár borítóját és hátoldalát közös szavazással választottuk ki. Sok munkával járt, de nagyon szépen dolgoztak együtt és jó lesz lapozgatni munkájuk gyümölcsét évek múltán is.
Február – A megküzdési stratégiák hónapja
A tanulók továbbra is nagy örömmel és bizalommal használták tavalyi „Belsősegély-dobozunkat”, amely segítette őket érzéseik megfogalmazásában és problémáik kezelésében. Minden hétre választottunk 2-3 mantrát is, amit bármikor elővehettünk, ha valamilyen nehezebb érzelmi helyzet állt elő. Egész évben segítségünkre volt a doboz, az idei tanévben sem unták meg a gyerekek és további megküzdési ötletekkel bővült. Igazán szép kis gyűjteményünk van már.
Március – Az apró örömök hónapja
A mottónk: „Apró örömök, hatalmas boldogság!” Nagyon fontos a gyerekekkel megértetni, főként mostanság, hogy nem egy új telefon, vagy cipő teszi őket majd boldoggá, hanem a megélt örömök: egy talált csíkocska, egy szép üzenet, egy közös élmény: fagylaltozás, iskolai kertmozi. Észre kell venni, tudatosan keresni. Az októberi optimizmus jelentésen felbuzdulva, napi örömmorzsa felelősünk a nap végén beszámolt az aznapi apró örömökről, ezeket gyűjtöttük is, hihetetlen mennyi gyűlt össze csak egy hónap alatt.
Április – A megbocsátás gyakorlásának hónapja
A foglalkozások során a megbocsátás jelentőségét, az egymás iránti elfogadást és a konfliktusok békés rendezésének lehetőségeit dolgoztuk fel.
Elkészítettük a „Harag-lufikat”, amelyekre a gyerekek lerajzolták vagy felírták azokat a dolgokat, amelyek miatt néha megharagszanak. Ezután közösen megbeszéltük, hogyan lehet ezeket a rossz érzéseket elengedni, átváltoztatni. A lufi közös kipukkasztásával szimbolikusan meg is szabadultunk ezektől a rossz érzésektől.
Május – A testmozgás és egészséges életmód hónapja
A hónap kiemelt programja egy vidám sorverseny volt, amelyen a gyermekek és édesapáik közösen vettek részt. A közös mozgás erősítette a családi kapcsolatokat és sok örömteli pillanatot szerzett minden résztvevőnek.
Az anyák napjához kapcsolódva saját osztálytermi éttermünkben ( Rozsdás Manó 😊 ) egészséges keksszel kedveskedtünk az anyukáknak. Közösen készítettük el, akárcsak az étterem étlapját, berendezését!
Csapatépítésként közösen sárkányhajóztunk és vizibicikliztünk. 🙂
Június – A fenntartható boldogság hónapja
Az év lezárásaként visszatekintettünk az együtt megélt élményekre, felidéztük a számunkra legkedvesebb pillanatokat, és összegyűjtöttük azokat a szokásokat, amelyek hozzájárulnak mindennapi jóllétünkhöz.
Közösen elkészítettük a „az osztály Boldogságdobozát”: minden gyermek egy kis üzenetet, rajzot vagy kedves emléket helyezett el benne arról, mi tette őket boldoggá ebben a tanévben, és mit szeretne megőrizni a következő évekre is. Ez a közös program méltó lezárása lett egy élményekben és érzelmekben gazdag Boldogságórás tanévnek.
Egyéb programok a tanév során:
Alkotói pályázat Veszprém
A II. félév egyik kiemelkedő eseménye volt a Veszprémi Báthory István Sportiskolai Általános Iskola 10. jubileumi alkotói pályázata “Ilyennek látom a világot, ha boldog vagyok” címmel, amelyre osztályom egy kisfilmmel nevezett. Nagy lelkesedéssel és kreativitással vetettük bele magunkat az alkotás folyamatába. Munkájuk számos dicséretet kapott, amelyre méltán lehetünk büszkék.
Boldogság Világnapja
Iskolánk a Boldogság Világnapját vidám és színes programokkal ünnepelte idén is. A jeles napra pirosba öltözött az iskola, az osztályok elkészítették saját boldogságláncaikat, amelynek láncszemein a gyermekek pozitív gondolatai és üzenetei kaptak helyet. A különálló láncokat az összetartozás jegyében ünnepélyesen összefűztük. Ez a mai napig a faliújságot díszíti. Emellett a tavalyi év hagyományát folytatva a város lakóihoz is eljuttattunk kedves, szívmelengető üzeneteket. Csodás visszajelzéseket kaptunk, hogy mennyire jó helyre kerültek ezek a gondolatok. <3
A Boldogságóra program intézményi koordinátoraként gondoskodtam a cím megtartásához szükséges pályázat benyújtásáról. A következő tanévben már három csoporttal képviselteti magát iskolánk. Újabb kolléganőm csatlakozott a programhoz a tanév során, Vassné Tamás Mária. Így következő tanévben esélyünk lesz megpályázni az örökös Boldog Iskola címet.
Értékelés,reflexió:
A tanév során a Boldogságórák sok pozitív élményt nyújtottak a gyerekek számára. A foglalkozások segítették a tanulókat abban, hogy jobban megismerjék saját érzéseiket, és nyitottabban forduljanak társaik felé. Erősödött az osztályközösség, fejlődött az empátia, a figyelmesség és az egymás iránti elfogadás.
A játékos feladatok és beszélgetések hozzájárultak a pozitív gondolkodás, a hála és az önbizalom erősítéséhez. A gyerekek szívesen vettek részt a foglalkozásokon, és a tanultakat a mindennapi iskolai életben is egyre gyakrabban alkalmazták. A Boldogságórák érezhetően támogatták a tanulók érzelmi fejlődését és a harmonikus, támogató osztálylégkör kialakulását.
Hiszen „Jobb Veled a Világ!”
Hodován-Balla Ivett
Hajósi Szent Imre Általános Iskola
Lengyel Laura Óvoda Napsugár Tagóvoda
A legfontosabb, hogy megismerjük egymást, megtanultunk közösen játszani és meglátjuk, mennyi mindenben tudunk örömet lelni. A közös jaték élménye a legjobb célunk, megismerni egymást és elfogadni a társainkat.
Boldogságóra a 3.c1 osztályban
Fenntartható boldogság
„A jóllét olyan készség, amely tanulható és gyakorolható.” Richard J. Davidson
Június hónapban összegeztünk, értékeltünk az egész éves munkánkat, a tanulmányi sikereket, célok teljesítését. Mindemellett nagy hangsúlyt fordítottunk a közösségünk alakulására, fejlődésére.
A tanév során a boldogság érzéséről, a pillanatok észrevételéről, felismeréséről, az abból való feltöltődésről az élmények megtapasztalásáról rengeteg segítséget, iránymutatást kaptunk a Boldogságóra Program megvalósítása során.
A június hónap a fenntartható boldogág jegyében telt. Megtartottuk a jeles napokról, megünnepeltük a Nemzeti összetartozás napját. A szabadidő hasznos eltöltésével sokat játszottunk, iskolai közös rendezvényeken vettünk részt, és osztálykiránduláson is voltunk.
Elkészítettük a tanévet áttekintő boldogság lábnyomunkat, melybe mindazt felírtuk, felrajzoltuk ami ebben a tanévben boldogságot okozott, és emlékként megmarad a szívünkben.
„A boldogság nem a körülötted levő dolgokban, hanem benned van.” Robert Holden.
Fülöpné Dombi Ottilia
tanító
Az óra nagyon jól sikerült, felelevenítettük, hogy ebben a tanévben melyek voltak a legemlékezetesebb pillanatok az osztályközösségünkben.
Nagyon sok vidám jelenetet idéztünk fel újra. Mindenkinek volt kedvenc emléke, amit szívesen elmesélt. Több órán keresztül tartott a sztorizás.
Kiválasztottunk egy pár fotót is, amikkel az osztálytermet dekoráljuk majd.
Lengyel Laura Óvoda Napsugár Tagóvoda
Nehéz ez a téma a középső csoportban, de a boldog közös pillanatok és a játékos mozgás segít megérteni, hogy bizakodjunk mindig, mert az segít minden helyzetben.