A gyerekekkel egy „Hálakör” nevű játékot játszottunk. Körben ülve, egy labdát adtunk egymásnak, és akinél a labda volt, elmondott egy dolgot, amiért aznap hálás volt. Ezután továbbadta a labdát egy társának.
Boldogságóra Alapprogram
Zsadányi Tündérkert Óvoda
5537 Zsadány, Béke utca 56.
KISCSOPORT és KÖZÉPSŐ CSOPORT
BOLDOGSÁGÓRA 10.
A fenntartható boldogság
A kiscsoportosaimnak és a középső csoportosoknak tizedik alkalommal tartottam a Boldogságórát. A legjobb alkalom, amikor együtt lehetünk, egy közös gyereknapi buli volt. Erre az alkalomra vendégelőadót is hívtunk. Molnár Orsi zenés előadására táncoltunk, mozogtunk, énekeltünk és nagyon jól éreztük magunkat. Hogy teljes legyen a hangulat, meghívtuk a Gyerekházba járó gyermekeket a szülőkkel együtt, illetve a Bölcsődéből azokat a gyermekeket, akik szeptembertől a Zsadányi Tündérkert Óvoda kiscsoportjába fognak járni. A hangulat nagyon jó volt. Volt egy ugrálóvár is az udvaron, ami még teljesebbé tette a gyermekek örömét. Több gyermeknek a testvére is itt volt, vagy bölcsődés, vagy gyerekházba járó, vagy az óvoda más csoportjába jár. Ennek mindenki örült, főleg a kiscsoportosok. A későbbiekben Bagdi Bella dalaira roptuk a táncot, mozogtunk és énekeltünk. A gyermekek boldogsága határtalan volt.
„Együtt minden sokkal jobb!”
Balázsné Barta Anikó
Óvodapedagógus, mesterpedagógus
Kedves manó vagyok. Kinek voltam a kedves manója? A heti jó apró jó cselekedet a hét végén megbeszéljük . Mindenki kap egy szvecskét és odaadja annak akivel úgy gondolja azona héten jót tett és elmondja, hogy mi volt az. Mindenki a mikulás kis kedves manója.
Júniusi Boldogságóránk témája a fenntartható boldogság volt. Most is az órát indító szokásainkkal kezdtük a foglalkozást. Egy rövid, ráhangoló relaxáció segítette a gyerekeket a megérkezésben és az elcsendesedésben, majd közös énekléssel teremtettünk oldott, biztonságos légkört. Ez a kezdés most is hozzájárult ahhoz, hogy a tanulók figyelme fókuszáltabbá váljon, és nyitottabban kapcsolódjanak a témához.
A Szeretetfolyosó játékban a tanulók két sorba rendeződve folyosót alkottak, amelyen mindenki egyesével végighaladhatott. Miközben valaki végigment a folyosón, a társai kedves, megerősítő mondatokat fogalmaztak meg róla, olyan tulajdonságokat emeltek ki, amelyeket szeretnek benne, vagy olyan erősségeket, amelyekben ügyesnek látják. A játékban a gyerekek örömmel és nagy lelkesedéssel vettek részt, és láthatóan megerősítette őket a pozitív visszajelzések hatása.
A Boldog erdő című mese segítségével megbeszéltük, hogy milyen szép és jó dolgok vesznek körül bennünket, átismételtük és szintetizáltuk az év során érintett boldogságfokozó szokásokat és élményeket.
Piros szívecskéket készítettünk, melyre ráírták a gyerekek azokat a dolgokat, amelyek számukra boldogságot jelentenek. Ezek felhasználásával az aulában a többi csoporttal együtt próbáltuk elkészíteni a Boldogságóra emblémáját.
A foglalkozás végére a tanulók ügyesen megfogalmazták gondolataikat arról, hogy számukra mit jelent a tartós boldogság, és milyen apró dolgokkal tudják ezt erősíteni a hétköznapokban. Megállapítottuk, hogy jó hangulatban, sok pozitív élménnyel gazdagodva telt a tanév, és a Boldogságóra foglalkozások fontos szerepet játszottak abban, hogy az osztályközösség még összetartóbbá és elfogadóbbá váljon.
Hogyan gondolkodom ha optimista vagyok?( nehéz helyzetekben is találok jót) Hogyan gondolkodok ha pesszimista vagyok? Melyik a jobb? Mi a különbség?
Tükör játék: én mibe vagyok jó?
Pozitív gyerek vagyok dal.
A tanév végén ezzel a kis listával leptem meg növendékeimet. Bízom benne nyár végére jó sok pipát összegyűjtenek majd 🙂
Az utolsó témakör a fenntartható boldogság. Nyolcadikosaim már a ballagásra, búcsúzásra készültek. A témák felelevenítése először nehézkesen ment, de aztán egyre többször hangzott el, hogy-Tényleg, ilyen is, ez is volt! A búcsúműsoron keresztül vettük át más szempontból a témákat. Hogy miért hálásak az eltöltött nyolc év alatt, mi mindennek örülhettünk együtt, milyen baráti kapcsolatok születtek, ki miben, mikor segített a másiknak, milyen célok és hogyan alakultak, milyen problémákkal és hogyan tudtak megküzdeni, milyen apró örömöket éltek át, volt-e valaha akinek megbocsátottak, milyen mozgásos jó élményük volt, végül abban állapodtunk meg, hogy a fenntartható boldogságot egy csigavonal jelképezi, amit mindenki a saját ízlése szerint alakított. Kifejezi a folyamatos fejlődést. Még szívecskéket is írtunk, amivel azt terveztük, hogy a többi csoporttal közösen kirakjuk a logó emblémáját, ennek elkészülte még folyamatban van.
Ezen az órán színes hangcsövekkel zenéltünk, melyek kiválóan fejlesztik a ritmus érzéket. Minden dal után cseréltek a gyerekek, hogy más hangot is képesek legyenek a csövekkel megszólaltatni. Igazán jól éreztük magunkat!
A mögöttünk álló tanév igazán mozgalmas és eseménydús volt. A közösen átélt kalandok, az izgalmas programok és a mindennapok apró örömei felejthetetlen élményekkel gazdagították a harmadikosokat. Rengeteget nevettünk, együtt tanultunk, fejlődtünk és számtalan szép emléket gyűjtöttünk. Ezek a közös pillanatok nemcsak a tenévet tették különlegessé, hanem hozzájárultak a fenntartható boldogsághoz is: ahhoz az örömhöz, amelyet az összetartozás, a barátságok és a közösen megélt sikerek adnak. Büszkék lehetünk rá, hogy a tanévet sok mosollyal és boldog harmadikosokkal zárhattuk.
A június havi témánkat az iskola minden csoportja egyénileg és egy közös iskolai alkotásban is feldolgozta☺️
Az egész évre visszatekintve….