A foglalkozást a gyermekek számára annyira kedvelt esőtánccal kezdtük. Beszélgettünk a tavaszról, a nyíló virágokról, a napsütésről, majd megnéztük, Bartos Erika Bogyó és Babóca: Hónapok – Március meséjét. A mese végén a hónap dalára táncra perdültünk, gurultunk a csoportszoba szőnyegén. Elképzeltük, hogy önfeledten játszunk a domboldalon. A foglalkozást színezéssel zártuk.
Boldogságóra Alapprogram
Februárban egyik mesénk Az égig érő borsófa volt. Ennek kapcsán foglalkoztunk a megküzdési stratégiákkal. A mese feldolgozása során több olyan helyzetben voltak a gyerekek, amikor megoldást kellett keresni.
Az első problémahelyzet: A gyerekek az óriásira nőtt borsófára szerettek volna felmászni, hogy lássák, mi mindent láthatott az öregember a túróházikó felé vezető úton, de csak egy bezárt varázskapun keresztül jutva indulhattak el. A bejutási lehetőségeket latolgatva végül egy békés megoldást választottunk: eljátszottuk, hogy kulcsot keresünk a kapuhoz, mert egy varázsige sem volt hatásos. A talált kulcsok kipróbálása közben a kulcs méreteire vonatkozó mellékneveket használtunk: túl vékony; nagyon hosszú; szögletes; stb. Végül megtaláltuk a megfelelőt, ami se nem túl vékony, se nem túl vastag, éppen beleillett a zárba.
A borsófán feljutni nem volt egyszerű. Akadályokon kellett átjutni (akadályátlépéssel/ kerüléssel/ átugrással), így haladva minden egyes levélnél szétnéztünk, vajon mit láthatunk. Eleinte én magam csodálkoztam rá a távcsőbe nézve. pl: „óóÓ! de gyönyörű rétre érkeztünk, mennyi szép virág! Milyen színű virágot láttok?” vagy: „Nahát, itt háziállatokat látok! Milyen hangjuk van?” stb.; később az a gyerek, aki elől ment (mindig más volt a vezető), látta meg először a madarakat, az elefántokat, majmokat stb. Végül olyan magasra jutottunk, hogy a vékonyka hajtás meghajlott alattunk, félő volt, hogy esetleg letörik és mindenki leesik. Ezért aztán óvatosan, de gyorsan visszafelé is teljesítettük az akadálypályát, és visszajutottunk a varázskapuhoz. A gyerekek pontosan emlékeztek arra, hogy milyen kulccsal tudtunk bejutni, most ezt a kulcsot vettük elő, és zártuk be a varázskaput.
Másik alkalommal összehasonlítottuk a borsó és a babszemeket méretük és formájuk alapján. Végül babot ültettünk úgy, hogy a növény fejlődésének minden mozzanatát láthassuk. Napokig gondoztuk, figyeltük, hogyan duzzad meg a babszem, hogyan jelenik meg és nő egyre nagyobbra a csíra, milyen gyökeret növeszt, és hogyan jelennek meg az első levelek.
Megbeszéltük, hogy mi szükséges ahhoz, hogy szépen fejlődjenek a növényeink, és el is játszottuk. Kicsi babszemekké változtak a gyerekek, és teljes átéléssel feszegették a babszemek héját, ahogy víz érte őket, elszántan fúrták bele a földbe a csírát, hogy végül erős gyökereket eresszenek, majd elinduljanak a napfény felé.
A játék után beszélgettünk arról, mi volt a legnehezebb a kicsi babszemeknek ebben a játékban. Többen a héj átszakítását mondták, illetve volt, akinek a napfény felé törekvés volt nehezebb.
ZSZC Lámfalussy Sándor Szakképző Iskolája
Elkészült a csoport által kitalált és kifejlesztett ellenszer, szívből ajánljuk Mindenkinek!
Erről a témáról nem volt nehéz beszélgetni a gyerekekkel. Nagyon nyitottak, kíváncsiak, mindennek nagyon tudnak örülni. Mikor a kertemben nyílott hóvirágból bevittem a csoportba egy kis csokornyit, körülállták, mosolyogva kérdezték, hogy mi ez. Együtt örültünk az első tavaszi napsütéses napnak, de a kései hónak is. A csoportunkba betegség után visszatérő gyerekeket örömmel köszöntöttük. Megbeszéltük milyen jó, hogy látunk, hallunk, tapinthatjuk, ízlelhetjük a dolgokat. Ennek megerősítésére olyan játékokat játszottunk, amik az érzékszervek fokozott használatát igényelték, vagy egyes érzékszervek használatát nélkülözték. Bekötött szemmel kockavárat építettünk, hang alapján, vagy tapintással próbáltuk felismerni egymást, postás játékot játszottunk stb. A gyerekek igen élvezték a játékokat, de megállapították, hogy milyen nehéz volt, és hogy örülnek annak, hogy az érzékszerveik jól működnek. Van egy kislány a csoportban, aki erős szemüveget hord, de csak nem régóta. Elmondta, hogy milyen jó hogy van szemüvege, mert így már jól lát, együtt tud játszani a többiekkel, tud színezni is.
Célom az volt az „Apró örömök” című témakörrel, hogy óvodásaim észrevegyék a mindennapok boldog perceit. Elsőként én osztottam meg velük életem örömeit:
„ – Van egy boldog családom, egy boldog cicám és vannak barátaim, akikkel nagyon szeretek együtt lenni. Örömet okoz az, hogy egészségesek. Van egy szép otthonom. Szeretek bejönni az óvodába és szeretem a gyerekeket. Szeretem a hivatásom. Szeretem a hobbijaim (spinning, jóga, kirándulás, kulturális programok, koncertek), amikből töltődöm. Szeretem a finom ételeket, italokat. Szeretek meditálni, pihenni. Ezek azok a dolgok, melyek örömet okoznak nekem. Szeretem az életem, a világ szép!”
Neked mi okoz örömet?
„ – Van két kutyám és szeretek velük játszani.”
„ – A logopédia. Szeretek ahhoz a nénihez járni.”
„ – Jó az ovi.”
„ – Kimehetek sétálni, bicózni, jöhetek oviba és van egy nagy családom.”
„ – A plüssöm, Pöttyös.”
A beszélgetőkört relaxációs gyakorlattal és zenehallgatással folytattuk, majd elmeséltem Bezzeg Andrea újabb történetét. A mese után a következő kérdésekre kerestem a válaszokat:
Milyen állatokat ismersz, akik termetüknél fogva lakhatnának Pirinkó vagy éppen Góliát házában?
A gyerekek Pirinkó házába tették a hangyákat, madarakat, csigákat, pillangókat, egereket, teknősöket. Góliát házába kerültek a macik, őzikék, kenguruk, elefántok, cápák, zsiráfok és az oroszlánok.
Mi kerülne egy szépen megterített asztalra? Soroljatok fel egészséges ételeket!
Az egészséges ételek csoportjába kerültek a gyümölcsök (mandarin, narancs, alma), zöldségek (répa, karalábé, karfiol) és ételek (spenót, húsleves).
Milyen ízeket ismersz?
Segítségemmel összeszedtük az alapízeket. A gyerekek pedig példákat mondtak arra, melyik íz édes (cukor, fagyi), keserű (gyógyszer), savanyú (citrom), sós (chips).
Hogy segíthetünk azoknak, akiknek valamelyik érzékszervük nem úgy működik, ahogyan nekünk?
Felsoroltuk érzékszerveinket. Eljátszottuk a kendős játékot, melyben tapintás alapján bekötött szemmel kellett felismerni a tárgyakat. A játék során a gyerekek megtapasztalhatták, milyen fontos érzékszerveink működése. A húgom egy biciklis baleset miatt olyan sérülést szerzett, hogy az ízlelését és szaglását elvesztette. Elmeséltem óvodásaimnak, milyen nehézségekkel kell szembenéznie testvéremnek az ízek és az illatok, szagok hiánya miatt a mindennapokban.
Csoportunkba második éve jár egy kisfiú, aki nagyon rosszul lát (szembetegsége: nystagmus – gyors szemtekerezgés, akaratlan szemmozgás). A gyerekek elfogadták csoporttársukat. Felsorolták, miben nyújtottak segítséget Máténak:
„ – Nem tudta kirakni a kirakót és segítettem neki.”
„ – Az udvaron megfogtam a kezét és segítettem neki átmenni a mászóka hídján!”
„ – Segítettem neki felöltözni.”
A beszélgetés után a munkafüzet feladataiból szemezgettünk.
Az elmúlt időszakban többet sütött a nap is. Örültünk annak, hogy közeleg a tavasz és egyre többet tartózkodhatunk a szabadban. Sokat sétáltunk a városban és a közeli parkokban. Egyik alkalommal biciklitúrán vettünk részt a nagycsoportosainkkal. Utunk során megfigyeltük az ébredező természetet, hallgattunk a csicsergő madarakat és megcsodáltuk városunk egyik erődjét.
A szülőket beszélgetéseink alkalmával pedig arra biztattam, hogy töltsenek minél több minőségi időt gyermekeikkel és velük együtt leljék meg az élet apró örömeit!
Már a hetedik hónaphoz érkeztünk. Március van -Az apró örömök élvezete- hónapja.
Napimádás relaxációval kezdtünk (Karunkat rézsútos tartásban tartjuk,magasra emeljük, levegővétel….karunkat leengedve kifújjuk a levegőt, kiengedve magunkból a fáradságot,feszültséget, izgalmat, szomorúságot.)
Ezekután a jókedvünket alapoztuk meg, hiszen a hónap dalára-Imádok élni- táncoltunk, ugráltunk.
A következőkben beszélgettünk a hónap meséinek szereplőiről, Pirinkóról és Góliátról.
Játszottunk simogatós játékot. A mondokánkra utánzó mozdulatokat végeztünk.
Majd egy nagyon klassz , közös játék következett. Létrehoztuk Örömkét! Közben beszélgettünk arról, hogy mi okoz örömet, boldogságot nekünk. Megtudtuk, hogy az apró örömök fokozzák a boldogságot.
Miután megépítettük Örömkét, mi is örömet okoztunk neki, hiszen készítettünk neki szemet, orrot, szájat.
A boldogságóra végén megnéztük Bogyó és Babóca: Hónapok-március c. epizódját, s a mese befejeztével gurultunk a „fűben” mint a kisállatok. Jó móka volt. Közben meghallgattuk a sünis mondókát is. „Kopasz dombon nő a fű, ugye milyen gyönyörű? Odagurul két bogyó, elszalad a sündisznó”
Februárban a pétfürdői Horváth István Általános Iskola 8.b osztály tanulói a megküzdési stratégiákkal foglalkoztak Borszukné Kropf Ilona tanárnő vezetésével. Személyes példák segítségével beszélgettek arról, mely problémákkal kellett eddig megküzdeniük. Képelemzés segítségével mások problémáit kellett kitalálniuk. Mit nevezünk megküzdésnek? A pontos fogalom meghatározást is elvégezték. Beszéltek a kétféle megküzdési stratégiáról. Megállapították, hogy általában a problémaközpontú stratégiák a leghatékonyabbak, ezek ugyanis a stressz forrásának megszüntetésére irányulnak. Amint az ember felismeri a problémát, bátran szembefordul vele, felméri, majd számba veszi a megoldási módokat, valamint saját lehetőségeit. Végül mindezek alapján meghatározza, mi az optimális válasz, és cselekszik. Egy teszt segítségével mindenki megtudhatta, hogy ő melyik megoldást választja többnyire. Majd személyiségük erősségeit kellett megjeleníteni egy tablón saját tulajdonságkártyákkal, mely alapján ki kellett kitalálniuk, ki írhatta a jellemzőket. Jó hangulatú órákat töltöttek a témakör feldolgozásával februárban.
Elkészítettük éves terveinket a sport, a tanulás az iskola és önmaguk fejlődésére. Kitűzték a 2022-es céljaikat. Bízunk benne minél többet meg is tudnak valósítani belőle.