A fenntartható boldogság nemcsak a tervezett foglalkozásokban, hanem a spontán, szabad játékba ágyazott közösségi élményekben válik teljessé. A 3-4 éves korosztálynál nincs is erősebb bizonyíték a boldogság fenntarthatóságára, mint amikor a közös munka és a felszabadult játék magától értetődő örömmé alakul. Amikor a gyerekek közösen hordták a vizet, saraztak és építettek, az nem csupán egy technikai folyamat volt. Az arcukon tükröződő elégedettség és a közös munka öröme azt mutatja megtanulták, hogy együtt többre képesek. A közös alkotásban átélt „flow” állapot a társas támogatottság legtisztább formája, ott segítettek egymásnak, ahol épp szükség volt rá, és közösen építették fel a saját kis világukat. Ez az együttműködés a boldogság egyik legstabilabb alapja. A vízipisztolyos csaták fürdőruhában, a hatalmas sikongatások és nevetések közepette a „boldogságfürdőzés” gyakorlatának legmagasabb fokát érték el. Ezekben a pillanatokban a kicsik teljesen átadják magukat a jelennek, megszűnik a külvilág, csak a játék és a társak léteznek. Az, hogy ilyen bátran és felszabadultan tudnak megnyilvánulni, azt jelzi, biztonságban érzik magukat egymás között, és a csoportszintű támogatottság egy olyan bizalmi légkört teremtett, ahol a boldogság nemcsak megélhető, de ki is mutatható. Amikor látom őket a homokozóban a közös építés közben összekacsintani, vagy a vízpermetben sikongatva nevetni, vagy boldogan kergetni a buborékokat tudom, hogy célba értünk. Ezek a pillanatok válnak majd azzá a belső erőforrássá, amiből később, iskolásként vagy felnőttként is meríthetnek. A tudatosan gyakorolt boldogságfokozó technikák (a várépítés, a kívánság-horgászat, boldogságfürdőzés, buborékkergetés, futóbicikli verseny) és a szülőkkel való összefogás eredménye ez a spontán boldogság. A gyerekek már nemcsak akkor keresik az örömöt, ha mi kínáljuk, hanem a saját mindennapjaik részévé tették a közös alkotást és a felhőtlen nevetést. A fenntartható boldogság így vált belőlük sugárzó valósággá, mely szép ígéret a jövőre nézve is.

Fenntartható boldogság
A júniusi Boldogságóra alkalmával a fenntartható boldogság témájával foglalkoztunk. A foglalkozás célja az volt, hogy a gyermekek megértsék: a boldogság nemcsak a pillanatnyi örömökről szól, hanem arról is, hogyan tudunk hosszú távon vigyázni magunkra, egymásra és környezetünkre. A beszélgetőkör során a tanulók megosztották egymással, mi teszi őket boldoggá a mindennapokban. Szó esett a családdal és barátokkal töltött időről, a közös játékokról, a természetben szerzett élményekről és a segítő cselekedetek öröméről. Az osztálykirándulás, a közös fagyizás, pizzázás, játszóterezés, táborozás mind felejthetetlen élményt nyújtott számukra. A hónap során több olyan programban is részt vettünk, amely hozzájárult ahhoz, hogy a gyerekek megéljék, hogy a valódi boldogság gyakran egyszerű dolgokból fakad, amelyekhez nincs szükség sok tárgyra vagy pénzre.
A foglalkozás során játékos feladatokkal és rajzkészítéssel dolgoztuk fel a témát. A tanulók lerajzolták, mit jelent számukra a boldogság és hogyan képzelnek el egy tiszta, egészséges, élhető környezetet. „Nyári kalandjaim” rajzokat kiszínezték, a boldogság- lábnyomba rajzoltak.
A foglalkozás végén összegyűjtöttük azokat a vállalásokat, amelyeket a gyerekek a nyári szünetben is szeretnének megvalósítani. Többen megfogalmazták, hogy figyelnek a környezetük tisztaságára, segítenek otthon a növények gondozásában, takarékoskodnak a vízzel, és igyekeznek kedvesek lenni társaikhoz és családtagjaikhoz.
A tanulók aktívan, érdeklődően és örömmel vettek részt a foglalkozáson, jó hangulatban telt, és értékes gondolatokkal gazdagította az osztályközösséget.