Hála gyakorlása
- Csoport neve: bjgkisfecskek
- Csongrádi Batsányi János Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium
- Kategória: Felsősök
- Téma: A boldogságfokozó hála
- (13 megtekintés)
Szeptember a hála hónapja, amelynek jegyében a 7.F osztály különös figyelmet szentelt a téma feldolgozásának. Az osztály két osztályfőnöki órán is a hála fontosságával foglalkozott. Az egyik alkalmon a rapid randik mintájára beszélgettek egymással: kérdéseket tettek fel a nyári élményeikről és arról, miért éreznek hálát. A másik órán a tankönyvben található hála-kártyák segítették a csoportos beszélgetést, amely során a diákok sok személyes gondolatot és érzést osztottak meg egymással. A hála azonban nemcsak a tanórákon, hanem az osztály mindennapjaiban is megjelent. A tavalyi tablóverseny győzteseként hálás örömmel vették át jutalmukat, egy finom tortát, amelyet közösen fogyasztottak el. Emellett továbbra is hagyomány, hogy az osztály közösen köszönti az éppen születésnapjukat ünneplő tanulókat. A 7.F számára a hála hónapja nemcsak közös élményeket jelentett, hanem megerősítette a közösség összetartozását és ráirányította a figyelmet arra, milyen fontos a mindennapok apró örömeit is értékelni.
