Ebben a hónapban több boldogságórás foglalkozást is tartottunk. Meghallgattuk Bagdi Bella Sajnálom, kérlek bocsáss meg….dalát, majd bocsánatkérő kártyákat készítettünk és ajándékoztuk meg vele egymást. Sok fejtörést okozott a gyerekeknek, hogyan is álljanak társuk elé saját gondolataikat szavakká formálva. Megható perceket élhettünk át. Tovább folytattuk Pillanatkapitány kalandjait, ahol a Kincsesláda mesével megtanultuk, hogyan tudjuk figyelmünket még intenzívebben a pozitívumok felé irányítani. Az osztály kincsesládáját alkottuk meg, sajàt drágaköveinkkel díszítve, melyek egy-egy pozitív élményt szimbolizáltak.
Boldogságóra Alapprogram
Az április hónap kiemelt témája a megbocsájtás gyakorlása. Mivel a megbocsájtás szintén egy elvont fogalom, amit értelmileg akadályozott autista tanulóim, nem igazán értenek, ezért megpróbáltam kézzel foghatóvá, láthatóvá tenni. Írtam számukra egy mesét, amit el is báboztam nekik.
A Szívecske és a színes tapaszok
Volt egyszer egy kisváros, ahol mindenki egy fényes, piros szívet hordott a zsebében. Ez a szív mutatta meg, hogy érzik magukat. Élt itt egy kisfiú, Marci. Marci szíve is gyönyörű volt, kerek és sima. De egy nap az iskolában valaki elvette a kedvenc kisautóját, és Marci nagyon elszomorodott. Reccs! Egy hajszálvékony, fekete repedés jelent meg a szívén. Később valaki csúnyát mondott rá a játszótéren. Reccs! Megint egy repedés. Marci nézegette a szívét:
– Jaj, a szívem már nem olyan szép! Csupa vonal és repedés – sóhajtott, és érezte, hogy a torkában gombóc van, a kezét pedig ökölbe szorítja a harag.
Ekkor odalépett hozzá a tanító néni, akinél egy különleges, csillogó doboz volt.
– Nézd, Marci! – mondta kedvesen. – Ezek itt a Megbocsátás Tapaszai.
Marci csodálkozott. A doboz tele volt színes, puha matricákkal.
– Hogyan működnek? – kérdezte.
– Úgy, hogy a haragot elengedjük, és kedvességet ragasztunk a helyére.
Marci gondolt egyet. Odament a kisfiúhoz, aki elvette az autóját.
– Haragudtam rád, de most már békét akarok – mondta halkan. Abban a pillanatban a tanító néni egy kék tapaszt ragasztott a szív első repedésére. Aztán Marci elmosolyodott arra is, aki csúnyát mondott neki. Reccs helyett most egy sárga tapasz került a szívére. Marci nézegette a szívét. A fekete vonalak még ott voltak alatta, de a színes tapaszoktól a szíve újra erős lett és vidám. Rájött, hogy bár a bántás néha nyomot hagy, a megbocsátás olyan, mint egy meleg takaró: meggyógyítja a sebeket, és újra képessé tesz a játékra. Azóta Marcinak van a legszínesebb szíve az egész osztályban, mert tudja: megbocsátani annyi, mint meggyógyítani magunkat.
Előzőleg készítettem egy nagy, kartonból kivágott piros szívet, amin „repedések” (fekete vonalak) vannak, és hoztam sok színes sebtapaszt. A mese után megbeszéltük, mi fáj a szívnek (pl. csúfolódás, ha elveszik a játékukat stb.). Ezután jön a gyógyítás: aki elmond egy kedves szót, vagy megígéri, hogy legközelebb kedves lesz, felragaszthat egy „gyógyító matricát” a repedésre.
Ez a feladat segít megérteni, hogy a bántás nyomot hagy, de a kedvesség és a megbocsátás „gyógyít”.
Áprilisi boldogságóránk témája a megbocsátás volt. Az állatvilágból hoztam egy történetet: elolvastam a gyerekeknek a Haragos katicabogár meséjét. A mese kapcsán megbeszéltük, hogy hogyan viselkedett a katicabogár, milyen érzések lehettek benne, és vajon mit érezhetett a másik szereplő, a méhecske. Megbeszéltük azt is, hogyan jutottak el odáig, hogy a történet végére újra barátok lettek.
A mese után hosszan beszélgettünk a haragról, a bántásról és a megbocsátásról. Nagyon őszinte gondolatok születtek. Többen felismerték, hogy néha ők is megbántanak másokat, még ha nem is szándékosan, és ilyenkor fontos kimondani: „sajnálom”. Beszéltünk arról is, hogy a megbocsátás nem mindig könnyű, de fontos, mert segít helyrehozni a kapcsolatainkat. Mindannyian hibázhatunk, de ha képesek vagyunk bocsánatot kérni és elfogadni azt, akkor újra közelebb kerülhetünk egymáshoz. A foglalkozás végén egy színezőt színeztek a gyerekek, közben pedig meghallgattunk egy kedves dalocskát a varázsszavakról: „sajnálom”, „bocsáss meg”, „köszönöm”, „szeretlek”.
Ezek az apró szavak hatalmas erővel bírnak – jó volt látni, hogy a gyerekek már most értik és érzik ezt.
Nagycsoportos Pillangósaimmal, a megbocsátásról és az őszinteségről beszélgettünk. Szituációs játékokban eljátszottuk, hogy nekimegyünk a másiknak és hogy kérünk bocsánatot, Mennyire volt őszinte a bocsánat? Mikor tudunk elfelejteni és megbocsátani mások által okozott bántást, testi, lelki fájdalmat. Bánat autónkon babzsák képében megjelenítettük sérelmeinket. Akinek még ott van a lelkébe a sérelem, az rak egy babzsákot a tarisznyába. Körbeadva a tarisznyát láthattuk mennyi milyen sok „nehézséget cipelünk”. A könnyeb elengedés érdekében felálltunk és egy örömtáncot lejtettünk. Megkönnyebülve ültünk asztalhoz és beragasztottuk a két szinbólumot a gyűjtőfüzetbe.
Az Őszinteség / hitelesség szövegrészt meghallgatták a gyerekek, majd a dalt és a szöveges hanganyagot. Ezt követően az igaz-hamis játék keretében mindenki írt magáról állításokat, amelyeket felolvastak és az osztálytársak reagáltak igaz, vagy hamis visszajelzéssel.
A papírlapra rajzolt, színes húsvéti tojások darabokra tépése után egy új tojás létrehozása a tépett darabkákból.
Az alkotás során megtanultuk, hogy valami rosszból is születhet szép dolog. És, hogy bocsánatot kérni és megbocsátani nem is olyan könnyű. Mindannyian hibázhatunk, és a kijavított dolog sokkal értékesebb lehet számunkra.
Februárban, Valentin nap alkalmából a gyerekek barátaiknak jókívánságokkal teli szíveket készítettek.