Közösen a céljaink felé

- Csoport neve: GorgeyUtcaiOvoda
- Görgey Utcai Óvoda
- Kategória: Óvodások
- Téma: Célok kitűzése és elérése
- (39 megtekintés)
Közösen a céljaink felé – Célok kitűzése és elérése
A célok kitűzése és elérése témáját az aktuálisan zajló „Maskarás cirkuszi kavalkád” projektbe építettem be. A témára való ráhangolódást a „Tüzes karikán át” elnevezésű célbadobós játék segítette, amely a projekt teljes időtartama alatt elérhető volt a gyermekek számára a szabad játék során is. A foglalkozás alkalmával azonban a tevékenység közösségi élménnyel egészült ki: a gyermekek közösen bíztatták az éppen célba dobó társukat, sikerét pedig tapssal és örömteli bíztatással ünnepelték meg. A célba dobás után a gyermekek megoszthatták milyen érzés volt számukra a cél elérése és a siker megélése.
A játékot követően Boldog Dóra csengettyűszóval invitálta mesehallgatásra a gyermekeket. Dóra képkártyák segítségével mesélte el Bezzeg Andrea: Boldogvár című meséjét. Az előadás során hangom játékával és arckifejezéseimmel igyekeztem közelebb hozni a gyermekekhez a mese érzelmi világát. A meséhez kapcsolódva beszélgetést kezdeményeztem arról, hogy mi volt János célja, valamint milyen akadályokat kellett leküzdenie ahhoz, hogy elérje azt. Ezt követően a gyermekek életkorához igazítva beszélgettünk arról, mit jelent egy cél kitűzése és annak elérése, milyen célok lehetnek a mindennapokban vagy akár a jövőre vonatkozóan. A gyermekek örömmel osztották meg elképzeléseiket arról, hogy mivel szeretnének foglalkozni, ha majd felnőnek. A beszélgetés során közös csoportcélokat is megfogalmaztunk, például hogy mindenki önállóan tudja majd a derekát beigazítani, illetve év végére mindenki magabiztosan használja az ollót. Közös csoportcélként fogalmaztuk meg azt is, hogy a cirkuszi projekt zárásaként egy-egy cirkuszi produkcióval készülünk, amelyre a gyermekek nagyszüleit is meghívjuk.
A témáról való beszélgetést követően a gyermekeket egy játékos tevékenységre invitáltam „Segíts hazatalálni Boldog Dórának!” címmel. A játékban Boldog Dóra egy térkép segítségével szeretett volna egyedül hazatalálni a mamájához, azonban a térképet kapcsok zárták le, melyeket csak a közösen teljesített feladatok segítségével lehetett eltávolítani. A gyermekek közösen oldották meg a különböző feladatokat: „egyensúlyoztak a kötélen”, elénekelték az „Itt a farsang, áll a bál…” című dalt, közösen elmondták az „Egyedem-begyedem” varázsigét, majd hangosan bíztatták Dórát a „Mama, jövök már!” mondattal. A feladatok sikeres teljesítését követően a térkép „kinyílt”, melynek segítségével Boldog Dóra hazatalált. Búcsúzásként minden gyermek kapott egy képet a Boldogvárról, melyet Bagdi Bella: Van nekem egy álmom című dalának meghallgatása közben színezhettek ki. Az alkotótevékenység lehetőséget biztosított a foglalkozás élményeinek nyugodt lezárására és a pozitív érzelmek további elmélyítésére.
A megfogalmazott csoportcélok megvalósítására a mindennapi tevékenységekben folyamatosan törekedtünk, támogatva a gyerekeket azok elérésben. A cirkuszi projekt zárásaként megvalósuló előadásra a gyermekek lelkesen és kitartóan készültek. A bemutatott produkciókat a nagyszülők nagy örömmel és tapssal fogadták, ezzel is megerősítve a gyermekeket abban, milyen jó érzés egy kitűzött cél elérése és magvalósítása.
Forrás: Bagdi Bella, Prof.Dr. Bagdy Emőke, Tabajdi Éva – Boldogságóra Kézikönyv pedagógusoknak és szülőknek 3-6 éveseknek





