Júniusban elérkeztünk a Boldogságóra program utolsó állomásához, melyet egy felejthetetlen közös kirándulással zártunk.
Úti célunk a csodálatos Pusztaottlaka volt, ahol egy élményekkel teli, vidám napot tölthettünk el együtt. A természet közelsége tökéletes hátteret biztosított a fenntartható boldogság átéléséhez, a szabad játékhoz és a beszélgetésekhez. A diákok örömmel elevenítették fel a legszebb közös emlékeket, a szövött álomfogóktól kezdve a plüssös Exatlon-versenyen át a logikai sportnapig.
A pusztaotlakai kirándulás során a gyerekek újra megtapasztalhatták az összetartozás és az igazi közösség megtartó erejét. Ez a felhőtlen nap méltó lezárása volt az egész éves munkánknak, és feltöltődést adott mindannyiunknak a szünidőre.
Boldogságóra Alapprogram
A megküzdési stratégiák hónapjában azt tanultuk meg, hogyan győzhetjük le a stresszt, a fáradtságot és a mindennapi akadályokat. Hogy a nehézségekkel való szembenézést gyakoroljuk, egy különleges délutánt szerveztünk a tornateremben. Ezen a napon a diákok elhozhatták az iskolába a kedvenc plüssfigurájukat is.
A puha kabalák nemcsak nézők voltak, hanem aktívan részt vettek a gyerekekkel a fizikai kihívásokban. A gyerekek nagy lelkesedéssel vetették bele magukat a sportos feladatokba. Mindenki igyekezett a lehető legpontosabban és legügyesebben végrehajtani az összes próbát.
A diákok párokban dolgoztak, így megtapasztalhatták, mekkora ereje van az egymásra figyelésnek és a kölcsönös segítségnyújtásnak. A nehezebb akadályoknál a társ és a plüssök jelenléte extra biztonságérzetet adott nekik. A délutánt egy kiütővel zártuk, ahol a csapattársak bátorító szavai, egy pacsi és egy ölelés még szebbé tették ezt a napot.
A december a csodák és az egymásra figyelés időszaka, amely a Boldogságóra program keretében idén is különleges tartalommal telt meg. A hónap fő témája a boldogító jócselekedetek gyakorlása volt. A kisdiákok bebizonyították, hogy adni valóban jobb, mint kapni.
A gyerekek számtalan gyönyörű karácsonyi meglepetést alkottak saját kezűleg, amellyel szerették volna kifejezni hálájukat és szeretetüket. Az ajándékok gazdára találtak a családban, örömet szereztek a kis barátoknak, és a pedagógusok arcára is mosolyt csaltak.
A jócselekedetek az osztálytermeken belül is folytatódtak. A diákok egymást is meglepték ebben a hónapban. Titkos vagy nyílt kedvességek formájában apró ajándékok árasztották el a padokat: matricák, finom édességek…
Ezek az apró gesztusok megmutatták, hogy a legkisebb figyelmesség is képes teljesen megváltoztatni egy közösség hangulatát. Az adventi időszak így nemcsak a várakozásról, hanem az összetartozásról és az önzetlen szeretet gyakorlásáról is szólt.
Apró örömök élvezete az, amikor megtanuljuk, hogy a boldogsághoz nem mindig kellenek hatalmas dolgok, hiszen a mindennapok apró csodái és a közös játékok is képesek feldobni a hangulatunkat.
A legnagyobb izgalmat egy új darts tábla érkezése váltotta ki, amelyet a gyerekek nagy örömmel vettek birtokba. A céltábla előtt gyorsan kialakult a jókedvű játék, ahol minden egyes pontos dobást hatalmas taps és ujjongás kísért. A közös játék mellett egy rendkívül édes és különleges program is várt a diákokra ezen a napon.
Az osztályunkat meglátogatták a mézlovagok, akik egy izgalmas mézkóstolóra invitálták a gyerekeket. A kóstolás során a kicsik megismerhették a természet ezen csodálatos kincsét, és megtanultak lelassulni, hogy igazán kiélvezzék a finom, édes ízeket. Ez a délután tökéletes példája volt annak, hogyan válhat egy játék és egy falat édesség az apró örömök és egy kis boldogság forrásává.
Ebben a hónapban a testmozgás került a középpontba, ám a gyerekekre a megszokottnál sokkal izgalmasabb kihívások vártak. Bebizonyítottuk, hogy a sport nemcsak a testet, hanem az elmét is tökéletesen karbantartja. Egy különleges testnevelés óra keretében olyan akadálypályát teljesíthettek a diákok, amely az izmokat és az agytekervényeket egyaránt próbára tette.
A pályán való előrejutást – a fizikai akadályok mellett – koncentrációs, logikai és számolási feladatok is nehezítették.
A tornatermi izgalmak után ebben a hónapban ellátogattunk a közeli kondiparkba is. A szabadtéri eszközökön a diákok saját testsúlyos gyakorlatokkal tesztelhették az erejüket és az ügyességüket. A gyerekek nagyon élvezték a komplex feladatokat, amelyek megmutatták nekik a mozgás sokszínű örömét.
Megbocsátás hónapban megbeszéltük a gyerekekkel mi történik akkor, amikor megbántunk valakit. Hogy érezzük magunkat olyankor, ha megbántottak, vagy mi bántottuk meg a másikat. Szerepjáték során eljátszottunk egy jelenetet is, amelyben megjelent egy békítő kis angyal és segített a társaknak kibékülni. Ezután technika órán a gyerekek egy szeretet virágot készíthettek és az óra végén átadhatták egymásnak, ha úgy érezték, hogy valamivel esetleg a tanév során megbántották egymást és szeretnék kiengesztelni a másikat.
A januári Boldogságóra keretében a célok kitűzésével és azok elérésével foglalkoztunk a gyerekekkel. Az új év eleje kiváló alkalom arra, hogy megtanuljuk, hogyan válthatjuk valóra a vágyainkat. Hogy a téma játékos és kézzelfogható legyen, a diákokkal álomfogókat szőttünk.
A foglalkozást közös tervezéssel kezdtük, ahol mindenki megálmodta a saját mintáját. Megbeszéltük, hogy a kitűzött cél olyan, mint az álomfogó alapkarikája: kijelöli az utat, amin haladnunk kell. A szövés hosszú és monoton folyamata ezután alaposan próbára tette a gyerekek türelmét. A diákok a saját bőrükön tapasztalták meg, hogy egyetlen nagy ugrással nem lehet célba érni.
Ahogy a fonalat vezették szálról szálra, megértették, hogy a sikert apró, kitartó lépésekkel lehet elérni. Ha elvétettek egy sort, nem adták fel, hanem javították a hibát és fonták tovább. A munka végén a csodás, színes alkotások látványa hatalmas büszkeséggel töltötte el a kisdiákokat. Az elkészült álomfogók mostantól emlékeztetik őket arra, hogy szorgalommal minden álmuk elérhető.
Novemberben a társas kapcsolatok ápolása témakörben egy állatasszisztált foglalkozáson vettünk részt. A terápiás kutya és a játék által átélt közös pozitív élmények erősítették az összetartozást, az elfogadást az osztályban.
Októberben tököket faragtunk ki és pozitív gondolatokkal feliratozott táblácskákkal igyekeztünk a város lakosainak arcára mosolyt csalni. A közintézmények előtt helyeztük el a kifaragott tököket a pozitív táblácskákkal. A gyerekek nagyon élvezték a tökfaragást és azt is, hogy sok járókelőnek mosolygósabb lett a napja ettől az aprócska kis meglepetéstől.
Az osztályban havi 1 alkalommal valósul meg a Boldogságóra program. A gyerekek szeretik ezeket az órákat, mindig jó hangulatban telnek és sok új dolgot tanulhatunk, tudhatunk meg egymásról. Szeptember hónaptól kezdődően hálaszívekre írtuk le miért vagyunk hálásak és ezeket a háladobozba helyeztük el. Minden hónap végén felolvastuk a dobozba berakott írásokat. 🙂