Boldogságóra Program

2026. Szeptember
Hála hónapja
Idén a vegyes életkorú csoportom kor szerinti megoszlása a kisebbek felé billen, 14 kiscsoportos korú, ebből három még nem töltötte be a három évét sem. Természetesen Dórit vettük elő a dobozából, és megismerkedtünk vele, hiszen sokan nem ismerték. Elmondta, miért jött, és miről szeretne beszélgetni. Mit jelent a hála, mikor gyakorolhatjuk a hálát, és hogyan. Hála virágokat színeztünk, vágtunk, és vihettek haza a gyerekek, gyakoroltuk, mit lehet vele csinálni, hogyan lehet vele meglepni a szülőket, testvéreket, nagyszülőket. Visszajelzésként érkezett külön vált szülőknél levő kislány apukájának a hűtőben rejtette el a virágot. „Az én virágomat apának a hűtőbe tettem, és fel kellett olvasztani!” Mondom, „akkor a fagyasztóba tetted? Igen!” Legalább jót mosolyogtunk a történteken. Készítettünk hálaláncot, amit a folyosón a táblánkra tettünk ki, olyan hosszú lett, hogy körbe érte. Csináltunk óriás Hála virágot is, kis csoportokban, a maguk által választott technikával. Volt tépés ragasztás, színezés, a piciknek pedig szintén színezés, de úgy, hogy a virág gyakorlatilag nem is látszik. Rajzoltunk családot is, kinek milyen sokan élnek a családjukban. Süniket színeztünk, a tüskéit mozaikosan mindenféle színűre. Játszottunk „Azért vagyok hálás Neked, mert….” és egymás kezét fogva hálát adtunk egymásnak. Gyakoroltuk a versünket a háláról, amit már tavaly tanultunk, és a zenét is meghallgattuk a háláról Bella előadásában, az erősség képet kiraktuk a szekrényre. Táncoltunk többször is zenére, mondókáztunk, énekeltünk sokat. A délutáni mese Holly Webb könyve volt, amelyben egy menhelyről befogadott kiscicáról mesél. Meséltem nekik igaz történetet a kislányról, aki a szomszéd idős nénin segít, aki mozgáskorlátozott. A kiskakas gyémánt félkrajcárjáról, A kiscipóról, A Tücsök és Hangyáról, ennek versét is tanultunk, Az öreg halász, és nagyravágyó feleségéről. Mindenhol megbeszéltük, hogy hol érezzük a hálát. Azt is megbeszéltük, hogy az óvodában dolgozóknál is lehetünk hálásak, és hogy miért. A Hála Világnapján a folyosóra tettem ki hálavirágokat, hogy aki arra jár, és szeretne, vihet a szeretteinek, és kiplakátoltam az ünnepet. Mi is színeztünk, és hazavitték a gyerekek. Hálaláncot készítettünk egymás kezét fogva, megnéztük, hogy az is milyen hosszú. A Szív Világnapját is megbeszéltük, hiszen az érzelmeinket a szívünkben érezzük, itt játszottunk az érzelmek mutatásával, és hogy hol érezzük a testünkben a szeretetet, hálát, dühöt, szomorúságot, örömöt, boldogságot. Pillanatkapitány meséjét is megismerték, és gyakoroltuk a kincsek gyűjtését, ami nagyon tetszett nekik, mutatták a kis kezükkel, ahogy beteszik a szívükbe a kincset. Volt is lehetőségük erre, hiszen sétáltunk, voltunk játszótéren kétszer is, és a szüreti hét örömére egy falubeli lovaskocsikázást is kaptunk egy anyukánktól, ami nagyon jól sikerült, mert a látvány, az élmény leírhatatlan. Erdőben, lovardák mellett, szántóföld mellett, és Budára való kilátással utaztunk. Itt is volt egy emlékezetes gyerekszáj: Amikor koppant a kocsi alja a dimbes-dombos talajon, Domi azt mondta: „leért a kipufogó!” Főztünk almakompótot, szőlőt szüreteltünk egy kisgyermeknél. A Magyar Népmese napjára pedig az óvoda dolgozóiból összeállt egy kis színházi társulás, és a gyerekek örömére eljátszották a Szállást kérő róka című mesét.

Képek