Ráhangolás: Bagdi Bella Jól érzem magam boogie-jára táncoltunk és örömteli, vidám hangulatot teremtettünk a csoportban.
Bevezetés: Milyen az arcod, amikor vidám, boldog vagy? (érzékeltetés mimikával)
A téma feldolgozása:
a. Minden gyermek sorra kezébe vette „Vidámkát” és elmondták, mikor/minek szoktak örülni. Például: Örülök a szivárványnak. Örülök, amikor a kutyámmal játszok.” stb.
b. Köszönjük meg, legyünk hálásak a szép/jó dolgokért! Mondd el minek, kinek mondanál köszönetet, és tedd a tenyérnyomatodat a szivecske köré (hálás kezek). A gyerekek ilyeneket mondtak: „Köszönöm a szivárványnak, hogy olyan szép! Köszönöm a napocskának, hogy melegít! Köszönöm apának, hogy megetetette a kutyámat!” stb.
Lezárás: Bagdi Bella Szép nap című dalára körbejártuk az elkészült kollázst és egy-egy ölelést adtunk egymásnak.

E havi Boldogságóra foglalkozásunk témája a hála volt. Egy közös dal meghallgatása után beszélgettünk arról, mit jelent számunkra a hála, és mi mindenért lehetünk hálásak a mindennapokban. A „hála köve” körbeadásakor minden gyermek megfogalmazhatta, hogy ő személy szerint miért érez hálát. Ezután képeket húztak, és megpróbálták elképzelni, vajon a képen látható ember miért lehet hálás – így fejlődött a gyermekek empátiája és mások érzéseinek felismerése is. A foglalkozás következő részében mindenki elkészítette saját hála virágát, amelyet annak a társának ajándékozhatott, akinek valamiért hálás volt. A gyermekek számára különösen fontos élmény volt megtapasztalni, milyen jó érzés adni és örömet szerezni másoknak. A foglalkozás végén közösen elhelyeztük a hála szimbólumát az első lépcsőfokra, ezzel is jelezve, hogy elindultunk a hála gyakorlásának útján. 🌸💛

Boldogságóra – Vakond Vili kalandjai
Érzelmek, akadályok és megküzdés Szívmanó boldogságkertjében
A Katica csoportban megtartott következő Boldogságóra-foglalkozásomon tovább építettem a gyermekek számára már ismerőssé váló Szívmanó boldogságkertjének mesés keretét. Fontosnak tartom, hogy az egyes alkalmak ne különálló foglalkozások legyenek, hanem kapcsolódjanak egymáshoz, visszatérő szereplőkkel és élményekkel segítsék a gyermekeket az új tapasztalatok befogadásában.
A foglalkozást ezúttal is Szívmanó varázscsengettyűje indította. Attila lett Szívmanó segédje, ezzel is lehetőséget kapva egy kis felelősségvállalásra és aktív szereplésre.
A ráhangolódás során kiosztotta a Boldogságórás Szívmanó-kártyákat. Megfigyeltük Szívmanó arckifejezéseit, beszélgettünk arról, mit érezhet, majd megpróbáltuk mi magunk is eljátszani az egyes érzelmeket. A gyermekek nagyon ügyesen ismerték fel és nevezték meg az érzéseket, mimikával, mozdulatokkal és testtartással pedig meg is jelenítették azokat. A játék az érzelmek felismerését, megnevezését és kifejezését, ezáltal az érzelmi tudatosság fejlődését támogatta.
Fontosnak tartottam az előző foglalkozás élményeinek felidézését is. Ismét találkoztunk Sün Somával, akinek a gyerekek közösen elmondták a korábban megtanult sünis verset. A visszatérő szereplő és a vers felidézése erősítette a folytonosságot, valamint sikerélményt adott a gyermekeknek.
Ekkor érkezett meg új szereplőnk, Vakond Vili, aki segítségre szorult: beomlott a föld alatti járata. A mesei problémahelyzetből mozgásos tapasztalatszerzés bontakozott ki. A gyermekek kis vakondokká változva kúsztak, másztak és bújtak végig a kialakított járaton, miközben a lufik jelképezték és egyben valódi mozgásos kihívássá is tették az útjukba kerülő akadályokat.
A feladat során megtapasztalhatták, hogy egy akadály esetén nem feltétlenül az a megoldás, hogy megállunk vagy visszafordulunk. Próbálkozhatunk újra, kereshetünk más megoldást, és segítséget is kérhetünk vagy adhatunk egymásnak. A játék természetes módon fejlesztette a nagymozgásokat, a térérzékelést, a problémamegoldó gondolkodást, a kitartást és az együttműködést.
A foglalkozás egyik legfontosabb pedagógiai célja az volt, hogy az akadály és a megküzdés fogalma ne csupán szavak szintjén jelenjen meg, hanem a gyermekek saját élményen keresztül tapasztalják meg azt. A játékban átélt siker lehetőséget adott annak felismerésére, hogy a nehézségek leküzdhetők, és az újrapróbálkozásnak értéke van.
Számomra különösen fontos, hogy Szívmanó boldogságkertje alkalomról alkalomra együtt növekedjen a gyermekekkel. A korábbi találkozások élményeire építve új szereplők, történetek és tapasztalatok kerülnek a kertbe, miközben játékos formában tanulunk önmagunkról, az érzéseinkről és egymásról.
Vakond Vili történetével ezen az alkalmon egy újabb fontos gondolat került a boldogságkertünkbe:
„Ha akadály kerül elénk, nem adjuk fel – megpróbáljuk újra!”
Jobb Veled a Világ!
Katica csoport, Zsitvabesenyő❤️

Boldogságfokozó hála a Tulipán csoportban

Az első Boldogságóránk témája a hála gyakorlása volt. A foglalkozást a már jól ismert elcsendesedő mondókánkkal kezdtük:

Gyere, ülj le, csendesedj,
Nyisd ki most a szívedet.
Együtt vagyunk, meghallgatunk,
Minden érzést elfogadunk.

Ezt követően beszélgetőkört tartottunk. A gyerekek meséltek arról, hogyan telt a hétvégéjük, mi okozott számukra örömet, és milyen élmények tették őket boldoggá. Arról is beszélgettünk, mit érzünk akkor, amikor mi szerzünk örömet valakinek, vagy éppen nekünk szereznek örömet. A gyerekek gyorsan megfogalmazták: ilyenkor mosolygunk.

Ehhez írtam egy saját kis versikét, amelyet mozgással is kísértünk:

Mosolyog a napsugár,
Ránk ragyog és körbe jár.
Nevess Te is, gyere hát,
Így lesz még szebb a világ!

Fogd meg most a kezemet,
Én fogom a tiedet.
És most hangosan kiáltsd:
Jobb Veled a Világ!

A hála érzésének mélyítéséhez bábozással meséltem a gyermekeknek egy saját történetet, amelyet Ferenczi Éva: Maci bajban van című ötlete ihletett, más szereplőkkel. A mese után közösen megbeszéltük, mit érezhettek a szereplők, és a gyermekek saját élményeiken keresztül is megfogalmazhatták, mikor éreztek már hasonlóan.

Kiemeltük a hála és a „köszönöm” szó fontosságát is. Ehhez egy újabb rövid versikét tanultunk:

A köszönöm szó nagyon fontos,
legyél hálás, mikor mondod.
Köszönd meg, ha kapsz valamit,
boldoggá teszel valakit.

A foglalkozás különleges szereplője Boldog Blanka, a csoportunk saját Boldogságóra-jelképe lett. Egy nagy baba, aki minden hónapban a zsebéből „varázsol elő” egy új játékot, gondolatot vagy feladatot.

Most egy nagy, összehajtogatott szívet rejtett a zsebében. A gyermekekkel közösen kihajtogattuk, majd egy tálkából mindenki választott egy kis szívecskét. Minden gyermek elmondhatta, minek örül, vagy miért szeretne köszönetet mondani, majd a kis szívecskét elhelyezte a nagy szíven. Ahogy egymással megosztottuk örömeinket és hálánkat, a szív egyre nagyobb és színesebb lett. Ezzel megtapasztalhatták, hogy az öröm és a hála akkor válik igazán értékessé, ha megosztjuk egymással.

Közösen elkészítettük a saját Boldogság-fánkat is. Minden gyermekről fénykép készült, szívvel a kezében, amely felkerült a fára. A következő hónapok során minden Boldogságóra-témához kapcsolódó jelkép is helyet kap majd körülötte. Így szeretném végigkísérni a gyermekeket a tíz témán keresztül, hogy a kezdetben még kopasz fa a tizedik témára egy igazi Boldogság-kertté változzon.

A hónap hála-gyakorlását teljesítve a Tulipán csoport jelképe is felkerült a közösen készített Boldogság-vár első lépcsőfokára. Ezzel elkezdődött a mi közös utazásunk a boldogság felé.

A foglalkozás zárásaként meghallgattuk és közösen eljátszottuk Bagdi Bella: Ha boldog vagy, mutasd meg mindenkinek című dalát. A dal már a mindennapjaink részévé vált, a gyermekek egyik nagy kedvence. Örömmel éneklik, mozognak rá, és szinte mindig mosolyt csal az arcukra. Így a Boldogságóra végén is együtt, felszabadultan és vidáman élhettük át azt az örömöt, amelyet a közös éneklés és mozgás ad.

A Boldogságórák már az első alkalom után érezhetően elkezdték átszőni a mindennapjainkat. A gyermekek egyre gyakrabban használják a „köszönöm” szót, figyelnek egymás örömére, és örömmel idézik fel a foglalkozáson tanult mondókákat, verseket és játékokat. Úgy érzem, hogy ezek az apró, mindennapi pillanatok hosszú távon is értékes érzelmi útravalót adnak számukra.

Nagyon boldog óvó néni vagyok, hogy ezt az utat együtt járhatom velük, és napról napra megtapasztalhatjuk: a boldogság sokszor a legegyszerűbb dolgokban, egy mosolyban, egy ölelésben, egy „köszönöm”-ben vagy egy egymásnak adott apró figyelmességben rejlik.

Székely Katalin
Óvodapedagógus

A szeptemberi Boldogságóra foglalkozásunk középpontjában a hála érzésének megismerése és megfogalmazása állt. A tevékenység célja az volt, hogy a gyermekek életkoruknak megfelelő módon felismerjék és megfogalmazzák, milyen dolgokért lehetnek hálásak a mindennapokban, különösen az óvodai közösséghez kapcsolódó pozitív élményeikért.
A foglalkozásra egy nagyméretű papírszívet készítettünk, amelynek közepén a Méhecske csoport szimbóluma kapott helyet. A gyermekekkel közösen körbeültük a szőnyeget, és mindenki megkapta a saját, laminált óvodai jelét.
A beszélgetést saját példámmal vezettem be. Elmondtam a gyermekeknek, hogy én miért szeretek a Méhecske csoportba járni, és miért vagyok hálás: többek között azért, hogy együtt játszhatok velük, sok közös élményt szerezhetünk, és egy szeretetteljes közösség tagjai lehetünk. Ezzel igyekeztem számukra egy egyszerű, mintát adni a hála megfogalmazásához.
Ezt követően a gyermekeket is arra ösztönöztem, hogy saját élményeikből kiindulva beszéljenek arról, miért szeretnek a Méhecske csoportba járni, kivel vagy mivel szeretnek játszani, illetve mi az, amit a legjobban szeretnek az óvodában. Aki szerette volna, megoszthatta gondolatait a csoporttal, majd a saját jelét elhelyezhette a közös szíven.
A tevékenység során kiemelt szerepet kapott az önkifejezés, a pozitív érzések tudatosítása, valamint a közösséghez tartozás élményének erősítése. A gyermekek számára a saját jelük szívre helyezése egyben szimbolikusan is kifejezte, hogy ők is fontos részei a Méhecske csoportnak.
A közösen elkészített „Hálás szív” a foglalkozás után a csoportszoba falára került. Így a tevékenység nem csupán egy egyszeri élmény marad. A szívre a későbbiekben is vissza-visszatekintünk, és beszélgetünk arról, hogy mi mindenért lehetünk hálásak, mi teszi széppé az óvodában töltött napjainkat.