A projekt alatt a gyerekek saját maguk fogalmazták meg mit jelent nekik a hála és azt, hogy miért is lehetünk hálásak a mindennapjainkban. A saját tenyerüket körberajzolva, a tenyerükben jelenítették meg azt, hogy ők éppen miért hálásak. Az őszhöz kapcsolódva a rajzokból megalkottuk ‘A mi hálafánk’-at.
A hála gyakorlása
Papp Bertalan Ószőlői Általános Iskola
Szeptember, mint minden újabb tanév elején, most is a hála hónapja volt. Igaz, mindig megbeszéljük, hogy nem csak akkor, hanem az bármely hónapjában, vagy akár napján is jó, ha észrevesszük és tudatosítjuk magunkban, hogy mi mindenért lehetünk hálásak.
Ezt gyakoroltuk együtt ismét, nem sokkal a tanévkezdés után. Készítettünk, díszítettünk egy dobozt, amit „Hála-ládának” neveztünk. Egy felirat került rá, melyben arra kértük a tanárainkat, társainkat, hogy jegyezzék föl, rajzolják le, miért éreznek hálát magukban.
Szeptember 21.-én, a hála világnapján aztán fölbontottuk, s a benne találtakból összeállítottunk egy montázst „Hála-láda-fia” címmel. : )
Ezt mutatják a fotók.
Motivációként Bagdi Bella Szép nap ölelj át most engem című dalát hallgatva relaxáltunk a gyerekekkel.
Ezután következett a Hálafa története című mesét, melyet átbeszéltünk kérdések és válaszok formájában.
Körben ülve mindenki elmondhatta, hogy ki miért hálás az életében, példaként én kezdtem a felsorolást.
A munkafüzetbők másolt képeknél kiválasztotta mindenk, hogy ki miért hálás. Ezeket kiszíneztük. Elkészítettünk egy saját hálafát, melynek levelei szivecskék. Ebbe ragasztottuk bele a kiszínezett képeket. Majd az óra lezárásaként ismét meghallgattuk az óra elei dalt.
Tekintettel arra, hogy nálunk az oktatás két héttel később kezdődik, így egy kicsit késem a feltöltéssel, de ez nem jelenti azt, hogy a Boldogságóra nincs jelen a nevelésünkben.
Kellemes meglepetésről tudok ezúttal is beszámolni, mivel a csoportom nagy része már az elmúlt évben is vett részt ilyen foglalkozásokon, nem tudtam miként fogják fogadni a hírt, hogy újból, megy a „boldog dal” a lejátszóban. De örömmel tapasztaltam, hogy már felkészültebb, összeszedettebb válaszokat, magyarázatokat adtak a feltett kérdéseimre. Igaz már egy évvel nagyobbak, de akkor is megérte, hogy még egyszer elkezdhettük ezeket a foglalkozásokat.
Remélem, nem fog sokáig hátráltatni az online oktatás, mert bárhogy is próbáltam megoldani az elmúlt tanévben, azért ezekről a dolgokról fizikai jelenlétben hatásosabb beszélni. De a legjobbakat remélve tekintünk az új kihívás elé.
Gárdonyi Zoltán Református Általános Iskola és AMI
Hála
Az iskola megkezdésével a már jól megzokott szokásrendünkhöz híven múlt felidéző hálával kezdtük el Boldogságóráinkat. Ilyenkor mindíg közös beszélgetéssel egy-egy fotón lévő pillanatainkel emlészünk vissza miért is lehetünk hálásak a tavalyi tanévünkhöz képest. A beszélgetéseinkben régi emlékek, pillanatok merülnek fel. Sok kérdés tevődik fel egy-egy ilyen beszélgetés során pl.: mennyi mindent köszönhetünk annak, hogy hálásak vagyunk, jelenleg miért is vagyunk hálásak. Az osztálytermünk végében van egy Hála fa. Ennek a Hála fának sok jelentősége van a mi kis közösságünkben.A fa alatt elhelyeztetk a gyerekek a nevükkel ellátott borítékokat ahova egymásnak üzenhetnek ezáltal. Minden pénteken a hála fa iürítésével mennek haza a gyerekek. Sok barátság született és mélyült el mióta használjuk ezt a módszert.Az internet segítségével sok oldalés videót néztünk meg a témánkkal kapcsolatosan. Sok olyan okító jellegű meséket láttunk melyet a hálához tudtunk kapcsolni.Fontos számomra az, hogy a gyerekek élménydúsan térjenek haza az iskolából sok kinti programokat szervezünk az időjárás figyelebe véve valamint szülői támogatás is kapunk. A Boldogságóra program sok lehetőseget ad a gyerekek számára önamguk megvalósítására.
A harmadik Boldogságórás tanévünket kezdtem meg osztályommal. A gyerekek már ismerősként köszöntötték az első hónap témáját: HÁLA.
Bele is csaptunk egy vidám Boldogságórába. Felidéztük az előző évek emlékeit, tevékenységeit a témában. Immár komoly, negyedikes szinten beszélgettünk a hála boldogságfokozó szerepéről.
Eljátszottuk a HÁLA szó kirakó játékot, ami remek mókának bizonyult. Nem szabtam meg, még csak ötletet sem adtam, miből állítsák össze a szót. Működött a gyerekek fantáziája. Előkerült minden a technika dobozból, tisztasági csomagból, ami betűelemként szolgálhatott. Voltak, akik papír zsebkendőt, voltak, akik ceruzát, ollót, ragasztót, fésűt, mások szívecskéket használtak fel a szó kirakásához.
Az órát az 1-2-3-4 játékkal zártuk. Jó sok gyakorlás árán sikerült csak az ütemet eltalálnunk és folyamatossá tenni a hála-láncot. De addig is derűsen telt az idő.
Más alkalommal fehér kartonpapírból papírcsíkokat vágtam, ezeket színeztük, díszítettük jelképesen hála-kifejező színekkel, formákkal. Ezekből is kiraktuk a HÁLA szót.
A hónap ötletei közül megvalósítottuk a Hála háló feladatot is. Ehhez hála-névtáblákat is készítettünk. Ezeket felragasztottuk egy kartonlapra. A gyerekek saját névtáblájuktól, színes vonalat húzhattak azon társaik felé, akiknek valamiért hálásak voltak szeptember hónapban. Gazdag, szivárványos hálót szőttünk!
A Hála-szüret sem maradt el. Szőlőfürtöket színeztünk. A fürt szőlőszemeibe beleírhatták a gyerekek, kinek lehettek hálásak a hónapban. Büszke voltam rájuk, hogy társaik mellett nem feledkeztek el szüleikről, testvéreikről, tanítóikról sem. Szép őszi dekorációként szolgáltak termünkben a felrakott színes fürtök.
Az idei iskolaév első témájával már a tanév elejétől folyamatosan foglalkoztunk. Először is, a már régóta húzódó vírushelyzet miatt, minden napért, amit az iskolában tölthetünk jelenléti oktatásban, hálát kell adni. Gyakran elmondjuk a gyerekekkel, hogy milyen jó, hogy itt vagyunk és együtt vagyunk. A foglalkozást a rajzóra keretében tartottuk meg. A hálafa meséjével kezdtük, ami nagyon tanulságos és elgondolkodtató volt mindenki számára. A történet rámutatott arra, hogy olyan dolgokért is legyünk hálásak és mondjunk köszönetet, amit apróságnak hiszünk, viszont ez a másik ember számára nagyon fontos lehet. A gyerekek színes őszi faleveleket készítettek, egy másikra pedig ráírtak egy hálaüzenetet. Elkészítettük az osztály hálafáját, amit kifüggesztettünk az osztályban.
A Hála gyakorlása
3-6 évesek részére
2021.09.30.
Idő Óraegység funkciója Óraegység tartalma Módszer Instrukció
3’ Relaxációs gyakorlat Boldogságóra kézikönyv 3-6 évesek részére, 36. oldal egyéni munka „Irkafirka”: a gyermekek üres fehér lapot kapnak. Zsírkrétát, színes ceruzát vesznek kézbe. Szemüket behunyva elkezdenek firkálgatni, törekedve arra, hogy ne csússzanak le a lapról. „Rajzoljatok irkafirkát kedvetek szerint:” … irkafirka…. összevissza…. szabad jobbra, szabad balra…. szabad nekem összevissza. A gyerekek ezt mondogatva magukban, firkáljanak legalább 1 percig, amíg a lazító hatás kibontakozik.
5’ A téma bevezetése Boldogságóra kézikönyv alapján beszélgetés Szerintetek mit jelent a Hála?
Kinek mi jut erről eszébe?
15’ Oktatási segédanyag alapján mesehallgatás Jékely Zoltán: A három pillangó c. meséjét hallgassátok meg.
• Kinek voltak hálásak a pillangók?
• Mi is hálásak lehetünk a fényért, a melegért?
• Miért jó, ha süt a nap? Miért jó, ha meleg van?
20’ A téma feldolgozása Oktatási segédanyag alapján csoportmunka Hálapöttyös katica
Készítsünk katicát színeslapból, majd ragasszuk fel a sajátunkat egy papírra. A katica pöttyei fogják szimbolizálni azokat a dolgokat, amiért hálásak vagyunk.
Bagdi Bella CD zenehallgatás Szép nap, ölelj most át engem c. dal szól a foglalkozás közben
2’ A téma lezárása Boldogságóra kézikönyv 6-10 évesek részére, 54. oldal-
Hálás vagyok neked páros munka Mindenki forduljon oda egy társához, és mondja el, hogy miért hálás neki!
Örömmel vettem a részvételt a programban. Kíváncsivá tett, hogy az óvodás gyermekek hogyan élik majd meg a boldogságórás tevékenységeket.
Ebben a tanévben 3-4 éves, kiscsoportos korú gyerekek óvónénijeként először a tematika szerinti hála gyakorlását éltük meg. Az előkészületek alatt kidolgoztam a tevékenység menetét, elkészítettem és előkészítettem a szükséges eszközöket (képek, papírok, magnó, zene letöltése).
Feszültségoldásként egy mozgás alapú relaxációt végeztünk
– „Körbe-körbe-karikába” – nagy papírra közösen rajzoltunk
– „Napra forgó a napraforgó” – körbe ülve törzsünket elfordultunk
– „Lemegy a nap, lankad a kar, a törzsem pihenni akar” – körben ülve lehajoltunk a földig
Mozgással folytattuk, mégpedig a Boldogságmondókát mondtam a gyermekeknek, a végén megölelték a kiválasztott társukat. Többször ismételtem a mondókát és a gyerekek mindig más társukat ölelték meg. Ezzel az érzelmi intelligenciájukat és a szociális készségüket is fejlesztettem.
Egymásnak adogattuk a hálaleveleket – adás-kapás, „tessék-köszönöm” kifejezésére tettem a hangsúlyt, hiszen ebben a korban még nehéz kommunikálniuk a hála érzését.
A „Maci bajban van” történetét érdeklődve hallgatták, amit a gyerekek előtt báboztam el.
A befogadás elejétől nagyon szeretnek a saját szintjükön rajzolgatni, színezgetni és örömmel színezték ki a hála szimbólumát, amit felragasztottunk a hálalépcsőnk első fokára.
Egész nap folyamán többször hallgattuk a „Szép nap, ölelj most át engem”, illetve a „Boldog vagyok” dalokat.
Örömmel tölt el, hogy szívesen hallgatják a cd-n található dalokat, mozognak, táncolnak rá.
Sikeres volt a kezdeményezés, délután mesélték a szülőknek, hogy ragaszthattak a lépcsőre és néhányan már elmondták a lazító mondókát is.