„Ő az én anyukám!” – Amikor a szülők mesehőssé válnak
- Írta: Boldogságóra,
- Megtekintve: 18
Szülős mesedramatizálás a megküzdési stratégiák jegyében, a Mesterprogramom részeként
Szerző: Kékiné Török Edit Gizella, Áchim András Utcai Óvoda, Debrecen
„Ő az én anyukám!”
Halkan, izgatottan hangzott el ez a mondat a tornaterem egyik sarkából, miközben a gyermekek tágra nyílt szemekkel figyelték a színpadon zajló mesét. Csakhogy ezen az estén nem megszokott meseelőadás zajlott. A mese szereplői nem színészek voltak, hanem a gyermekek saját szülei. És a mese címe: Kolontos Palkó.
Hogyan lett a meséből közös kaland?
A szülős mesedramatizálás a Mesterprogramom részeként valósult meg, amelynek középpontjában a Boldogságóra témaköreinek élményközpontú feldolgozása áll.
Pedagógusként fontosnak tartom, hogy a gyermekek ne csak beszélgessenek a boldogságról, az érzelmekről, a nehézségekről vagy a megoldási lehetőségekről, hanem lehetőségük legyen mindezt átélni és megtapasztalni is.
Februárban a megküzdési stratégiák kerültek a figyelem középpontjába. Olyan programot szerettem volna létrehozni, amelyben a gyermekek játékos formában tapasztalhatják meg, mit tehetünk akkor, amikor valamilyen nehézséggel találjuk szembe magunkat.
- Mit tehetek, amikor bajban vagyok?
- Hogyan tudok alkalmazkodni egy megváltozott helyzethez?
- Mikor érdemes segítséget kérnem?
- Lehet-e a humor is segítség egy nehéz helyzetben?
Ezekre a kérdésekre kerestem a választ egy magyar népmese segítségével.
Miért éppen Kolontos Palkó?
Az interneten és könyvek lapjain olyan magyar népmesét kerestem, amely kapcsolható a megküzdési stratégiák témájához, és amelyhez már rendelkezésre áll egy dramatizálásra alkalmas forgatókönyv is.
Végül Pappné Lakatos Marianna: Mese – válogatás, Forgatókönyvek gyermek színjátszócsoportoknak című könyvében találtam rá a Kolontos Palkó című mesére.
A történet számomra már korábban is ismert volt, most azonban egészen más szemmel kezdtem el nézni. Felfedeztem benne azt a sok lehetőséget, amely miatt nagyszerűen illeszkedett a megküzdési stratégiák témájához.
És persze ott volt a humor. A mese derűs, játékos hangvétele engem is magával ragadott. Úgy éreztem, hogy ez az a történet, amelyet nemcsak a gyermekek, hanem a szülők is örömmel fognak magukénak érezni.
Mit taníthat nekünk Palkó a megküzdésről?
Palkó története tele van olyan helyzetekkel, amelyekről egy gyermekkel is érdemes beszélgetni. Az átok miatt a szamár minden szavát utánozza. Ami eleinte mulatságosnak tűnik, egy idő után komoly kellemetlenséget és veszélyt okoz. Palkónak alkalmazkodnia kell az új helyzethez, próbálkoznia kell, és meg kell találnia a kiutat. A mese így több fontos megküzdési stratégiára is ráirányíthatja a figyelmet.
Problémával való szembenézés:
Mit tudok tenni, amikor bajban vagyok? Maradjak egy helyben, vagy próbáljak valamilyen megoldást keresni?
Rugalmasság és alkalmazkodás:
Mi történik akkor, ha valami nem úgy alakul, ahogy elképzeltem? Képes vagyok-e változtatni a hozzáállásomon és új megoldást keresni?
Segítségkérés:
Ki az, akire számíthatok, amikor egyedül már nehéz megbirkóznom valamivel?
A humor ereje:
Lehet, hogy egy nehéz helyzetet egészen másképp látunk, ha képesek vagyunk egy kicsit kívülről szemlélni, és akár nevetni is rajta.
Talán éppen ez a mese egyik legfontosabb üzenete: nem az a boldog ember, akivel soha nem történik baj, hanem az, aki a nehézségekben is képes újra próbálkozni, segítséget keresni, alkalmazkodni, és megtalálni a saját megoldását.
De kik lesznek a mese szereplői?
A mese megvolt. A forgatókönyv megvolt. Már csak a szereplők hiányoztak.
A szülőket megkérdeztem, ki vállalna szívesen részt egy mesedramatizálásban. Voltak jelentkezők, de eleinte nem elegen ahhoz, hogy minden szerepet kioszthassunk. Kicsit biztatni, bátorítani kellett őket. Végül egy házaspár – férj és feleség – is vállalt egy-egy szerepet.
A forgatókönyvet minden résztvevő megkapta, majd otthon kiválaszthatta azt a szerepet, amelyet szívesen eljátszana. Szerencsésen alakult a szereposztás: mindenki azt a szerepet kapta, amelyet szeretett volna. Ezzel pedig elkezdődött a közös kaland.
Próbák, díszletek, zenék és rengeteg ötlet
Három alkalommal találkoztunk a próbák miatt. Először összeolvastuk a szerepeket, majd fokozatosan elkezdtük eljátszani a jeleneteket is.
Közben elkészültek a díszletek. A tornaterem lassan átalakult egy mesebeli színpaddá. A ruhák és kellékek beszerzésében a csoport szülői közössége is segített. Mindenki hozzátett valamit a készülő előadáshoz.
Aztán jöttek a zenék. Minden szereplőhöz közösen választottunk egy olyan zenét, amely szerintünk jól kifejezte az adott mesei karakter személyiségét. Több lehetőségből válogattunk, meghallgattuk őket, ötleteltünk, nevettünk – végül megszületett a döntés.
A szülők nemcsak a zenék kiválasztásában, hanem a szerepek megformálásában is segítették egymást. Ötleteket adtak, kipróbáltak különböző megoldásokat, és közben egyre inkább csapattá váltak.
Talán ekkor vált igazán világossá számomra, hogy itt már nem pusztán egy mesedramatizálásról van szó. Valami sokkal több kezdett kialakulni.
Amikor a szülők is közösséggé válnak
A közös készülődésnek különleges ereje van. Amikor együtt olvasunk, együtt gondolkodunk, díszletet készítünk, ruhát keresünk, zenét választunk, próbálunk és közben nevetünk, akkor észrevétlenül kapcsolatok épülnek.
A szülők közelebb kerültek egymáshoz, és egyre természetesebbé vált a közös munka. Olyan szülők is beszélgetni, együtt gondolkodni kezdtek, akik korábban talán kevésbé ismerték egymást.
De nemcsak a szülők között alakult valami. A szülő aktív résztvevőjévé vált a gyermekcsoport életének. Nem kívülről figyelte, mi történik az óvodában, hanem együtt alkotott, együtt játszott a közösséggel.
Ez pedig a gyermekek számára is nagyon fontos üzenet.
„Ő az én anyukám!”
Azt hiszem, erre a kérdésre kerestem leginkább a választ: Mit jelent majd mindez a gyermekeknek?
És az előadás megadta a választ. A gyermekek a szüleiket egy teljesen új helyzetben láthatták. Anya és apa most nem a megszokott hétköznapi szerepében volt jelen, hanem mesehőssé vált. Ez különleges élmény lehetett számukra.
Egy-egy gyermek most olyan oldaláról ismerhette meg a szülőjét, amelyet korábban talán még nem látott. Megtapasztalhatta, hogy anya vagy apa is tud izgulni, hibázni, nevetni, szerepelni, alkalmazkodni, másokkal együttműködni. És közben ott volt az a bizonyos büszkeség.
„Ő az én anyukám!”
Egyetlen mondat, mégis mennyi minden benne van. Öröm. Büszkeség. Biztonság. Szeretet.
A meglepetés is része volt a mesének
A főpróbán a szülők már nagyon izgatottak voltak. Volt olyan szülő, aki akkor árulta el, hogy a gyermeke egyáltalán nem tudja, mi készül aznap este.
A meglepetés tehát valóban meglepetés maradt. Amikor elérkezett az előadás ideje, köszöntöttem a szülőket és a hozzátartozókat, majd elkezdődött a mese.
A gyermekek figyelme egy pillanat alatt a szereplőkre szegeződött. A tornateremben csend lett. Mindenki figyelt. Aztán időnként felhangzott egy-egy halk gyermeki megjegyzés:
„Ő az én anyukám!”
A gyermekek ámulva követték a történetet. Elbűvölte őket, hogy saját szüleiket láthatják a mese világában.
És a mese végén jött a tánc
Az előadás végén a szülők sorba rendeződtek, majd elindultak a gyermekek közé. És ekkor már nem kellett szerepet játszani. A mese véget ért. Maradt a közös öröm.
A gyermekek egyik kedvenc dalára, ROSE és Bruno Mars – APT. című számára együtt táncoltunk. A gyerekek ujjongtak, tapsoltak, majd boldogan ölelgették a szüleiket.
Az a pillanat, amikor a színpad és a nézőtér között megszűnt a távolság, talán mindennél többet mondott arról, hogy mit is szerettem volna elérni ezzel a programmal.
Megérte?
Igen.
Pedagógusként természetesen tudom, hogy egy ilyen program megszervezése többletidőt és energiát igényel. Próbák, egyeztetések, díszletek, ruhák, kellékek, zenék, szervezés…
De amikor ott állsz egy tornateremben, és látod a csillogó gyermeki szemeket, amikor látod, milyen büszkék a szüleikre, amikor hallod a nevetésüket, majd azt, ahogyan örömmel szaladnak az édesanyjukhoz és édesapjukhoz, akkor minden fáradság értelmet nyer. A felszabadult öröm, amely végigkísérte az előadást és az azt követő táncot, minden ráfordított időt megért.
És talán a legjobb visszajelzés az volt, amikor hazafelé menet a szülők arról beszélgettek, hogy máskor is csinálhatnánk ilyet.
Mit csinálnék másképpen?
Természetesen a folyamatból tanulni is lehet. Ha újra megszervezném a mesedramatizálást, nagyobb hangsúlyt fektetnék arra, hogy a szülők a kész díszletek között, a szerepüknek megfelelő ruházatban is többször próbálhassanak.
Számukra ez a helyzet szokatlan volt. Meg kellett szokniuk a szereplést, a belépéseket, a mozgást és a szövegmondást is. A több, teljes körülmények között megtartott próba valószínűleg még nagyobb biztonságot adott volna számukra.
De talán éppen ez is hozzátartozott a történethez. Hiszen a megküzdésről beszéltünk. És közben mi magunk is megküzdöttünk egy kicsit.
Egy mese, ami összeköt
A Kolontos Palkó végül számomra nem csupán egy mese lett. Egy közös élmény lett.
Lehetőség arra, hogy a gyermekek megtapasztalják: egy nehéz helyzetben többféle megoldás is létezhet. Hogy lehet segítséget kérni. Lehet újra próbálkozni. Lehet alkalmazkodni. És néha az is segít, ha tudunk egy nehéz helyzeten egy kicsit nevetni.
De ennél is többet adott. Összekötötte a gyermekeket, a szülőket és a pedagógust.
A szülők közelebb kerültek a gyermekcsoporthoz, egymáshoz és talán saját gyermekükhöz is. A gyermekek pedig megtapasztalhatták, hogy szüleik nemcsak otthon fontosak számukra, hanem az óvodai közösségben is aktívan jelen vannak.
Azt gondolom, hogy a gyermekeknek nem elég beszélnünk az együttműködésről, a megküzdésről, az empátiáról vagy az érzelmekről. Meg kell adnunk nekik a lehetőséget arra, hogy át is éljék mindezt.
És ha ehhez egy magyar népmese, néhány bátor szülő, egy kis közös készülődés, sok nevetés és egy közös tánc is társul, akkor olyan élmény születhet, amelyre a gyermekek és a felnőttek is sokáig emlékezni fognak. Talán évekkel később is. Mert végül nemcsak egy mesét játszottunk el. Hanem egy kicsit együtt is mesévé váltunk.
Az előadást a youtube-on itt tudjátok megnézni!
Hálásan köszönjük Kékiné Török Editkének, hogy megosztotta velünk ezt a különleges programot és így mi is részesei lehettünk ennek a csodás élménynek!
És szívből gratulálunk a szülőknek, hogy bátran belevágtak ebbe a fantasztikus kalandba!