Nagy európai karácsonyfadíszcsere program
- Írta: Boldogságóra,
- Megtekintve: 704
A karácsonyfadíszcsere program egy kulturális csereprojekt, amelynek során a résztvevő iskola vagy osztály kb. 30 európai iskolával kerül kapcsolatba. A Europe Direct Veszprém által szervezett programban a diákok egy-egy, az országukra jellemző, saját készítésű karácsonyfadíszt küldenek a partnerintézményeknek, kiegészítve egy, az iskolát, annak régióját és az adott ország karácsonyi szokásait bemutató információs csomaggal. A csomagküldés kölcsönös, így a diákok a program végén a partnerintézményektől kapott díszekkel az iskola egy központi helyiségében EU-karácsonyfát / információs tablókat is fel tudnak állítani, az információs csomagok segítségével pedig a partneriskolák országainak nyelvét, karácsonyi hagyományait, ételeit, történeteit ismerhetik meg. Ez iskolánkban az aulában szokott megvalósulni, ahol diákjaink karácsonyfát állítanak, melyre felkerülnek a különböző országok díszei. A képeslapok, egyedi borítékok és levelek pedig a fa mögötti faliújságra kerülnek ki.
2015 őszén, az akkori 5. c osztály részvételével zajlott először iskolánkban a Veszprémi Iparkamara és a Europe Direct Iroda szervezésében Csitei Tímea veszprémi koordinálásával indított nemzetközi program. A kezdeményezés 10 éve indult Európában. 2015 óta néhány iskola mellett mi képviseljük Magyarországot. Csoportjainkba rengeteg ország iskolái kerültek, megismerhettünk iskolákat és gyerekeket Angliából, Spanyolországból, Franciaországból, Németországból, Romániából, Horvátországból, Máltáról, Belgiumból, Csehországból, Olaszországból is.
Mozgalmas évek állnak mögöttünk, hiszen a projektben nagyon sok feladatot kell teljesítenünk. A ránk jellemző karácsonyfadísz elkészítése mellett be kell mutatnunk Magyarországot, szűkebb régiónkat, városunkat, a Balaton környékét, iskolánkat és osztályunkat.
Összeállítást készítünk magyar karácsonyi dalokból, ételreceptekből, helyi hagyományokból, amelyet az internet segítségével 29 európai iskolába juttatunk el. Minden résztvevőnek jellegzetes magyar díszeket és kézzel készített karácsonyi képeslapokat készítünk és postai úton elküldjük számukra.
Cserébe a résztvevő országok hasonló csomagokkal készülnek, amelyek november és december folyamán érkeznek meg a Báthory Iskolába.
A gyerekekkel együtt csodaszép fát díszítünk az aulában, és a csomagokban érkezett levelekből, képeslapokból Nagy Sándorné Emese néni és Fábiánné Morvai Dóra tanárnő segítségével kiállítást rendezünk.
Az évek során a programban több osztály is nagyon lelkesen vett/vesz részt, sokat dolgozunk, hogy méltóképpen képviselhessük iskolánkat Európában.
A hatalmas összefogással zajló programról rendszeresen beszámol a Magyar Televízió, a Veszprém Városi TV és a helyi média is.
A csomagváltásoknak köszönhetően a tanulók kreatív és játékos módon tudják bővíteni földrajzi, kulturális, történelmi és nyelvi ismereteiket, miközben kapcsolatba kerülnek más EU-tagországok iskoláinak tanulóival, megismerve azok kultúráját, hagyományait és így azt is, mit jelent európai polgárnak lenni. A pandémiás időszakban talán még fontosabbá vált, hogy a fiatalok kapcsolatba kerülhessenek egymással. Az Európa minden szegletéből érkező, diákoktól diákoknak szóló kedves üzenetek és karácsonyfadíszek emelik a karácsonyra várakozás hangulatát és színt visznek a mindennapokba. Nem utolsó sorban a projektben való részvétel elősegíti az iskolák közötti kapcsolatfelvételt, a nemzetközi kapcsolatépítést és a lehetséges jövőbeni együttműködéseket. Évente több mint 20 ország 300 iskolája vesz részt Európa-szerte a programban.
Az idei tanévben a programban az 5.b osztály vett részt az irányításommal. Tartalmas ősz és december áll mögöttünk. Elkészítettük a díszeket és elküldtük a csomagokat az idei résztvevőknek.
A díszkészítés mellett ezt az időszakot az idén számos program egészítette ki a gyerekek számára.
A beérkezett információs anyagokból kiállítást rendeztünk az iskolai faliújságra az aulában, ahol már néhány napja áll az európai díszekkel feldíszített karácsonyfa is. Előadó érkezett hozzánk a veszprémi Europe Direct Irodából. Csitei Tímea hosszú évek óta segíti a munkánkat, idén nagyon érdekes, informatív és játékos előadással készült a gyerekeknek a résztvevő országok bemutatásával.
Ellátogatott az iskolánkba maga a Mikulás is, aki ajándékot és szaloncukrot osztott a gyerekeknek. Az 5. b osztály munkája jutalmaként csokoládékészítő programon vehetett részt, ahol Steigler Adél segítségével bonbonokat, csokimikulást és egész tábla csokikat készíthettek a gyerekek.
December 5-én a teljes felső évfolyam 5-8. osztályig bezárólag játékos Mikulás-vetélkedőn vett részt.
December 13-án az alsósaink Luca nap alkalmából kedves műsort adtak elő a gyerekeknek és a pedagógusoknak is az iskola folyosóin és a tanáriban.
A koronát december 18-án tettük fel a program zárásaként, amikor is közel 100 diákunkkal Bécsbe kirándultunk, ahol ellátogattunk a technikai Múzeumba és az adventi/karácsonyi vásárba.
Az utolsó tanítási napon az osztálykarácsonyok és az ajándékozás után a hosszú évek hagyományát követve moziba mentünk a gyerekkel, mintegy 300 diák jutalma minden évben a karácsonyi közös mozizás.
Fábiánné Morvai Dóra, Veszprémi Báthory István Sportiskolai Általános Iskola