Morvai Dóri: Optimistának lenni jó!

Névtelen terv (8)

Megéri optimistának lenni. Aki optimista, boldogabb, kiegyensúlyozottabb, és egészségesebb. Ezt meggyőződéssel állíthatom, hiszen nem olyan régen még én is pesszimista voltam. Inkább a rosszabra számítottam, így nem ért csalódás. És ez gyakran be is jött. Meglepődtem, ha nem következett be a rossz, de fel voltam rá készülve.

Boldogabb azonban nem lettem tőle. Boldogok az optimisták, akik alapvetően a jót feltételezik a világról, akik nem adják fel a reményt, akik abban bíznak, hogy a végén jóra fordul minden.

És a gondolkodásunk az, ami alapvetően meghatároz mindent. ha a jó dolgokra figyelünk, akkor jobban is érezzük magunkat, ha a végén rosszabbul sülnek el a dolgok, mint amire számítottunk. Az optimista gondolkodásmód jó hatással van az egészségünkre is, alacsonyabb a vérnyomásunk, ritkábban vagyunk betegek, könnyebben kigyógyulunk a bajból.

Jó hír, hogy az optimizmus tanulható, nem optimista vagy pesszimista gondolkodásmóddal születünk. Ez inkább egyfajta gondolkodásmód, amit befolyásolhatunk. A pesszimisták inkább a rossz dolgokra koncentrálnak, neki a pohár mindig félig üres, nem az a fontos ami van, hanem az, ami nincs.

Ezzel szemben az optimista emberek szerint a pohár félig tele van, és azt értékelik, amijük van.

Ha optimista szeretnél lenni- és ezzel együtt boldogabb, egészségesebb, kipihentebb, akkor változtass, állítsd a pozitív gondolatokat előtérbe, és söpörd ki a rossz gondolatokat a fejedből!

Hogyan tudunk neked ebben segíteni?

Néhány ötlet az induláshoz.

  1. Írj naplót!

Már beszéltünk neked a hálanaplóról, vedd csak elő, és nézd meg, mennyi jó dolog történik veled a mindennapokban! Büszke lehetsz az eredményeidre, kiemelheted az erősségeidet, rávilágíthatsz a gyenge pontjaidra, elégedettebb és büszke lehetsz. Már is szebb a világ, ugye?

  1. Indítsd pozitívan a reggeledet!

Ha jól indul a napod, már is szebben látod a világot, ha morcos vagy, el van rontva az egész. Szoktasd magad arra, hogy reggel nem idegeskedsz, van időd átgondolni az előtted álló napot, szánj időt magadra, és arra, hogy nyugodtan végiggondolod, mi vár rád:

Jó dolgok történnek ma velem, mit szeretnék ma teljesíteni? Mit tehetek érte?

3.Próbáld meg a rosszban is a jót keresni!

Gondolkodhatsz te optimistán, láthatod szépnek a világot, de mindig lesznek az életedben olyan emberek, olyan szituációk, amelyek, akik megnehezítik a dolgodat, nem lesz mindig rózsaszín és egyértelmű a világ. Lesznek rosszabb napok, gonosz emberek, kellemetlen helyzetek az életedben. Próbáld meg mindenben a jót keresni, lehet van valami jó oldala is a dolognak.

Nem ér rá ma a barátnőd? Pedig már úgy vártad az estét.

Ez vacak, de nézzük a jó oldalát: előbb lefekhetsz aludni, csinálhatsz egy jó kis estét egyedül is. És ha már semmi jót nem látsz ebben, gondolj arra: legalább megspóroltam a mai esti program árát…..

A főnököd megbízott egy komoly feladattal, a kollégáid meg nyugodtan lóbálják a lábukat? Ez bosszantó, de valószínűleg azért kaptad a feladatot te, mert jó munkát végzel. Talán mert megbízik benned, talán tudja, hogy számíthat rád, Egy lépést tehetsz előre, míg a többiek lemaradnak a versenyben…

A szomszédod folyton csak beszél, és beszél, akadályoz a munkádban, mindenre van valami megjegyzése. Lehet ezt pozitívan látni? Nehezen, de igen! Talán csak társaságra vágyik, mert magányos… és jusson eszedbe, amikor átveszi a leveleidet, megöntözi a virágaidat, ha nem vagy otthon….

Ne idegesítsd fel magad minden szituációban, keresd inkább a jót!

  1. Tartsd magad távol a negatív emberektől!

Vannak emberek, akik egész nap csak panaszkodnak, mindenről megvan a véleményük, és ez persze mindig rossz. Ők az energiavámpírok, kerüld őket ahogy csak tudod! Kiszívnak belőled minden pozitív gondolatot, energiát, az erőt…

  1. Fontos, hogy higgy valamiben!

Higgy, akár magadban, akár egy felsőbb erőben, a lényeg az, hogy könnyebb lesz a dolgod, ha mindent rendszerben látsz, ha elhiszed, hogy mindennek van értelme, és mindegy, mi történik, el fogsz igazodni az életben, megtalálod a helyes utat.

Hisszem, hogy minden jobbá válik, mindenből tanulhatok, ami velem történik.

  1. Tudatosítsd magadban mennyi mindent elértél, mennyi mindenre képes vagy!

A pesszimisták mindig félnek, attól tartanak, hogy valami rosszul fog sikerülni. Fogorvoshoz kell menni? Fájni fog! A szülinapi buli nem fog sikerülni…. Az állást más fogja megkapni, a vonat elindul nélkülük, ………Micsoda stressz és valójában mindez csak fejben játszódik le, a negatív gondolataikat vetítik ki a valós életre.

Mindannyian késtünk már le vonatot, és igen a fogászati kezelés valóban fáj, a szülinapi buli is félrecsúszhat valahol….

De mindannyian túléltük ezeket a helyzeteket. Mindenki kerülhet olyan szituációkba, amelyekbe kellemetlenül érzi magát. Tudatosítsd magadban: ez elmúlik, le fogom győzni! Erő és eszköz lesz a kezedbe, ha az átélt élményekből tanulsz.

  1. Te vagy a saját filmed rendezője!

Milyen filmet vetítesz a saját fejedben? Látod előre a katasztrófát, és megállíthatatlanul rohansz előre, vagy kiszállsz még időben, és jóra fordul minden? Igyekezz mindent happy endre fordítani, alakítsd úgy az eseményeket, hogy jól érezd magad, élvezd az életedet!

Fontos hogy tudd, te vagy a rendező, te döntöd el, mitől- kitől kell megszabadulnod ahhoz, hogy jó filmet láss, te döntöd el, mi vagy ki játssza filmedben a főszerepet, és az is a te választásod, hogy mint a saját filmed főhőse, milyen szerepet osztasz magadnak.

  1. Csak nyugi!

Biztos volt már olyan helyzet az éltedben, amikor valaki, aki közel áll hozzád egy nehéz élethelyzetbe került: a gyereked egy nehéz vizsga előtt állt, és nagyon izgult, a barátnőd rettegett, hogy elhagyja a párja, valamelyik szülőd kórházba került…..

Egész biztosan mellettük álltál, biztató szavakat mondtál nekik, és sok energiát fektettél abba, hogy megkönnyítsd a helyzetüket. Fogtad a kezüket, kitartottál mellettük, mindent megtettél azért, hogy megnyugtasd őket.

Válts perspektívát!

Tedd meg ugyanezt akkor is, ha saját magad vagy ezekben a helyzetekben: légy a megnyugtató anyuka, a segítőkész barátnő, a hű társ! Csak most te vagy az, akiről gondoskodnod kell!

Mit mondanál saját magadnak, Hogyan tudnád magadat erősíteni?

  1. Maradj a realitások talaján!

Mindegy, hogy épp rózsaszínben látunk mindent, vagy olyan hangulatban vagyunk, hogy számunkra minden fehér vagy fekete. Az általunk lefestett világ csak ritkán felel meg a valóságnak.

A kettő között van az igazság: az optimista emberek tudatosan keresik a középutat. Végig gondolják, hogy az adott szituációban mi lehet a legrosszabb és mi a legjobb, ami megtörténhet. Aztán megkeresik a legrealisztikusabb lehetőséget.

Ez valahol a két véglet között lesz, a valóságban ritkán következik be a legrosszabb, amit elképzeltünk, felesleges egész idő alatt stresszelni magunkat. A egjobb, amit elképzeltünk se fog mindig bekövetkezni, de ez ne vegye el a kedvünket, csak álljunk mindig pozitívan az élethez!

  1. Mindig a megoldásra koncentrálj, ne pazarold a félelemre az energiáidat!

Pánikba esel egy vizsga előtt, félsz, hogy nem sikerül? Aggódsz, hogy nem találod meg álmaid férfiját? A régen várt szülinapi bulidon esni fog az eső?

Igen, lehet hogy így lesz. De a pesszimista gondolatok egy cseppet sem visznek előre, inkább azt is elhomályosítják előtted, amit eddig tisztán láttál. Lehúznak, visszatartanak attól, hogy valódi megoldást találj.

Az életünk valójában sokkal szebb, és jobb, mint amennyire gondoljuk. Azt a sok negatív energiát, ami még bennünk van, könnyen átalakíthatjuk pozitív gondolattá, amely aztán még szebbé teheti a napjainkat.

forrás: www.psychotipss.de