Közös kulturális gyökereink, mint érzelmi erőforrások – Identitásformálás az Alkotó én szakkörben
- Írta: Boldogságóra,
- Megtekintve: 26
A boldogságórák és a népi hagyomány
A mai fiatalok mentális jóllétének támogatása egyre fontosabb feladata az oktatásnak és a nevelésnek. A stressz, az önbizalomhiány, a túlzott teljesítménykényszer és a kapcsolati nehézségek sok diák mindennapjait meghatározzák. Ebben a helyzetben különösen értékesek azok a pedagógiai módszerek, amelyek nem csupán tudást közvetítenek, hanem érzelmi kapaszkodót és közösségi élményt is nyújtanak.
Foglalkozásaim során arra kerestem a választ, miként válhat a magyar népi hagyomány a mai fiatalok számára élő, megtartó erővé. Munkám alapját a Boldogságóra Program adta, amely a pozitív pszichológia eszközeivel támogatja a diákok érzelmi intelligenciájának fejlődését és mentális jóllétét. A program négy nagy területre épül. Az egyik a boldogságfókuszú tevékenységek csoportja, amely magában foglalja többek között a hála gyakorlását, az optimista gondolkodást, a társas kapcsolatok erősítését, a jócselekedetek jelentőségének felismerését, a célok kitűzését, valamint a megküzdési képességek javítását. Emellett fontos szerepet kap az önbizalom fejlesztése, a karaktererősségek tudatos használata, valamint a figyelem- és érzelemszabályozás is.
Mindezt a magyar népi kultúra eszközeire építve valósítottam meg. Kiinduló gondolatom az volt, hogy a hagyomány nem pusztán múltbeli érték, hanem olyan tudás, amely a jelen élethelyzeteiben is alkalmazható. A cél nem csupán az ismeretátadás volt, hanem annak megtapasztaltatása, hogy a közösséghez tartozás élménye és a kulturális gyökerekhez való kapcsolódás érzelmi biztonságot nyújthat.
A hagyomány mint belső kapaszkodó
A foglalkozások során egyre inkább megerősödött bennem az a felismerés, hogy a népi kultúra valójában érzelmi és közösségi működésmintákat közvetít. Megmutatja, hogyan viszonyuljunk a nehézségekhez, miként működnek kapcsolataink, és hogyan tudunk közösségben létezni. A hagyomány így nem csupán ismeretanyag, hanem belső kapaszkodó is: nemcsak tanít, hanem meg is tart.
Amikor például a hála fontosságáról beszélgettünk, a régi közösségek gyakorlatát vizsgálva láthatóvá vált, hogy a hála egykor nem egyszerű érzés volt, hanem életforma. A különböző rigmusok, köszöntők és szokások segítették az embereket érzéseik kifejezésében, a hagyomány formát adott az érzelmeknek. A népi kultúra tehát ösztönösen működtette azt, amit ma tudatos fejlesztési területként tanítunk.
1. kép – Hálát kifejező népi rigmusok különböző élethelyzetekben
Népszokások és közösségi élmények
A foglalkozások során számos kulturális elemet használtunk: közmondásokat, népi motívumokat, tárgyakon megjelenő szövegeket. A népszokások feldolgozása azonban különösen fontos szerepet kapott. Mindig az aktuális boldogságfokozó technikához kapcsolódó hagyományokat vizsgáltuk, így a népszokások nem pusztán kulturális ismeretként jelentek meg, hanem személyes élménnyé váltak.
A társas kapcsolatok témájánál például a kaláka került előtérbe. A diákok megértették, hogy a régi közösségekben az összefogás természetes volt: nem várták meg, hogy valaki segítséget kérjen. A közös munka nemcsak hatékonyabbá tette a feladatok elvégzését, hanem erősítette az összetartozást is. Érdekes felismerés volt számukra, hogy ezek a minták ma is jelen vannak például az önkéntességben vagy a közösségi segítségnyújtásban, bár ezek gyakran a digitális térben szerveződnek, nem feltétlenül az egymást jól ismerők között.
Különösen erős hatást gyakorolt rájuk a „vendég Isten küldötte” szemlélet. Láthatták, a vándor befogadása természetes volt, hiszen ez az egymásra figyelés sokszor a túlélés feltétele. A hagyomány ezen keresztül azt közvetítette, hogy a másik ember tisztelete nem választás, hanem alapvető közösségi norma.
Az adventi–karácsonyi ünnepkör feldolgozásakor a diákok tíz különböző népszokást vizsgáltak meg, és azt keresték, milyen jócselekedetek kapcsolódnak hozzájuk.
A disznóvágás hagyományának vizsgálatakor például a közösségi együttműködés és az egymás iránti figyelmesség került előtérbe. A Szent Család-járás hagyományában a befogadás és a közösen megélt spiritualitás jelent meg hangsúlyosan. A karácsonyi alma szétosztása a családi összetartozást fejezte ki, míg a kántálás nemcsak örömszerzés, hanem bizonyos esetekben a kapcsolatok rendezésének eszköze is volt.
A regölés kapcsán azt is felismerték, hogy a jókívánságok nem puszta formaságok voltak, hanem a közösségi jólétet szolgáló cselekedetek. A szövegek ugyanakkor spirituális útmutatást is hordoznak: arra irányítják a figyelmet, miként lehet a szakralitást a mindennapi élet részévé tenni.
A népszokásokon keresztül világossá vált számukra, hogy a közösséghez tartozás biztonságot és valódi érzelmi erőforrást jelent.
2. kép – A diákok rajzai a kántálásról és a regölésről
A népmese mint önismereti eszköz
A másik kiemelt területként a népmesék feldolgozását említeném. A mesék lehetőséget adtak arra, hogy a diákok érzelmi és erkölcsi kérdésekről beszélgessenek biztonságos, mégis személyes módon. A barátság témájánál A farkas és a róka komasága című mesét dolgoztuk fel. A történet kapcsán a tanulók felismerték, hogy a furfang önmagában nem érték, és ha önzéssel párosul, rombolja a kapcsolatokat és bizalomvesztéshez vezet.
A családi kapcsolatok témájánál A só című mese segített megérteni, hogy a szeretet nem mindig látványos, mégis alapvető jelentőségű. A diákok megfogalmazták, hogy nem a nagy szavak számítanak, hanem az őszinteség, az empátia és a valódi érzelmek.
Az Égigérő fa című mese feldolgozásakor a tanulók saját élethelyzeteikkel vontak párhuzamot: vizsgákkal, továbbtanulással, beilleszkedéssel vagy személyes céljaikkal. A mese hőséhez hasonlóan ők is megnevezték saját „kincseiket”: kapcsolataikat, tudásukat, tanulási lehetőségeiket. Beszéltek arról is, milyen áldozatokat képesek vállalni hosszabb távú céljaik érdekében.
Ebben a mesében a diákok az önbizalomprogram egyik fontos elemére, a fejlődési szemléletmódra is mintát láthattak. Emellett karaktererősségeket is kerestünk: itt különösen az önuralom, a perspektivikus gondolkodás és a tanulás szeretete jelent meg hangsúlyosan. A diákok végül arra a felismerésre jutottak, hogy a mese hőse nem azért sikeres, mert különleges, hanem mert kitartó, képes tanulni és figyel másokra. A népmese így valódi önismereti eszközzé vált — ahogy közösen megfogalmaztuk: „a népmese a belső világ térképe”.
3. kép – Két dia az Égigérő fa című mese feldolgozásából
Az alkotás mint az érzelmek nyelve
A foglalkozások harmadik fontos pillérét a kézműves alkotótevékenységek jelentették. A diákok nemcsak beszéltek érzéseikről, hanem kézzelfogható formába is öntötték azokat.
A pozitív gondolkodás témájánál például napmotívumot készítettek körmöcskével, amelyhez optimista üzenetekkel ellátott felhőket alkottak. A munkák nemcsak a diákokra, hanem a kollégium dolgozóira is jó hatással voltak: a színek és az üzenetek örömet és derűt sugároztak.
A megküzdési stratégiák feldolgozásakor — farsangi időszakban — az állatalakoskodás hagyományát felidézve állatálarcokat készítettek. Az állatok olyan belső erőt jelképeztek, amelyre nehéz helyzetekben támaszkodhatnak. A hála témájánál hálaszíveket alkottak személyes, biztató üzenetekkel.
Különösen megható pillanat volt, amikor karácsony előtt mézeskalács díszeket készítettek a kollégium pedagógusainak és dolgozóinak. Ez a gesztus nemcsak kreatív feladat, hanem valódi jócselekedet volt, amely erős érzelmi hatást gyakorolt mind az adókra, mind az elfogadókra. Erősítette az empátiát és a proszociális viselkedést is. Az alkotás során a belső tartalmak láthatóvá váltak. Kimondhatjuk: „Az alkotás az érzelmek egyik legőszintébb nyelve”.
4. kép – Diákok az általuk készített „lelkierő állat” álarccal
Reflexió és önismeret
A foglalkozások fontos része volt a rendszeres reflexió. A diákok megosztották gondolataikat, érzéseiket, és visszajelzést adtak egymásnak. A beszélgetések során kiderült, hogy sokan jelentős stresszel és önbizalomhiánnyal küzdenek, ugyanakkor képesek egymás támogatására és empatikus odafordulásra.
Egy különösen érdekes feladat során népi motívumok segítségével rajzolták meg saját jövőképüket, majd indokolták választásaikat. A cél az volt, hogy olyan jövőképet alakítsanak ki, amely egyszerre motiváló és kapcsolódik kulturális gyökereikhez. A hagyományos motívumok így személyes jelentéssel telítődtek, és segítették a diákokat saját életútjuk értelmezésében.
5. kép Az egyik diák népi motívumokkal elkészített jövőképe
Eredmények és tapasztalatok
A program hatására több területen is pozitív változás volt tapasztalható. Erősödött a közösségi élmény, javultak a diákok közötti kapcsolatok, és nőtt az egymás iránti figyelem. A tanulók nemcsak megértették a pozitív értékeket, hanem gyakorolták is azokat a közös alkotásokban, az ajándékozásban és a mindennapi kapcsolódásokban.
A legfontosabb tapasztalat talán az volt, hogy a hagyomány és a modern pedagógia nem egymás ellentétei, hanem egymást erősítő lehetőségek. A népi hagyományok olyan érzelmi és közösségi tudást hordoznak, amely ma is érvényes és alkalmazható.
A fiatalok számára különösen fontos, hogy legyenek gyökereik, amelyekhez kapcsolódhatnak. Mert ha kapcsolódnak a saját kulturális örökségükhöz, könnyebben megtalálják önmagukat és helyüket a világban.
Szerző: Dérné Bozóki Éva, Boldogságóra Pedagógus Nagykövet – Szegedi Városi Kollégium, Janikovszky Éva Tagintézmény, Szeged