Erőszakmentes kommunikáció – Rambala Évával és Dr. Szarka Emesével

rambala_szerda_bejegyzes

Az erőszakmentes kommunikációról beszélget a téma szakértőjével, Rambala Évával Dr. Szarka Emese, a neveléstudományok doktora, a Boldogságóra program szakmai koordinátora.

A beszélgetésben konkrét példákon keresztül mutatják be, hogy mi a központi eleme, majd mik a lépései az erőszakmentes kommunikációnak. Szó esik arról, hogyha egyetértünk azzal, hogy csak azért vagyunk felelősek, amit irányítani tudunk (a szándékunkért, a gondolatainkért, a tudatos szavainkért és a cselekedeteinkért), akkor be kell látnunk, hogy az érzéseinkért nem. Éva megosztja velünk gondolatait azzal kapcsolatban is, hogy az erő használata nem egyenlő az erőszakkal és még Hosszú Katinka is szóba kerül. 

Nézzétek meg a beszélgetést és ha tetszett ajánljátok a barátaitoknak is!

Az erőszakmentes kommunikáció gyakorlata c. tájékoztató anyagot innen tudjátok letölteni!

Töltsd le ingyenesen!
Így fejleszd a gyermeked erősségeit, hogy magabiztos és kiegyensúlyozott felnőtt váljon belőle!
Ismerd meg a boldogságórás kiadványainkat!
Fejlesztő könyvek, kártyajátékok és CD-k