Boldogság-továbbképzés a veszprémi Báthory Iskolában

Veszprem csop 1

Boldog iskolaként a mi történetünk már jó pár éve kezdődött. A Boldog Iskola pályázat elkészítésekor nem gondoltuk volna, hogy pályázatunk nemcsak sikeres lesz, de az országban elsőként mi viselhetjük ezt a kitüntető címet. Jó néhány év eltelt már azóta, ma már kétszeres örökös Boldog iskola vagyunk, és a boldogságórák tartása mellett nagyon sok rendezvényen, alapítványi pályázaton, feladatban veszünk rész, rengeteg élményt szereztünk.

A feladatok nagy része néhány lelkes kollégára és rám, mint a program helyi vezetőjére hárult eddig- órákat tartunk, részt veszünk a kiemelkedő neves napok megünneplésében, népszerűsítjük a programot. Munkánknak az iskolán belül és a környéken is híre ment, bemutató órákat tartok, meghívott előadóként iskolákban, könyvárakban, táborban mutattam be a program működését. Kollégáim közül néhányan szkeptikusak voltak a témával kapcsolatban, de ugyanakkor sokan érdeklődtek is, kíváncsiak voltak, mi is ez egyáltalán.

A sok meghívás, bemutató óra mellett a legnagyobb elismerés az volt, amikor egy félévi értekezlet után- amikor az iskola vezetése megkért a program rövid bemutatására- több kollégám is boldogságtankönyvet kért tőlem, érdeklődött, hogyan, miképp lehet csatlakozni. A könyvek megismerése után ők is aktívan bekapcsolódtak a programba, nagyon tetszett nekik!

Idén januárban hatalmas és rendkívül megtisztelő lehetőséget kapott az iskola: A Jobb veled a világ! Alapítvány támogatásával 18 pedagógus ingyenesen elvégezheti a 30 órás boldogság-tanfolyamot. A kezdeti örömbe némi félelem is vegyült, hiszen a január egy iskola életében az egyik legelfoglaltabb időszak: itt a félév, jön az értekezletek időszaka, bizonyítványok, értékelések elkészítése, délutáni programok, farsangi készülődés- lesz -e elég jelentkező?

Ugyanakkor a továbbképzés nagyon vonzó is volt, hiszen a „saját házunkban” lesz, ismerősök, kollégák között.

Az iskolavezetés meghirdette a továbbképzési lehetőséget, hamarosan megjelentek az első jelentkezők. Decemberben meghívást kaptam a gyulafirátóti iskola tantestületétől, azzal a kéréssel fordultak hozzám, hogy mutassam be nekik nálunk hogy működik boldogságprogram. Közöttük is meghirdettük a lehetőséget,ők is nagyon lelkesek voltak, a továbbképzés hírére innen is volt néhány jelentkező.

Az összesítés után aztán kiderült, hogy egy kolléga lesz csak „ idegen”, a többiek mind a mi iskolánkból kerülnek ki. A jelentkezők alsó- és felső tagozatból, női és férfi kollégák vegyesen. A résztvevők többségét az őszinte érdeklődés és kíváncsiság motiválta, de be kell vallani azt is, hogy néhányuknál sokat nyomott a latban a 30 óra megszerezhető kredit is.

Ezek után izgatottan vártuk a továbbképzés napjait. Mi lesz a résztvevő kollégák véleménye? Hogyan érzik magukat?

Nekem, mint kollégának, és a helyi program elindítójának nagyon nagy élményt jelentett ez a három nap. A résztvevők nagyon lelkesek voltak, még a szkeptikusoknak is megjött a kedve, és a három nap során rengeteg pozitív visszajelzést kaptam tőlük.

A szünetekben, személyes beszélgetések során, esténként nagyon sokan elmondták mennyi mindent kaptak ez alatt a 3 nap alatt, nemcsak a munkájukban, de a magánéletükben is. Élményekkel gazdagon, nagyon vidáman és sok- sok játékkal teltek az órák. A résztvevő társaság jobban megismerte egymást, és valamennyien hasznosítani fogják az itt elsajátított ismereteket.

Őszintén és nagy örömmel mondhatom, hogy csupa mosolygós arccal találkoztam, jól érezték magukat, sokat profitáltak a feladatokból- játékokból, és valóban úgy érezték érdemes részt venniük a képzésen. A továbbképzést tartó hölgyről áradoznak!

Köszönhető ez a rendkívül felkészült, lelkes továbbképzésvezetőnek Bessenyei Krisztinának, aki fáradhatatlanul, szuper, élményszerű foglalkozásokat tartott, akiről minden résztvevő elismerően nyilatkozott!

Iskolánk nevében nagyon köszönjük a lehetőséget, nagy örömmel és lelkesedéssel folytatjuk a megkezdett „ munkát” és az együttműködést !

Fábiánné Morvai Dóra

Veszprémi Báthory István Sportiskolai Általános Iskola