Azt gondoljuk, hogy azzal, hogy nem bocsátunk meg, megbüntetjük a másikat. Ezzel bosszút akarunk állni a minket ért sérelmekért. Ez emberileg teljesen érthető reakció, de semmiképpen nem mondható hasznosnak vagy célravezetőnek.

„Aki ragaszkodik a múltban őt ért sérelmekhez, az saját magát bünteti meg.”

„Ezt soha nem bocsátom meg neked!” – ez az egyike a legkeserűbb mondatoknak, ami elhagyhatja a szánkat. Keserű nemcsak a másiknak hallani, hanem magunknak is kimondani. Aki nem képes a megbocsátásra, az leginkább önmagának árt.
Ha nem vagyunk képesek a megbocsátásra, elsősorban magunkat büntetjük meg, rágódunk a régi sérelmeken, ezzel újra és újra feltépjük a régi sebeket. Olyan, mintha a kést magunk forgatnánk a szívünkben…

A megbocsátás képessége lehetővé teszi, hogy ezek a sebek begyógyuljanak. Megkönnyebbül a lelkünk és a testünk is, ha képesek vagyunk az elengedésre.
Aki képes megbocsátani, nem engedi, hogy más emberek vagy külső körülmények tartósan negatívan befolyásolják az életét. Aki képes a megbocsátásra, mindig nyitott lesz az újrakezdésre.

A megbocsátás gyengeség?

„A megbocsátás nem bolondság, csak egy bolond nem tud megbocsátani.” – tartja egy kínai közmondás.
Sokan azt hiszik, a megbocsátás a gyengeség jele, pedig pont az ellentéte az igaz. Hatalmas erőre és kitartásra van szükség hozzá, hogy az elszenvedett sérelmeken túllépjünk, de az erőfeszítés mindenképpen megéri. Sőt, valójában ugyanannyi energiát követel tőlünk, hogy az áldozat szerepében maradjunk, és valamilyen elégtételen törjük a fejünket.

Egy valami azonban nagyon fontos: az, hogy megbocsátunk nem jelenti azt, hogy egyetértünk azzal, ami történt. Az, amit eddig sérelmeztünk, vagy rosszul érintett minket, továbbra is rossz marad. A megbocsátás csak annyit változtat a történteken, hogy nem engedjük, hogy a múlt hosszú távon rossz hatással legyen ránk. A tett és a megítélése ezáltal nem lesz jobb.
Ez persze nem fog egyik pillanatra megtörténni, még akkor sem, ha így lényegesen könnyebb lenne mindenkinek. A sérelmek elengedése lassú folyamat, lépésről lépésre kell haladni. Minél mélyebbek a sebek, annál több időre lesz szükségünk.
Ne tegyünk magunknak szemrehányást, ha nehezen fog menni. Ez teljesen emberi dolog. El kell fogadni, hogy lesznek nehezebb periódusok is a folyamat során, amikor úgy érezzük, nem fog menni, de nem szabad feladni. Érthető, ha egy szempillantás alatt meg akarunk szabadulni a terhektől, de ettől a fájdalom nem fog egy varázsütésre elmúlni. Nem véletlenül mondják: az idő a legjobb orvosság.

Kire haragszunk?

Néhány lelki seb, amelyet kapunk az életünk során teljesen egyértelmű, ha például valakit megcsalnak, vagy becsapnak akkor tudja, kinek és mit kell megbocsátani. De vannak olyan helyzetek, amikor nem is tudjuk, miért haragszunk a világra. Mit tegyünk ilyenkor?

Készítsünk listát:

• Kire és miért vagyunk dühösek?
• Kik bántottak meg minket, és kiket bántottunk meg mi?
• Mi az, amit nem tudunk elfelejteni?
• Miért állnánk bosszút és kin? – és így tovább.

Néha már az írás közben kiderül, mi a probléma, lehet, hogy tiszta fejjel már csak nevetünk rajta, és nyugodtan ki is radírozhatjuk a listáról, de lehet, hogy valami, amiről azt gondoltuk, hogy régen lezártuk és elengedtük, még mindig ott motoszkál a fejünkben.
Ezeket a sebeket éveken át hordozzuk, rengeteget gondolunk rá, vagy akár beszélünk is róla, de érdemes újra alaposan átgondolni a történteket.

Ne becsüljük le az írott szó erejét! Leírva minden egyértelműbb, áttekinthetőbb, mint akkor, ha csak beszélünk róla.
Írás közben könnyebben feltörnek az érzelmek is, néha olyasmivel is szembetaláljuk magunkat, amiről álmodni sem mertünk.
Ne sajnáljuk az időt és a fáradságot, ássuk bele magunkat újra a szituációba, ami még ma is akkora fájdalmat okoz! Írjuk össze, mi okozta nekünk a fájdalmat! Fogalmazzuk meg az egészet levél formájában, és legyen a címzett – mondjuk – maga az, akinek meg kellene bocsátanunk. Írjuk csak ki magunkból minden fájdalmunkat, a papír el fogja bírni! Nem kell finomkodni, nyugodtan engedjük szabadon az érzelmeinket!
A végén persze ne küdjük el a levelet, jelképesen semmisítsük meg, esetleg égessük el, és ezzel engedjük el minden sérelmünket a széllel!

Ez a jelképes „szertartás” megkönnyíti a dolgunkat, de akár más rituálékat is kitalálhatunk. Eltéphetjük, elégethetjük, szétszórhatjuk a papírfecniket, a lényeg, hogy vegyünk érzékeny búcsút a sérelmeinktől, például engedjük el jelképesen egy luftballonnal együtt a levegőbe! Minden ötlet hasznos, ami az elengedéshez, búcsúhoz kapcsolható.

A tomboló harag

Ha ez nem elég, akkor keressünk egy fotót, vagy készítsünk egy rajzot arról, akire haragszunk! Álljunk vele szembe, és nyugodtan eresszük ki a hangunkat! Bátran kiabáljuk ki a haragunkat, csalódottságunkat, a lényeg, hogy a végén képesek legyünk hangosan és meggyőződéssel kimondani:

„Képes vagyok arra, hogy megbocsássak neked, nem engedem, hogy a történtek továbbra is befolyásolják az életemet.”

Sok embernek segít, ha néhány erőt adó mondattal támogatja a folyamatot, és naponta többször elolvassa vagy felírja magának ezeket. Ilyen lehet például:

„Átveszem az irányítást a saját életem felett, és nem hagyom, hogy mások tettei továbbra is szenvedést okozzanak nekem. Úgy döntöttem, hogy elengedem a múltat: azzal, hogy megbocsátok, megszabadulok a fájdalomtól is.”

A legtöbb ember, aki képtelen a megbocsátásra, napra pontosan meg tudja mondani, mikor érte őt a sérelem. Az évfordulóknak jelképes szerepe is lehet, kiválóan alkalmasak arra, hogy a megbocsátás napjának nevezzük ki őket.

A lelki béke felé

Ha valaki megbánt minket, a fájdalom és a csalódottság szinte arcul csap minket. Egy kis idő elteltével azonban már esetleg képesek vagyunk arra is, hogy a másik szemszögéből nézzük az eseményeket. Ilyenkor még azt is megérthetjük, miért tette velünk azt, amit tett. Lehet, hogy megtaláljuk az okokat, melyeket még ha nem is tudunk elfogadni, de legalább érthetőbbé teszik a történteket.

Saját erőből nembiztos, hogy boldogulni fogunk, lehet, hogy segítségre lesz szükségünk. Nem szégyen, ha külső segítséget kérünk, ez nem betegség, és semmiképpen nem a gyengeség jele. Egyszerűen csak arról van szó, megadjuk magunknak a lehetőséget egy szabadabb és boldogabb életre.

forrás: http://www.zeitzuleben.de/die-kunst-anderen-zu-verzeihen/