„A 99 százalék is kudarc lesz” – Mit tesz a teljesítménykényszer a gyerekekkel?
- Írta: Boldogságóra,
- Megtekintve: 14
Elkezdődött az újabb tanév: a nyár gondtalansága után nemcsak a rendszeresség költözött vissza sok család életébe, hanem jó pár stresszel járó feladat és dilemma is. Jutalmazzuk-e a gyereket a jó jegyért, és ha igen, mivel? Hogyan alakítsunk ki egészséges mobilhasználati szabályokat úgy, hogy az mindenkinek jó legyen (és magunkból se csináljunk hülyét szülőként)? Kell-e arra biztatni a diákot, hogy mindig hozza ki magából a legjobbat? Hogy lehet elkerülni, hogy kiégjen a gyerek? Ezekről a témákról beszélgetett a Boldogságóra podcastban Fiala Borcsa újságíró Fűz Nórával, a Boldogságóra Program képzési szakértőjével, Balatoni József pedagógussal és a háromgyerekes Sánta Dáviddal.
Fontos a fokozatosság
A tanévkezdés mindenki életébe változást hoz: korán kelés, jóval több felelősség és észben tartandó feladat… Azonban ezzel együtt újra beköszönt a rendszeresség is a családok mindennapjaiba, amit a háromgyerekes Sánta Dávid mindenképp üdvözöl, mivel úgy látja, hogy a csemetéinek abszolút jót tettek a keretek a hosszú nyári szünet után. Ahogy mélyebben elmerültünk az iskolakezdés hozta dolgokban, felmerült, vajon hol van a határ aközött, hogy a szülő vagy tanár még motiválja a gyereket, de nem tesz rá annyi terhet, hogy az már túl sok szorongást okozzon?
Először is: borzasztóan fontos az átmenet. Jocó bácsi ki is fejti: teljesen felesleges lebunkózni a gyerekeket az év elején egy dolgozattal, ami a tavalyi anyagot méri fel, ha ez rosszul sikerül, a diák már a tanév elején elvesztíti minden motivációját.
Fontos észbe vésni: a teljesítmény és az iskolai jóllét nem egymásnak ellentmondó fogalom, hiszen ott tudunk jól teljesíteni, ahol alapvetően jól érezzük magunkat, mondja Fűz Nóra.
A gyerekek személyiségétől is függ, ki mennyire stresszel rá a sulira, ezt Dávid pontosan látja a három csemetéjén. Az egyik lánya jóval szorongósabb, így ők is igyekeznek odafigyelni az igényeire, és jobban megtámogatni őt ezen a téren.
Nincs olyan, hogy „kettes gyerek”
Egy dolog az, hogy a gyerek kiteljesedik az iskolában, és egészen más az, ha azt sulykoljuk neki: „hozd ki magadból a legjobbat, a maximumot”. A tökéletességre való törekvés, és a magunk örökös túlhajtása nemcsak a szorongás melegágya, de kiégéshez is vezethet. Hol van az arany középút? Jocó bácsi e kapcsán említi, mennyire jók az iskolai felelésmentesítő kártyák, amit a diákok a saját belátásuk szerint használhatnak fel. Hozzáteszi: „ha mindig azt mondjuk a gyereknek, hogy neki 100 százalékosan kell teljesítenie, akkor neki a 99 százalék kudarc lesz”.
Társadalmi elvárás is a teljesítményorientáltság, mutat rá Fűz Nóra, azonban borzasztó káros, ha a saját értékünk visszajelzőjeként vesszük az iskolai érdemjegyeket. Az iskolában kapott jegy egy adott pillanatról, állapotról való visszajelzés csupán, nem szabad egyenlőségjelet tenni a gyerek és a matek kettes közé. A jegy sokszor stigmaként működik, állítja Jocó bácsi. Holott azt kellene tudatosítani magunkban, hogy a gyerek jegye nem a gyereket, és nem is a szülőt minősíti. „A jegyek, amiket a gyerekek kapnak, nem a szülő jegyei” – húzza alá Sánta Dávid.
Arról is szót ejtettünk, hogy mit tehet a tanár (és a szülő is), hogy ne kategorizálja be a gyereket mondjuk a „rossz matekos” vagy az „ügyetlen sportoló” dobozába. Hiszen fontos, hogy a gyerek is érezze: van fejlődési lehetősége, és nincsen minden eleve elrendelve.
Jutalmazd, de nem mindegy, mivel
Arról is szót ejtettünk, hogy szabad-e jutalmazni a jó jegyet és büntetni a rosszat? A büntetést persze azonnal elvetette mindenki, ezt a fegyelmezési eszközt nyugodtan dobja ki mindenki az eszközkészletéből. A jutalmazás viszont igen ingoványos talaj lehet, hiszen ha a szülő már az elején pénzben is értékes tárgyakkal dicséri meg a teljesítményt, a gyerek motivációja sem lesz megfelelő. Ha pedig tartani akarjuk az arányokat, egy kitűnő érettségiért már vehetjük is a nebulónak a rózsadombi ingatlant. „Jutalom lehet az is, hogy sütünk együtt palacsintát, vagy kap a gyerek egy ráadás fél órányi képernyőidőt” – mondja Jocó bácsi. „A plusz öt perc az új zsebpénz.”
Amellett maga a megszerzett tudás, és az ebből következő sikerélmény is szolgálhat jutalmul, derül ki Sánta Dávid lányának esetéből. Ne becsüljük le tehát a gyerekek belső ösztönzését!
Képernyőidő
És ha már mobilhasználat: ez egy örökös vitapont a legtöbb családban. A szülő korlátozza, nagyon helyesen, a gyerek pedig sokszor legszívesebben egész nap csak a telefont nyomkodná. Hogy tudunk egészséges egyensúlyt teremteni? Fűz Nóra elmondja: önmagában az nem elég, hogy különböző korlátozásokat telepítünk a gyerek telefonjára, ha közben mi magunk állandóan a képernyőt bújjuk. Azt sem lehet elvárni egy kamasztól, hogy átlássa: teljesen beszippantotta a telefon, erre a bölcs önmérsékletre ugyanis a húszas évei közepéig nem fog megérni az agya.
A mentális jóllétnek a digitális jóllét szerves része, mutat rá Nóra. „Nem működik az egyik a másik nélkül.”
A Boldoságóra Podcast első teljes adása itt tekinthető meg: https://www.youtube.com/watch?v=2FCkc0mbTC4
