Március elsején lesz a Nemzeti Faültetés Napja – Boldogságórás közösségként is csatlakozhatunk

NFN kép
Pozitív cselekvéssel a biodiverzitásért

A 10 millió Fa közössége a Föld Napján jelentette be, hogy meghirdetik a Nemzeti Faültetés Napját, amelyen nemcsak a 10 millió Fa meglévő önkéntesei, alkalmi segítői, de mi is részt vehetünk! A klímaválság, az ökológiai és biodiverzitás krízis ugyanis a Föld, így Magyarország minden lakóját érinti. Ehhez a mozgalomhoz csatlakoztunk mi is, a Boldog Óvodák és Iskolák (valamint egyéb Boldog Intézmény címet viselő szervezetek) közössége, hogy…

…bebizonyítsuk: Magyarország Európa legzöldebb országa! A magyarok egyetlen jól megszervezett, összefogott nap alatt olyan sok fát ültessenek el, amennyire csak képesek lehetünk. Ezúttal nem az elültetett fák, hanem a résztvevő emberek száma fontos. 

Szeretnénk, ha lehetőleg minden gyermek, fiatal és pedagógus, legalább életében egyszer, ültessen el egy fát, szakszerű útmutatással és segítséggel, a jövőnek. 

Az első Nemzeti Faültetés Napja 2025. március 1-én kerül megrendezésre, majd minden év március első szombatján. 

Bagdi Bella, a Boldogságóra Program alapítója a pozitív cselekvés és a fenntartható boldogság jegyében csatlakozott a mozgalmat támogató szakemberekhez: Csányi Vilmos etológus, Geszti Péter, Litkai Gergely és az ötletgazda, a 10 millió Fa alapítója, Bojár Iván András, valamint Aszalós Réka erdőökológus és a szervezet főkoordinátora, Hervai Franciska hívták fel a figyelmet a faültetés, az erdők fontosságára a most életre hívott Nemzeti Faültetés Napjával kapcsolatban. Hiszen a klímaváltozás hatásait mindenki megérzi. 

A Boldogságórákra járó gyermekek és diákok létszámát 150.000-nél is többre becsüljük, míg a boldogságórákat tartó pedagógusok körülbelül 7500-8000 fős közösséget számlálnak 1554 intézményből. Képzeljük el, hogy mi lenne, ha…

…minden boldogságórás gyermek és pedagógus ültetne egy fát március 1-jén,

…minden boldogságórás gyermek és pedagógus egy családtagja/barátja szintén ültetne egy fát március 1-jén…

Vajon a fenntartható boldogságért pozitív cselekvésekkel tevő közösségként hány fa ültetését, és hány fő bevonását tudjuk megvalósítani? 

Készülj, tervezz, ültess!

Kattints erre a linkre, hogy a jelentkezési űrlap oldalára juss, ahol Boldogságórás csoportként tudsz regisztrálni 2025 legnagyobb faültető eseményére.

Hogyan vehettek részt?

Kétféle bekapcsolódási lehetőséget kínálunk:

1. Az oktatási/nevelési intézmény a gyermekek/diákok és a tanári és szülői közösség bevonásával megszervez egy ültetést február 28-a péntekre vagy március 1-je szombatra, amelyhez szakmai útmutatót és segédleteket biztosít a 10 millió Fa Alapítvány, amelyek ezen a linken hozzáférhetőek.

  • Az intézmény kiválaszt egy vagy több faültetési helyszínt az alábbi szempontok figyelembevételével:
    • fánként legalább 30 m2 rendelkezésre áll az intézmény területén, ahol
    • nincs lebetonozva, vagy térkövezve,
    • nem fut sem a föld alatt (közműtérképen ellenőrizhető), sem a levegőben vezeték, 
    • nincs közvetlen kapcsolata sportpályával,
    • a fahely kerítéstől legalább 6 méter távolságra van.
  • Az intézmény felkerül:
    • a Nemzeti Faültetés Napja tervezett ültetések térképére,
    • a Nemzeti Faültetés Napja honlapra a csatlakozó szervezetek közé. 
  • Az intézmény vállalja, hogy az ültetést követően, a tevékenységet regisztrálja az NFN elültetett fák  térképén (az a felület a későbbiekben lesz elérhető az aktív csoportok számára),
  • vállalja továbbá, hogy a Nemzeti Faültetés Napjával kapcsolatos arculati és kommunikációs elemeket megjeleníti a saját felületein (pl. faliújság, honlap, közösségi oldalak),
  • vállalja, hogy az ültetést követően májustól szeptember végéig (az intézményi szünetek alatt is) locsolja a fákat, a 3 nyári hónapban hetente 50 liter/fa vizet kijuttat.

Az ültetésben aktívan résztvevő intézményeket arra kérjük, hogy egy rövid szöveges és képes beszámolót töltsenek fel az eseményről, amelyhez az űrlapon megadott kapcsolattartói e-mail címre elküldjük a beszámoló űrlapot. A beszámolót feltöltő intézmények/csoportok közül a legaktívabbak és legkreatívabbak jutalomban részesülhetnek:

  • egy, a 10 millió Fa által épített magaságyást nyerhetnek el, amit az alapítvány feltölt és fűszer-kertet telepít bele,
  • 3 db őshonos gyümölcsfát nyerhetnek el,
  • 5 db cserjét nyerhetnek el,
  • 1 db Szívmanó kártyajátékot nyerhetnek el,
  • 1 db Pozitivity társasjátékot nyerhetnek el,
  • 1 db Szupererő kártyajátékot nyerhetnek el.  

2. Középiskolák (14+ évesek) számára bevonódási lehetőség erdősítésben való részvételre vagy csemeteosztásra.

Gyertek el segíteni a közeletekben található nagyobb erdősítési ültetési helyszínekre, illetve csemeteosztásokhoz. Vagy nyújtsatok helyszínt csemeteosztás számára az intézmény területén, ahol segítsetek a lebonyolításban is. Az idei erdősítések és csemeteosztások helyszíneit ezen a térképen lehet megtalálni, olyan intézmények jelentkezését várjuk, akik a térképen szereplő helyszíneken működnek!

  • A csatlakozó intézmény felkerül a Nemzeti Faültetés Napja térképre, mint csatlakozó szervezet.
  • A Nemzeti Faültetés Napja honlapra pedig felkerül a csatlakozó szervezetek listájára.
  • A résztvevő diákok közösségi szolgálatos órákat kapnak a 10 millió Fa Alapítványtól!

Az ültetésben aktívan résztvevő intézményeket arra hívjuk, hogy egy rövid szöveges és képes beszámolót töltsenek fel az eseményről, amelyhez az űrlapon megadott kapcsolattartói e-mail címre elküldjük a beszámoló űrlapot. A beszámolót feltöltő közösségek/csoportok közül egy csoportot Nemzeti Faültetés Napja pólóval jutalmaz a 10 millió Fa Alapítvány. A csatlakozó csoportok között a Mental Focus kiadó termékei közül kiosztunk: 1 db Ez vagyok én! önismereti kártyajátékot, 1 db Boldogság megerősítés kártyacsomagot, 1 db Mindfulness gyakorló kártyacsomagot. 

Kattints erre a linkre, hogy a jelentkezési űrlap oldalára juss, ahol Boldogságórás csoportként tudsz regisztrálni 2025 legnagyobb faültető eseményére.

Most itt a lehetőség, hogy a pozitív cselekvésen keresztül tegyünk lépéseket és vegyünk részt egy világnézeteken túlmutató összefogásban azért, hogy Boldog és Zöld Ország legyünk és maradjunk!

További tájékoztatás kérhető a +3620 2813110 -es telefonszámon, Jozifek Zsófiától.