Vaj van a feje fölött
Fenntartható boldogság
Fontos megtalálni mindenben a boldogságot. Nincsen szükségünk igazán nagy dolgokra, a boldogságot leginkább az apró meglepetésekben, történésekben, helyzetekben találjuk. Egy közös fagyizás is lehet boldogságunk forrása.
Csécsei Gézengúz Óvoda és Bölcsőde
Elérkeztünk az idei nevelési év utolsó boldogságórájához. Sűrű időszakunk volt, hiszen nagycsoportosaink elballagtak, melyre rengeteget készültünk és egy csodálatos, érzelemdús ünnepségen búcsúzhattunk el tőlük. Ezt követően óvodánk összevonva boldogságórázott még a nagy nyári zárásunk előtt, vagyis egy kicsit a kisebb csoport is belekóstolhatott, milyen boldogságórázni. Mi a nagyobbakkal felelevenítettük, hogy a nevelési év során kinek melyik boldogságóra volt a kedvence. Ezután elolvastam nekik a Katica elveszett pöttyei című mesét, ehhez nagyon jó kis vizuális segédlet volt a szereplőkről készített színezők. Ezeket utána ki is színezték, átbeszéltük a mesében felmerülő érzelmeket és a mese végi „csattanóra” (hogy ki is vette el a katica pöttyeit) senki nem számított! 🙂 Nagyon tetszett nekik, láttam az arcukon! A jó időnek köszönhetően az udvaron táncoltuk és énekeltük el a gyerekek kedvenc boldogságórás dalait. A hónap dala viszont mindenkinél nagy sikert aratott, a kicsikkel együtt táncoltunk és énekeltünk rá. Igaz ezt már a csoportszobában tettük, mert az időjárás közbeszólt, de a jókedvünket nem rontotta el. A Jobb veled a világ dal meghallgatása előtt arra kértem a gyerekeket, válasszanak párt maguknak és a dal elejét úgy hallgassák, hogy a társuk szemébe néznek. Szerintem a kép magáért beszél 🙂
Most elmegyünk egy kis pihenőre, feltöltődünk, hogy szeptembertől újra teljes erővel és lelkesedéssel vethessük bele magunkat az újabb nevelési év kezdetébe egy részben megújult csoporttal, akiknek ugyanúgy át tudom majd adni a boldogságóra felemelő érzéseit. Hiszen jobb velünk a világ! 🙂
Katalin Andrea dr. Balogné Dévai
A júniusi boldogságóra témája: a fenntartható boldogság volt.
Bevezetéseként meghallgattuk a hónap dalát és körbe rendeződve, egymás kezét fogva énekeltük a dal szövegét: „tégy csodát”, „jobb veled a világ”. Amikor már bemelegítettünk, egy vidám együtt mozgós dallal folytattuk a boldogság órát, mindenki mosolyogva rázta a kezét, a lábát és a vállát a dal szövegére. A koranyári meleg ellenére fergeteges jókedv és nevetés lett az együtt mozgás és éneklés eredménye.
Pihenésként megbeszéltük, mennyire fontos, hogy fenntartsuk a boldogságot, az örömöt az életünkben, hogy minden apróságnak is tudjunk örülni és átbeszéltük, mennyi fontos dologról beszéltünk az idei évben, a boldogságórák keretében.
A nyári szünet öröme mindig magában hordozza az elválást is a vakáció idejére, ezért jókívánság képeslapokat készítettek a gyerekek egymásnak. Kis papírokra írtuk a csoporttagok neveit, és mindenki kihúzta egy társát, akinek szép és kedves dolgokat írhatott, rajzolhatott a képeslapjára. Magam is meglepődtem mennyire komolyan vették a gyerekek a feladatot és nagy szeretettel, gondossággal készítették a jókívánságokat egymásnak, majd az átadás is nagyon személyesre sikerült. Mindenki kíváncsian olvasta, silabizálta, őrizte, a neki szánt jókívánságot és a nap végén haza is vitték a gyerekek.
A témakör lezárásaként, egy vakáció feliratú színezőt készítettek el a gyerekek, amelyeket a tanteremben helyeztünk ki dekorációként, valamint megbeszéltük, hogy mindenki nagyon körültekintően játszik, közlekedik a nyári szünetben, hogy kipihenten és egészségesen folytathassuk a boldogság órákat szeptembertől.
Szeretettel kívánunk a Boldogság óra csapatának kellemes, szép nyarat: a Boldog Aprók és Katica néni
Hihetelenül gyorsan elérkeztünk a boldogság projektünk utolsó hónapjához.
A tanév befejezésének az utosó boldogság programja: a Fenntartható boldogság.
Az egész óvodai csoportunkat meghívtuk a programra. A napsugár oviból: a Süni, Pillangó , és a Méhecske csoportos gyermekek vettek részt egész évben a boldogságprogramban. Meghívtunk mindenkit, hogy együtt másszunk fel a Boldogságvár tizedik lépcsőfokára. A kezdő ölelőkör, relaxáció után a hónap dalára együtt táncoltunk, örültünk egymásnak. Nagyon jó kis örömprogram lett, kicsik, nagyok kedvére. A hónap meséjével nemcsak a programban résztvevő gyermekek ismerkedhettek meg.
Végig mentünk a Szeretet folyosón, ahol igazán bátorító, pozitív mondatok, üzenetek hangzottak el.
A seprűtánc alatt már felfokozódott hangulatba került az ovi.
A mai boldogságprogramunk egy közös tánccal, vonatozással fejeződött be.
Az iskolába menő nagycsoportos gyermekek átvehették a boldogságprogram oklevelét, és nagyon büszkék voltunk rájuk.
Az utolsó boldogságóránkon a boldogságvárunk lépcsőfokain végiglépkedve felelevenítettük milyen témákkal foglalkoztunk ebben az évben, mindenki elmesélte mi volt a legkedvesebb emléke, kedvenc boldogságórás pillanata.
A sok örömteli pillanatot a Jól érzem magam Boogie dallal, tánccal koronáztuk meg, majd ezt követően jöhettek a kívánságok, melyekkel szinte minden témát újra fel tudtunk eleveníteni.
Az ölelős játékok mindig a kedvencek közé tartoztak, így egy öleléskörrel, majd egy nagy közös öleléssel búcsúztunk el egymástól.
„A boldogság apró pillanatokból áll. A Kerekerdő Óvodában egész évben igyekeztünk az apró kis örömöket megélni, felfedezni, meglátni a szépet, megélni a jót, segíteni a társainkat, együttműködni, nagyot nevetni.
Hiszünk abban, hogy a gyermekek is szívesen emlékeznek vissza ezekre a pillanatokra. Óvodánk 3 csoportjában működő boldogsagórák is hozzájárultak ahhoz, hogy a gyermekek személyisége, érzelmi intelligenciája pozitív irányban haladhasson tovább. A közös alkotások, beszélgetések segítették az együttműködést az egymásra figyelés és az empátia gyakorlását.
Köszönöm hogy Anikó néni és Kata néni is velem tartott ezen az úton. ❤️”
Bezzeg Andrea
A fenntartható boldogság gyakorlása
BOLDOG BÁRKALALÓK!
„Az igazak segítséget kapnak az Úrtól, erőt a szükség idején.”
(Zsoltárok 37:39)
A Boldogságóra program utolsó témaköre, a „Fenntartható boldogság” volt.
Júniusi hónapunk tele volt sok-sok boldog pillanattal:
Gyereknap
Tanévzáró ünnepély és ballagás: „Erdei bál”
Apák napja
Együtt lenni jó!
Egy délutáni program keretén belül, a barkalakók nagy örömmel fogadták szüleiket az óvodába. A közös tevékenységek során nagy hangsúlyt fektettünk az édesapára, hiszen az édesanyák mellett, nekik is fontos szerepük van a gyerekek nevelésében. Az édesapák örömmel vettek részt a gyerekekkel való játékokban. Megható volt a pillanat, amikor a gyerekek egy mondókával köszöntötték fel az apukájukat. A szülők tiszta, fényes tekintetéből sugárzott a boldogság. A tevekénységet a „Hála megerősítések” kártyával zártuk le.
„Édesapák, nagy szüksége van ennek a világnak rátok!
Olyan apákra, akik gyönyörködnek a gyermekeikben, akik az igazságra tanítják őket, akik értékelik őket, akik bátran vállalják a harcokat, akik stabilan kitartanak egy értékrend mellett, és akik lovaggá ütik fiaikat. Jó, hogy vannak ilyen apák! Kitartás!”
(Tapolyai Emőke: „Gondolatok elvitelre”)
Hála és köszönet!
Szeretettel,
a gyerekek és az óvó nénik: Holló Éva Andrea és Sógor Melinda Ágota
Fenntartható boldogság
A foglalkozást relaxációs gyakorlattal kezdtük, majd meghallgattuk Bagdi Bella: Jobb veled a világ című dalát. Szeretetfolyosót alakítottunk ki, ahol mindenki mondhatott egy kedvenc tulajdonságot az osztálytársáról. A témát a Boldog erdő- Kerekerdő mesével dolgoztuk fel, majd beszélgettünk a fenntartható boldogságról.
Játszottunk Bízz bennem! játékot és mindenki elkészítette a saját Boldogságfüzérét.
Készítettünk közösen „Fenntartható boldogság” plakátot a munkafüzetben megoldott feladatokból. A foglalkozást közös énekléssel zártuk, meghallgattuk ismét a hónap dalát.