Kedvesség-
Éda története iránymutatóvá vált a gyerekek számára a hónap folyamán. Mindenki felismerte, hogy nehéz helyzetekben nagy segítség, ha valaki kedvesen, jó irányba tereli a szomorkodók figyelmét.
Márciusban 6 olyan világnap is volt, amelyek változatos témáikkal kínáltak lehetőséget a szívből jövő kedvesség kifejezésére. Minden típusú szeretetnyelvet kifejező forma előbukkant ebben a hónapban.
A Nemzetközi Nőnap kis költőkké varázsolt bennünket. Két szakaszos versikénkkel köszöntük meg a drága anyukáinknak, hogy életet adtak nekünk, és mindent megtesznek értünk. Énekeltünk, furulyáztunk, üdvözlőlapot készítettünk anyáknak, nagymamáknak egyaránt.
Az Alvás Világnapján az egészségünkről, a pihentető alvásról osztottuk meg tapasztalatainkat.
A Boldogság Világnapján Boldogságpontunkban, a Meseszékünkben elhelyezkedve hallgattunk meg mindenkit, hogy miért hálás leginkább.
A Költészet Világnapján, Áprily Lajos Tavaszodik – című versét tanultuk, mely tavaszias erőkkel töltött fel bennünket.
A Víz Világnapján vízzel kapcsolatos témákkal gazdagítottuk a tanóráinkat.
A Színház Világnapján megnéztünk egy tanulságos bábelőadást, Az aranykalász címűt.
A szeretetnyelvek használata, mint az elismerő szavak, az egymásra szánt minőségi idő, a kisebb- nagyobb szívességek, egymás megajándékozása, a testi érintések, ölelés, pacsizás is beépül mindannyiunk lelkébe, feltöltve, táplálva a legmélyebbre menően .
Bízunk abban, hogy a kicsi lelkük mélyén továbbélnek ezek az élmények, és segítségükre szolgálnak a nehezebb percekben.
Fenntartható boldogság
Táncsis Mihály Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Kanizsai Dorottya Általános Iskolája
Iskolánk 5.a osztálya bemutatta a szülőknek a boldogság programot, Hogyan legyünk boldogabbak címmel.
Kicsiny csoportunk a Boldogsag Vilagnapjan kivonult a varoskozpontba. Szivecskeket osztogattunkes mindenkinek boldog napot kivanunk!
Báthory István Általános Iskola
A tavaszi Báthorys Boldogság- programok egyike a boldogságról szóló mesék írása. Fogadjátok szeretettel Fekete Lilien báthorys diák rajzokkal kiegészített meséjét!
Felkészítő tanára: Horváthné Baranyai Rita
1. Osztálybingó
2. Légy része az egésznek!
3.Együtt utazunk
4. Jó és rossz tulajdonságok-Ilyennek lát engem—, de én nem ilyen vagyok!
5. Mit érzel ebben a pillanatban
6. Híres ember vagyok
7. Mesélem, mutasd!
A gyerekek az „Örömkereső nagyítóba” berajzolták a saját örömforrásaikat. „Örömkereső boltot ” nyitottunk ahol öleléssel fizethettünk az örömökért. A foglalkozás végén gyakoroltuk a relaxálást az ” Ellazulni jaj de jó” zenével. A gyerekek nagyon élvezik az általuk „meditálásnak ” hívott relaxációs gyakorlatokat, már sokszor az etika órák elején kérik,hogy „meditálhassanak”.
Boldog iskolaként csatlakoztunk egy kezdeményezéshez: Nemzeti Faültetés Napja!
A mi osztàlyunk is rèszese lehetett iskolánk megszépítésének.
A fa elültetése előtt beszélgettünk a környezetvédelem fontosságáról. Megbeszéltük, hogy a természet milyen örömöket ad számunkra és egy szép környezet milyen hatással van a lelkünkre.
Szentlőrinci Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Általános Iskola és Kollégium
A februári boldogságtémák közül A szamuráj szerencséje című mesefeldolgozást választottuk a lehetséges ötletek közül. Minden jóra fordul, és mindenkinek lehet szerencséje-fogalmazták meg a gyerekek a tanulságot. A mese tartalma azért volt érdekes, mert olyan kultúrával, és annak sajátos kifejezéseivel ismerkedtek meg a tanulók, amelyek az európai gyerekek számára távoli, és idegen. A javasolt kérdések alapján feldolgoztuk az olvasmányt, majd lerajzoltuk a szamuráj történetét.
„Február az igazi boldogság hónapja volt számunkra. A sok-sok élmény, program segítségével fenntartottuk a boldogságot. 🙂
A legmeghatóbb napunk a paralimpia volt. Ezen a napon megismertük a sérült emberek kitartását, küzdését. Mi is kipróbálhattuk magunkat a sportokban. Nem volt könnyű, de igazi összetartozást megerősítő nap volt.
Valentin napon egymásnak szívhez szóló üzeneteket küldtünk.Olyan jó volt olvasni!!! Mindenki kapott 1-1 kedves üzenetet, rajzot.
Farsangon beöltözve vártuk tanórára a pedagógusokat. Ők is megleptek minket, mert beöltöztek. Tornateremben egy közös játékos programmal vártak minket délután. Este pedig diszkóval záródott a nap, ahol jót buliztunk együtt.
Annyi klassz program valósult meg ebben a hónapban is, amiért hálásak vagyunk.”
5.a