Az óvodai foglalkozások közé teljesen természetes módon tudtuk beilleszteni a Boldogságórákat.
Az apró örömök boldog pillanatokat szereztek. Sok pozitív érzelmet éltünk meg együtt.Több olyan játék és feladat is előfordult a Boldogságórákon, amik aztán szokássá váltak csoportunkban. Egyes gyakorlatok ismétlését a gyerekek maguk kérték. Úgy érzem, hogy az első évünk ezzel a programmal eredményesen telt.
Fenntartható boldogság
Ma a Boldogságórán arról beszélgettünk, milyen az, amikor sokáig boldogok vagyunk. Nem csak egy pillanatig, mint amikor kapunk egy fagyit, hanem olyan sokáig, mint amikor van egy barátunk, egy kedvenc játékbabánk vagy plüssmackónk, aki mindig velünk van.
A tanító néni hozott egy dobozt, benne sok-sok kis baba volt – mindegyik más-más érzést jelképezett. Volt „Örömbaba”, „Segítőkész baba”, „Törődős baba” és „Vidám baba”. Megnéztük őket, és elmondtuk, mikor érezzük magunkat úgy, mint ők. Például:
– Amikor segítek a testvéremnek, boldog vagyok, mint a Segítőkész baba.
– Amikor virágot ültetek anyával, jól érzem magam, mint a Törődős baba.
– Amikor együtt játszunk az udvaron, akkor nevetek, mint a Vidám baba.
Azt is megbeszéltük, hogy nem az új játékoktól leszünk a legboldogabbak, hanem azoktól a dolgoktól, amiket újra és újra átélhetünk – amikor valaki odafigyel ránk, szeret minket, vagy amikor mi vigyázunk másokra. Ezek a boldogságok nem fogynak el, mint a csoki, hanem újra és újra visszatérnek, ha jól bánunk velük.
A végén mindenki rajzolt egy saját „boldogságbabát”, és elnevezte. Voltak ilyen nevek:
– „Bogi, a barát baba”
– „Zöldike, a természetet szerető baba”
– „Tücsök, a játszóbaba”
Ezek a babák nem igazi játékok voltak, hanem a bennünk élő érzések – és azt tanultuk meg, hogy ha vigyázunk rájuk, ha szeretjük egymást, figyelünk egymásra és a világra, akkor a boldogság sokáig velünk marad. Ez a fenntartható boldogság!
Ezen a Boldogságórán egy nagyon különleges kérdést tettünk fel magunknak:
„Mi az a boldogság, ami nemcsak ma tart, hanem holnap, jövő héten, sőt, akár éveken át is elkísér?”
Ez a fenntartható boldogság – nem olyan, mint a gyorsan múló öröm egy új kütyütől vagy egy csoki elfogyasztásától, hanem olyan érzés, amit mélyebben, hosszabban érzünk. Olyan boldogság, amit nem vesz el tőlünk senki, és ami nem rombolja mások vagy a Föld jólétét sem.
Mi adhat fenntartható boldogságot?
A beszélgetés során közösen rájöttünk:
– ha tartozunk valahová,
– ha van, aki szeret minket és akit mi is szerethetünk,
– ha segíthetünk másokon,
– ha felfedezhetjük, kik vagyunk, miben vagyunk jók,
– ha fontosnak érezzük magunkat,
akkor nemcsak boldogok vagyunk, hanem tartósan is azok maradhatunk.
Megtanultuk, hogy a fenntartható boldogság összefügg a környezetünkkel is: ha figyelünk a természetre, ha nem pazarolunk, ha vigyázunk a bolygóra, akkor a jövő generációi – vagyis a mi gyerekeink és unokáink is – egy élhető világban találhatják meg a saját boldogságukat.
Közös felismerések
A tanulás végén mindenki választott egy szót, ami neki a fenntartható boldogságot jelenti. Ezeket felírtuk egy nagy plakátra. Íme néhány példa:
“együtt”, “természet”, “szeretet”, “idő”, “nyugalom”, “figyelem”, “kapcsolódás”, “remény”.
A legszebb gondolat pedig ez volt:
„A boldogság olyan, mint egy kert: ha gondozod, virágzik. De nemcsak neked, hanem másoknak is örömet ad.”
Ezen az órán megtanultuk, hogy nem a legnagyobb öröm a legértékesebb – hanem az, ami tiszta szívből jön, másokat is boldoggá tesz, és segít abban, hogy hosszú távon jól érezzük magunkat a világban.
A fenntartható boldogság témaköreinek elméleti megközelítése. A halász és a piackutató szakember című tanmese tanulságainak megbeszélése. Beszélgettünk a pozitív érzelmekről, és annak jótékony hatásairól. Szóba hozták a társas támogatást is, hogyan lehet egymást támogatni a mindennapok során és a jövőben is. Csokiztunk, együtt voltunk.
Fenntartható boldogság:
1.Foglalkozást kezdő relaxáció: ( kb. 3 perc)
” Malomkörzés”
2.Foglalkozást kezdő éneklés: ( kb. 5 perc )
Bagdi Bella: Jobb veled a világ…
Eszközök: zenelejátszó
3.A téma bevezetése: ( kb.6 perc)
„Szeretetfolyosó”
4.Témafeldolgozás mesével: ( kb.8 perc)
Bezzeg Andrea: Boldog erdő – Kerekerdő
5.A foglalkozás lezárása: ( kb. 3 perc)
” Öleléslánc”
6.Foglalkozást záró éneklés: ( kb. 5 perc)
Bagdi Bella: Most jó nekem…
Eszköz: zenelejátszó
7. Családok bevonása:
Boldogságvár építése, a szülőkkel közösen az ovi homokozójában.
Közben Bagdi Bella Jobb veled a világ című dalát meghallgatjuk.
8.Óvodánk bevonása:
Boldogságtabló – készítése
Eszközök: annyi karton, ahány csoport van az óvodánkban, színesek, filctollak, képek, ollók, ragasztók.
A kartonokat kitesszük olyan helyre, ahol mindhárom csoport megfordul. Arra kérem a kollégákat, hogy ők is vegyenek részt ezen az év végi emlékidézésen.
A csoportok idézzék fel a saját boldog pillanataikat, készítsenek tablót rajzokkal, képekkel.
Hajdúszoboszló, Bárdos Lajos Általános Iskola
Papírok, műanyagok tudatos gyűjtése. Szelektív hulladékgyűjtés fontossága a jövőnkért.
Iskolánk Váci épületébe járó diákjai közül többen is példát mutattak elkötelezettségből és felelősségvállalásból: szemétszedéssel járultak hozzá környezetünk tisztábbá tételéhez.
A tanév és a Boldogságóra program utolsó hónapjában egy nagy áttekintést tartottunk az előző kilenc hónap együtt készített tablói alapján, melyek osztálytermünk dekorációjául szolgálnak. Szabadon választva, a kedvenc hónap előtt állva elmondtuk emlékezetes élményeinket. A boldogság fő ismertetőjegyeit tapasztaltuk magunkon, miközben emlékeinket idéztük: az örömöt, a megelégedettséget, a nyugalmat, a lelkesedést, az energiát. Elővettük kedvenc mozgásalapú relaxációs gyakorlatainkat, melyek ismét pozitív érzelmekkel töltöttek fel. Színes legyezőket gyártottunk, melyek a nyári hőséget teszik elviselhetőbbé. Közben Bagdi Bella Jobb veled a világ c. dalát hallgattuk. Jövőre folytatjuk!
Németh Kálmán Általános Iskola es A.M.I.
Fót város pályázatára kis csapatunk egy zöld energiával működő kis települést készítetett újrahasznosítható alapanyagokból.
Párban, csoportban is dolgozhattak a gyerekek. Sok jó ötletet sikerült megvalósítani.
A munka közben nagyon jól éreztük magunkat.
A fenntarthatóság jegyében egy különleges programon vettünk részt: közösen indultunk a közeli parkba, ahol énekszóval és szemétszedéssel tettünk a környezetünkért. A dalokkal jó hangulatot teremtettünk a természet tiszteletére, a szemétszedéssel pedig példát mutattunk arra, hogy a természet védelme mindannyiunk közös felelőssége.
Kis lépésekkel is sokat tehetünk, ezt tanultuk meg együtt, miközben hasznosan és örömmel telt a délelőttünk.