A fenntartható boldogság a mai világban fontos téma. Nemcsak a gyerekek, hanem a felnőttek életében is nagy hangsúlyt kap a boldogság keresése. Beszélgettünk arról, hogy ha éri őket egy örömteli esemény, mennyi ideig érzik tőle boldognak magukat, s mit lehet tenni annak érdekében, hogy ez a jó érzés fennmaradjon. Meghallgatták a Boldog erdő – Kerek erdő című mesét. Tudatosítottam bennük, hogy a hosszan tartó boldogság érzéséért mi magunk is felelősek vagyunk, emlékeznünk kell azokra az eseményekre, amik örömmel, boldogsággal töltik el az életünket.
Fenntartható boldogság
A júniusi boldogságóránk témája a fenntartható boldogság volt. Óra anyagának ismertetése és az óra menetének megbeszélése is örömet okozott a tanulóknak. Örültek, hogy visszatekintünk az elmúlt tanévre. A ráhangolódó dalunk pedig fokozta a jókedvüket. (Bagdi Bella: Ha boldog vagy, mutasd meg mindenkinek)
Beszélgettünk arról, hogy mikor is vagyunk boldogok, mi az, aminek örülünk, és mi tesz vidámmá bennünket. Megbeszéltük a tanév folyamán felmerült és feldolgozott témákat. Milyen tapasztalataik vannak a boldogságórákról? Minden tanuló kiválaszthatta az előre előkészített, az év folyamán készült munkákból a számára legkedvesebbet. Felidéztük a készítés folyamatát. Ezután pozitív hangulatú dalt hallgatunk és kísértük ritmushangszerekkel (Bagdi Bella: Tükördal)
Az óra záró részében kiállítást készítettünk az egész éves munkákból, melyet az iskola tanulói megtekinthetnek. A záró dal ritmusára kötetlenül mozogtunk, táncoltunk. (Bagdi Bella: Imádok élni)
Németh Kálmán Általános Iskola es A.M.I.
Milyen jó lenne, ha a Föld elmondhatná mi az ami neki jó, vagy min kellene változtatni!
Csoportban a gyerekek elkészítették a Föld, illetve az emberiség szemüvegét.
Gondolatokat gyűjtöttek, amit le is jegyeztek.
A felkészülés után felváltva elmondták, hogy ők mint gyerekek, mit tudnak tenni.
A gondolatokat a táblán is összegeztük.
Szuper gondolatokat, feladatokat sikerült összegyűjteni azért, hogy az utánunk következő generáció is boldogan élhessen a Földön.
Az idei 10. boldogságóra ráhangolódást szolgáló beszélgetés központi témája a boldogság volt. Milyen érzés amikor boldogok vagyok? Mi tesz minket boldoggá? Hogyan tudunk másokat boldoggá tenni?
A gyerekek kezdetben bátortalanabbak voltak, mint amire számítottam, de ügyesen megnyíltak. Nem könnyű erről beszélni.
Ezt követően feldolgoztuk a júniusi mesét, közösen meghallgattuk Hogyan vezette Boldog Dóra barátját, Petit a boldogsághoz vezető úton.
Majd a munkafüzet feladatai közül színeztünk, miközben hallgattuk/énekelgettük Bagdi Bella: Boldog vagyok című dalát.
Az elkészült munkákból kiválasztottuk a legszebbeket és az órát öleléssel, simogatással zártuk.
Elérkeztünk a Boldogságóra Program ez évi utolsó témájához, mely a Fenntartható boldogság volt. Az utolsó foglalkozáson összegeztük, mi mindent kell tennünk-gyakorolnunk ahhoz, hogy jól érezzük magunkat világunkban. Felidéztük az egyes hónapok témáit, legkedvesebb emlékeit, elkészített alkotásait. Áttekintettük az évközben alkalmazott boldogságteremtő és – fokozó technikákat, melyek a mindennapi életünket szebbé teszik, segítenek legyőzni a stressz, a szorongás leküzdésében. Az összegzésben nagy segítségünkre volt „ A csodapalota” c. mese feldolgozása. A palota kilenc, különleges szobáját bejárva, átismételtük a program mind a kilenc témáját. Megnéztük a foglalkozásokon készült fotókat, és nagy mosolygások közepette szeretettel emlékeztünk a szép pillanatokra. Természetesen, nem maradhatott el a kézműveskedés sem, hiszen június 10-én ünnepeljük a kézművesség világnapját! Minden gyerek elkészítette a saját „boldogságbefőttjét”. A befőttesüvegbe belekerült minden olyan fontos momentum, mellyel konzerválhatjuk a boldogságunkat. Beköszöntött végre az igazi nyári idő, így jött az ötlet, hogy a diákok készítsék el a saját „boldogságkoktéljukat”. Majd végül megörökítették a saját, boldogságtól ragyogó arcocskájukat is. Megosztottam a tanulóimmal a program által összeállított „napi boldogságfokozó gyakorlatokat”, biztatván őket, hogy nyáron kedvük szerint végezzék el, próbálják ki azokat. A bizonyítvány mellé, egy borítékban minden gyerek megkapja a kinyomtatott kártyákat.
Fenntartható boldogság
Az utolsó “boldogságórán”, amelyet a szabadban tartottunk, végiggondoltuk, milyen témákkal foglalkoztunk az év folyamán. Beszélgettünk arról is, hogy mik a boldogságfokozás tényezői: pozitív érzelmek megélése, időzítés, változatosság, társas támogatottság, erőfeszítés.
A foglalkozásunkat közös szalonnasütés követte. A lányok nagyon élvezték ezt a rendhagyó órát. Jó hangulatú, örömteli foglalkozás volt.
Bevezető relaxáció – A Bagoly
Út a boldogság országába című mese elolvasása, feldolgozása irányított kérdések segítségével.
Csoportokban rajzkészítés a meséről.
A kész rajzokat bemutatják egymásnak.
Változtam?
Jó okom van rá…
Levezető meditáció – „Jól érzem magam…”
Az osztállyal az utolsó alkalommal összesítettük a boldogságórákat. Megbeszéltük, kinek mi tetszett a legjobban, kinek melyik téma volt a kedvence. Ezek után egy társasjátékot kellett csinálniuk csapatokban, melyről a Boldogságóra jut az eszükbe. Majd ahogy elkészültek a játékok, ki is próbálták azokat.
2025. 06. 04-én a Meixner Ildikó EGYMI Fejlesztő Nevelés-Oktatást Végző Iskola borjádi telephelyén megtartottam Fenntartható boldogság témakörében a Szép napok című boldogságórát.
Tanulóink életében fontos az állandóság, ami biztonságérzetet nyújt. Ezt az állandóságot a boldogságóráinkon a Napimádás relaxációs gyakorlat jelenti számukra, melyet dalhallgatás és ritmushangszerekkel történő kísérés követett (Bagdi Bella: Szép nap, ölelj most át).
A téma feldolgozását úgy kezdtük, hogy felelevenítettük a tanév boldogságóráinak 9 témáját. Megbeszéltük, miről volt szó ezeken az órákon, kiemeltük tapasztalatainkat, élményeinket, érzéseinket, felsoroltuk, hogy milyen fontos dolgokat viszünk tovább (nyári szünetre és az elkövetkező időszakokra).
Ezt követően kivetítőn megtekintettük a boldogságórákon készült fotókat, megnézegettük az alkalmazott tárgyképeket, és hozzá felelevenítettük a gesztusjeleket. Az órákon közösen készített képeket, tárgyakat is sorra és kézbe vettük.
Majd a kiválasztott fotókból, képekből emlékplakátot készítettünk, mely jól szemlélteti a tanév boldogságóráinak tartalmát, és emlékeztet arra, hogy milyen élményeket éltünk át és viszünk tovább.
A foglalkozás lezárásaként elpakoltunk, rendet raktunk, és értékeltem az órát, mely aktívan és nagyon jó hangulatban telt. A gyerekek rendkívül élvezték az egész órát, különösen a fotók visszanézését.
Kovácsné Vadász Szilvia