Mi lett volna, ha…
Piroska és a farkas
(átdolgozott mese)

Volt egyszer egy kedves, aranyos kislány. Aki csak ismerte, mindenki kedvelte, de legjobban mégis a nagymamája szerette: a világ minden kincsét neki adta volna. Egyszer vett neki egy piros bársonysapkát. A kislánynak annyira tetszett a sapka, hogy mindig csak ezt hordta, el is nevezték róla Piroskának.
Piroskáék bent laktak a faluban, nagymama pedig kint az erdőben, egy takaros kis házban. Egy szép napon azt mondja Piroskának az édesanyja:
– Gyere csak kislányom! Itt van egy kalács meg egy üveg bor, vidd el a nagymamának. Beteg is, gyönge is szegényke, jól fog esni neki. Indulj szaporán, mielőtt beáll a hőség! Aztán szépen, rendesen menj, ne szaladgálj le az útról, mert elesel, és összetörik az üveg, kifolyik a bor, és akkor mit iszik a nagymama!
– Ha pedig odaérsz, ne bámészkodj össze-vissza a szobában, az legyen az első dolgod, hogy illedelmesen jó reggelt kívánj!
– Bízzad csak rám édesanyám, minden úgy lesz, ahogy mondod! – felelte Piroska az intelemre. Azzal karjára vette kosárkáját és útnak indult. Átvágott a mezőn, beért az erdőbe, hát ki jött szembe vele? Nem más, mint a farkas.
– Jó napot Piroska! – köszönt rá a kislányra. Az meg mosolyogva, jó szívvel felelte:
– Neked is kedves farkas! – nem tudta még, milyen alattomos, gonosz állattal van dolga.
– Hová ilyen korán kislány? – szívélyeskedett tovább a farkas.
– A nagymamámhoz.
– Aztán mit viszel a kosaradban?
– Bort és kalácsot.
– És hol lakik ez a nagymama?
– Itt az erdőben, a három tölgyfa alatt.
A farkas rosszban sántikált, azt gondolta, hogy az éhes bendőjét csillapítsa, előbb felfalja a nagymamát, majd valami trükkel Piroskát is megeszi. Kitalálta, hogy ha megeszi a nagyit, beöltözik a ruhájába és átveri Piroskát. A gonosz farkas nagyon meg volt elégedve remek ötletével és gyorsan a nagymama házához sietett. Ki tudja, hogy miért, de a nagymama kivételesen korábban kelt a kelleténél. Kinyitotta az ajtót, mert valami zajt hallott odakint.
– Szervusz farkas! – szólt kedvesen a nagymama.
– Gyere beljebb!
A farkas nagyon zavarba jött, leült, mert a nagymama hellyel kínálta. Fura egy érzés lett úrrá a farkason, nem tudta hova tenni a nagymama kedves gesztusát.
– Éhes vagy lelkecském? – kérdezte a nagyi.
Ekkor eszébe jutott a farkasnak a boldog gyermekkora, amikor még élt a nagymamája. Ugyanis utoljára ő szólította így. Válaszolni sem kellett, a nagymama megvendégelte egy jó nagy adag töltöttkáposztával a farkast. Evés közben jókat beszélgettek a családról, szeretetről, békességről. Meghívták ebédre a vadászt is. Piroska eközben a nagymamához érkezett. Elég későn, mert virágcsokrot szedett. Alig hitt a szemének, mikor meglátta a nagyit. Majd kicsattant az egészségtől, hangosan nevetett a farkas viccein. Nem győzött köszönetet mondani a farkasnak.
A farkas mindig ilyen otthonról álmodott, ahol tiszta szívből szeretik. Elhatározta, hogy ezentúl jó útra fog térni. Így is történt. Erdész lett, aki az eltévedőket útba igazította, a szomorkodókat megvigasztalta, a betegeket, öregeket meglátogatta. És, ha már így megszelídült, a család beleegyezésével a nagymama befogadta, ő cserébe gondját viselte. Ez Piroskáéknak nagy segítséget jelentett.
Bebizonyosodott, hogy nem igaz a mondás, miszerint:
„A farkas szőrét cseréli, de a jellemét nem!„ , mert igen is megváltozott. Boldogan éltek, míg meg nem haltak.