“UBUNTU” … Azt hiszem, ez lesz osztályunk új varázsszava. A kis elsősöket nagyon megérintette a történet. Sok vonatkozását ismerték fel saját hétköznapjaikban. Tanulságos volt nagyon. Le is ragadtunk ennél a történetnél, annak tanulságánál, majd pedig a kifestő színezésénél.
Fenntartható boldogság
Az év utolsó boldogságóráját a „medve vagyok cammogok” című mozgásalapú relaxációs gyakorlattal kezdtük, majd a ráhangolódó beszélgetés témája a boldogság, a fenntartható boldogság volt. (Mit jelent a boldogság? Mitől érezhetjük magunkat boldognak? Mikor voltál utoljára boldog? Milyen érzés volt?)
Meghallgattuk és elénekeltük a hónap dalát, ami Bagdi Bella: Jobb veled a világ címet viseli.
Elkészítettük a saját boldogságkoktélunkat közösen, majd egy szép lufis színezővel zártuk az órát, melyből kiállítást rendeztünk.
Színezés közben többször elénekeltük a hónap dalát.
Június- Fenntartható boldogság
A tanév utolsó Boldogságóráját összegzéssel töltöttük. Megbeszéltük, hogy kinek mit jelent, mit nyújt a Boldogságóra. Mindannyian egyet értettek abban, hogy szeretnék a következő tanévben is folytatni, hiszen érzik, hogy ez egyfajta új látásmód, mennyire a pozitív gondolatokra fókuszálunk. A tankönyvben található „Dobókockás játékot” Wordwall- on, szerencsekerék formájában oldottuk meg. Nagyon izgalmas, elgondolkodtató mondatok születtek. Másra sajnos nem is jutott idő, hiszen magas osztálylétszám lévén ez sok időt igényelt.
Szeretném a jövő tanévben is folytatni a programot, hiszen a lehetőségek tárháza végtelen. Szeretném, ha több időt tudnánk szánni a Boldogságórára, de mivel hetente csak egy osztályfőnöki óránk van, ez sajnos eléggé lekorlátozza az alkotásokat. Célom, hogy a következő tanévben a témák alapos megbeszélésén túl legyen alkalmunk több kreatív alkotást is létrehozni.
A Föld a közös otthonunk, embereké, állatoké, növényeké. Mi is óvjuk, vigyázunk rá.
FENNTARTHATÓ BOLDOGSÁG
Az utolsó boldogságóránkat szerettem volna emlékezetessé tenni, hiszen az iskolába
készülőkkel ez volt az utolsó közös foglalkozásunk. Így a relaxációt, és a foglalkozás játékait a
gyermekek kedvenc játékaiból válogattam össze.
A csoportban kirakott boldogságvárunkon megszámoltuk hány lépcső vezetett a a célunkig, ahová végre mi is felértünk. Közösen felelevenítettük boldogságórás élményeinket, majd megépítettük nagy szivacselemekből a boldogság várát.
A boldogságórákat egy közös nagy kirándulással zártuk le és tettük felejthetetlenné. A jászberényi állatkertbe tett kirándulásunk remek lehetőséget biztosított a fenntartható boldogság témakörének élményteli lezárására.
A kirándulás kiváló alkalom volt a gyermekek szemléletformálására a természet, az állatvilág szépségeire való közös rácsodálkozásra, a környezettudatos gondolkodás és magatartás alakítására. A kiránduláson szerzett élmények tovább erősítették amúgy is összetartó közösségünk csoportkohézióját, a nap folyamán az egymás iránt tanusított figyelmességük, segítőkészségük, összetartásuk is bizonyította, hogy jó munkát végeztünk ebben a nevelési évben, mert egy nagyon empatikus, egymást segítő, szeretetteljes csoporttá formálódtunk.
Törteli Szent István Király Általános Iskola
A gyerekekkel különböző boldogságfokozó gyakorlatokat végeztünk, amit nyáron is végezhetnek.
A foglalkozáson összegeztük az elmúlt órákon tapasztaltakat, összegyűjtöttük azokat az élményeket, érzéseket amelyeket közösen, intézményünk falai között átélhettünk. Ez a foglalkozás kötetlenebb volt az eddigieknél. Pizzát rendeltünk és hozzá üdítő italt fogyasztottunk. Közben felkészültünk az előttünk álló nyári szünetre, a társaktól való elszakadásra. Feledhetetlen másfél órát töltöttünk így együtt!
Cél: A belső erőforrások felismerése, önbizalom és nyitottság erősítése
Tevékenységek:
• „Hurrá-napló”: Mindenki ír 3 dolgot, amire büszke ebben a tanévben.
• Évzáró kérdéssor:
o Mit tanultál magadról idén?
o Mi volt az év legmeglepőbb pillanata?
o Milyen bátor dolgot tettél?
• „Jövőbeli én” levél: Írnak egy levelet a jövő énjüknek – mit tanácsolnak neki?
Kérdések:
• Mi a különbség a boldogság és az öröm között?
• Mi ad hosszú távú elégedettséget?
Reflexió: Melyik belső erődet szeretnéd tovább erősíteni jövőre?
A nyári szünet előtti napokban kiosztottam a napi boldogságfokozó gyakorlatokat. Átbeszéltük mivel tudnánk jobbá és boldogabbá tenni a napjainkat. Mindenki haza vitt magával egy nyomtatványt a nyárra.