A gyerekek szívesen nosztalgiáztak egy kicsit az elmúlt év témáiban. Több formában is megjelenítették kedvenc témáikat.
Fenntartható boldogság
Utolsó boldogságóránkat a nagy ballagási készületek közepette tartottuk meg. Meghallgattuk Bagdi Bella: Jobb veled a világ c. dalát, közben nyári hangulatú relaxáló felnőtt színezőkön dolgoztak a gyerekek. Elkészült a VAKÁCIÓ! feliratunk is, igaz, hogy még az összes betűt nem színezhették ki, mert van még vissza két nap az igazi nyári vakációig. Mindenki elfáradt a tanévben, felnőttek, gyerekek egyaránt. Ezért megbeszéltük a nyári bakancslistán, kinek mi a célja, vágya, hogy a szünidőben megvalósuljon. Elkészítettük a boldogság koktélunkat is, amibe mindent beletettünk, ami fontos ahhoz, hogy jól érezzük magunkat. Majd elkezdtük a boldog ábécé szavait gyűjtögetni. Elővettük a boldogságóra társasjátékot, a pozitivityt, hogy még több megerősítést kapjanak a gyerekek a nyárra. Az óra lezárásaként pizzáztunk, üdítőztünk, mert szerintünk a testünk kényeztetése is fontos ahhoz, hogy a lelkünk rendben legyen. Sőt egy jókedvű fagyizás is belefért a tanév boldog lezárásába.
Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola
Együtt lenni jó! Gyűjtjük az élményeket!
Pillanatképek az éves boldogságórás fényképek, feladatok összesítésből. Jó volt újranézni az év közben készült feladatokat, melyeket összefűztük és minden tanulóm kis emlékkönyvként magával vitte.
A tanév utolsó két hete a pozitivity társas bűvöletében zajlott, így ápoltuk a fenntartható boldogságot.
Kölcsey Ferenc Főgimnázium ,29-es számú Napközi Otthonos Tagóvoda
A fenntartható boldogság egyik fontos alapköve lehet, ha közösen oldunk meg feladatokat, segítve egymás munkáját, együtt küzdve, örülve az átélt élményeknek. Ezt tapasztalták meg óvodásaink is, amikor csapatokban építettek boldogságvárakat, illetve együttesen helyezhették el a boldogságvárba vezető lépcsőfokokra a különböző támakörök jeleit.
„ A jövő óvodája „
A Boldog erdő – Kerekerdő című mese köré építettük a Boldogságóra Program utolsó hónapját. Végig vettük mind a kilenc témát és a különféle boldogságfokozó technikát, amivel már sikeresen megismerkedtek a gyerekek. A kedvenc témájuk az Apró örömök, társas kapcsolatok, jó cselekedetek, testmozgás és az optimizmus volt. A legnagyobb kedvenc : „Hogyan tudnék mosolyt csalni az arcodra” című játék, melyet szinte minden témához felhasználtunk és be is épült mindennapjainkba, sőt a szülők elmondása alapján az otthoni életbe is. Ebben a játékban a testi érintésnek van nagy szerepe, hiszen mosolyt csalni lehet öleléssel, pacsival, csikibirkóval, közös tánccal is.
A gyermekek lerajzolhatták azt, ami nekik a legjobban tetszett a Boldogságórákban, rengeteg megható és tanulságos „Boldogító levél” készült általuk.
Az udvaron megépítettük a Boldogságvárat homokból, majd körbejártuk a Jobb veled a világ című dalra.
A kreativitásra alapozva, a gyerekekkel közösen megterveztük, majd megalkottuk az „Álom Ovinkat”: az volt a feladat, hogy csukott szemmel képzeljék el, milyen lenne az óvoda, ha tudnánk varázsolni. Ezután közösen elkezdtük megrajzolni, díszíteni. Örömmel tapasztaltam, hogy a Boldogságvárhoz hasonló óvodát képzeltek el, mely azt tükrözi, hogy a program megérinti lelküket.
A következő feladat már nehezebb volt, itt arra kértem őket, hogy a tárgyakat, épületrészeket nevezzék el olyan tulajdonságokkal, ami őket boldoggá, vidámmá teszi. Nagyon sok pozitív tulajdonságot meg tudtak fogalmazni (jószívű ajtó, mosolygós kapu, vicces szék, kedves labda, vidám kert, varázsló óvónéni), mely szintén nagyon jó érzés volt, hiszen az érzelmi intelligenciájuk fejlődését tükrözi az, hogy szavakba tudják önteni érzéseiket, a jó tulajdonságokat.
A legmeghatóbb számomra az volt, hogy az egyik aktív és rendkívül érzelem gazdag édesanya is készített csoportunknak egy „Jövő óvodája szülő szemmel” című rajzot, ahol megfogalmazta, ő milyen pozitív tulajdonságokat tart fontosnak a gyermekek, pedagógusok és szülők szemszögéből.
Óvodapedagógusként én is megalkottam egy saját épületet, a „ Jövő óvodája ” címmel, melyet a Boldogságóra klub alkalmával be is mutattam Boldogórás kollégáimnak. Itt szeretném megköszönni Jozifek Zsófia ösztönző, szakmai segítségét, a lehetőséget, Fesztbaum Éva támogatását és a résztvevő kollégák lelkes, aktív hozzáállását.
A Makói Óvoda és a saját nevemben kívánok mindenkinek nagyon boldog, pihentető, vidám nyarat!
A 10. hónap témája felöleli az eddigi boldogságfokozó témákat. A ligeti lurkok számára az együtt töltött minőségi idő, a szocializálódás, az odafigyelés, a mindennapi apró örömök, amik által életük boldogabb. Nagyon sok időt töltöttünk közös játékkal, ahol megtanulták az egymásra való odafigyelést, a törődést, a közös játék örömét. De a játék mellett nem feledkeztünk meg a mozgásról sem, hiszen életünk legalapvetőbb mozzanata, ami mindennek az alapját képezi. Sokat mozogtunk, táncoltunk, sor-,és akadályversenyeket játszottunk. A mindennapi életünk szerves részét képezte.
A boldogságóra foglalkozásokon játékosan, kreatív feladatokon, gyakorlatokon keresztül értem el a pozitív attitűdöt, az egymásra való pozitívabb odafigyelést, az apró örömök élvezetét, a megbocsátás fontosságát, a célok megvalósítását.
A boldogságórák közösségfejlesztő hatása ebben a nevelési évben is sikeres volt a csoport körében.
Csik Ferenc Általános Iskola és Gimnázium
Év végén minden tárgyból, így a boldogság órák tartalmával kapcsolatban is rendszereztünk, felelevenítettünk, összefoglaltunk. A gyerekek mese, kép, színezők segítségével elevenítették fel az egész évben tanultakat. Nagyon élvezték a mesét, elvarázsolta őket a történet, a gyűjtött gyöngyök, amik a boldogság megannyi formáját voltak hivatottak képviselni.
Szép évet zártunk, sok jót tanultunk. Ezzel a gazdagsággal, boldogsággal indulunk el a nyárba.
Tanulóinkat meglátogatták egy másik intézmény fiataljai, így e nap keretében beszélgettünk közösen a boldogságról. Csupa olyan dolgot csináltunk, amik boldoggá tették őket.