A téma körbejárása az egész tanév során folyamatos, hiszen iskolánk idén örökös ökoiskolai címet nyert. Nagyon sokat foglalkozunk a fenntarthatósággal: szelektív hulladékgyűjtés, ökokommandó, magaságyások, kert gondozása – ezek mind-mind az életünk részévé vált az évek folyamán.
Az órán, amelynek során a fenntarthatóság témakörével foglalkoztunk, plakátokat készítettünk rajzokkal, képekkel, idézetekkel.
Fenntartható boldogság
A Pillangó csoport a tavalyi évben már elkezdett megismerkedni a Boldogságóra Programmal, idén középső csoportosok lettünk, mélyebben tudtuk érinteni az adott témaközöket a gyermekek fejlettségi szintjéhez igazítva.
Úgy gondolom, hogy a program is hozzásegített minket ahhoz, hogy egy összetartó közösség formálódjon belőlünk. Minden alkalommal lelkesen és érdeklődve vettek részt a gyermekek a tevékenységekben, a családokat is igyekeztük minél jobban bevonni egy-egy téma kapcsán. A csoporttal közösen elkészítettük a Boldogság várát, valamint a hozzá vezető utat, melyet ahogy haladtunk tovább a témák feldolgozásával, úgy színeztük ki közösen.
Szeptemberben megismerkedhettek a gyerekek a Hála-fa történetével, akinek egy kirándulás keretein belül köszönetképpen közösen koszorút készítettünk. Hála hetet tartottunk, amikor minden nap összegyűjtöttük, hogy miért is vagyunk hálásak.
Októberben vendégül láttuk Orsit, az optimista boszorkányt, aki azért nem változott bibircsókos, gonosz boszorkánnyá, mert társaival ellentétben ő mindig az optimista szemüvegén keresztül szemlélte a világot. Elhozta nekünk is ezt a szemüveget, aminek a segítségével mi is elvarázsolhattuk rosszkedvünket.
Novemberben terápiás kutyus érkezett a csoportunkba, aki megtanított bennünket arra, hogy minden embernek segítő kezet kell nyújtanunk, szeretettel kell egymás felé fordulnunk. Ezen kívül szívpostát indítottunk, aminek a segítségével barátainknak szeretetlevelet küldhettünk az óvodában.
Decemberben ismét beköltözött hozzánk Füli manó, aki minden nap valamilyen csintalanságot eszelt ki a csoportban. Idén is a tavalyi évhez hasonlóan egész hónapban listára jegyezte fel a gyerekek jó cselekedeteit, amit végül a Jézuskának juttatott el.
A csoportunkban kialakítottunk egy Nyugi-sarkot, amit elláttunk mindenféle varázslatos eszközzel, ami segít bennünket abban, hogy a rossz érzéseinket leküzdjük.
Egy bajba jutott hercegnőnek is segítettünk kiszabadulni a sárkány karmai közül, változatos próbákat kellett a gyerekeknek kiállniuk hozzá, tele akadályokkal és fejtörőkkel. Megjutalmazott bennünket egy bállal, ahol közösen megünnepeltük azt, hogy elértük a célunkat, kiszabadítottuk a hercegnőt.
A Hoponopono varázslata az egész évünket átitatta, a gyerekek fokozatosan ismerkedtek meg a különböző konfliktuskezelési technikákkal, a szigetlakók tanítását több alkalommal is meghallgathatták.
A csoportunk imád mozogni, tornázni, tele van energiával, éppen ezért talán a testmozgás hónapja volt a kedvencük. Madarakká változtunk, és a kis tojásunkat próbáltuk sikeresen visszajuttatni a fészekbe.
Összességében elmondható az, hogy a gyerekek minden alkalom után gazdagodtak egy kis „útravalóval”, melyet szívesen megosztottak családtagjaikkal is. A különböző vendégeink, akik segítségével bebarangoltuk a Boldogság várához vezető utat többször is visszajöttek a csoportba, ha szükségünk volt rájuk. A gyerekek alkalmazták már segítség nélkül is a megtanult technikákat. Nagy segítségünkre volt a Titoktündér című könyv is, melyben több, a programhoz is kapcsolódó történet segített abban bennünket, hogy a gyermekek személyiségét, és szemléletét formáljuk.
Fenntartható boldogság
Elérkezett a tanév vége és visszatekintve sokan a fiatalok közül a Boldogságórákat emelték ki pozitívumként, amelyek tanulságát biztosan magukkal viszik a szünidőre.
Kirándulni mentünk, mert a természetben a visszagondolás is kellemesebben történik. Az erdő és a tisztások csendjében végigvettük a Boldogságórák emlékeit, összegeztük tapasztalatainkat. Népdalunk is született.
Egy asztalnál alkotni is tudtunk, egy közös nagy csomagolópapíron mindenki megörökíthette saját kis emlékét, meséjét. Összességében egy nagy, változatos, színes képet hoztunk létre.
Iskolánknak szóló kedves meglepetésként a MáSzínház előadását élvezhettük. A fiataloknak nagyon tetszett az interaktív előadás, utólag is sokat beszélgettünk róla. Köszönjük szépen a felejthetetlen élményt a Boldogságóra program szervezőinek!
Ebben a hónapban közösen dolgoztunk a másodikos és elsős társainkkal. A Bölcs Galaxis-fa virágokon küldte üzeneteit.
Nagycsoportosainkkal a ballagásra készülünk. Sokat beszélgettünk a közelmúlt eseményeiről, elővettük a három évvel ezelőtt készült fényképeket is.
Érdekes volt, hogy kinek mi maradt meg olyan erős élményként, hogy csupán beszélgetés alapján fel tudta idézni, és rengeteg eseményt felidéztek fényképek alapján. Jó volt látni, hallani a lelkes emlékezéseket.
Elővettük, rendezgettük az összes csipeszt, amit a hangulathőmérőhöz használtunk. Ezek között volt azoknak a gyerekeknek a csipesze is, akik már nem járnak a csoportunkba, mert iskolába mentek, vagy időközben családjuk elköltözött, ezért másik óvodába járnak már. Meglepően sok részletre emlékeztek a gyerekek (kinek a testvére volt, mit szeretett játszani, ki volt a barátja, szépen énekelt, gyorsan futott stb.) Eseményeket is bőven tudtak felidézni: „Emlékszel, amikor felmásztunk a fára… „
Arra is kíváncsi voltam, hogy a boldogságóra foglalkozások közül melyik az, amire szívesen visszaemlékeznek. Legkedvesebb emlékük a dinó héten játszott családjáték és a vulkánkitörés volt, többen fel tudták idézni a vizualizációs játékban átélt élményeiket is.
Ahogy közeledett a ballagás napja, egyre inkább érezni lehetett, hogy kezdik érteni, hogy itt az óvodában már kevés időt fognak eltölteni. Ez egyrészt szomorúsággal töltötte el a gyerekeket (az a vágyuk, hogy mi óvónők is menjünk velük az iskolába), másrészt viszont izgatottan, kíváncsian várják az új időszakot. Beszélgetésekből kiderült, hogy biztonságérzetet ad nekik, hogy nem egyedül kell menniük az új közösségbe. Számon tartják, hogy ki melyik osztályba kerül, ki lesz a tanító néni.
Remélem, hogy Boldogságórás foglalkozásokon (melynek szemléletmódja az egész nevelőmunkánk része) sikerült olyan mintát adni, olyan alapot megépíteni, mely segíti óvodásainkat abban, hogy kiegyensúlyozottak, békések legyenek, és a nehézségeiket képesek legyenek leküzdeni.
Eltelt újra egy év, sok minden történt, és a végére kicsit elfáradtunk. Jókor jött ez a téma, hiszen összefoglaltuk mindazt, amiről eddig beszélgettünk, amit eddig tapasztalunk.
Nagycsoport lévén év végére beindult a rivalizálás, hogy ki a főnök, ki kivel barátkozik, kit engedünk be a játékba stb. Ebből adódott konfliktus bőven. Ilyenkor mindig egy rögtönzött beszélgetőkör keretében megbeszéltük, hogy kinek milyen érzései vannak, mit gondol az adott szituációról, ő hogyan érezné magát a másik helyében. Aztán ideig-óráig nyugalom volt, majd kezdődött minden előröl… Gyerekek… Azonban ilyenkor mindig előjöttek a tanultak, ők találták meg a megoldáshoz vezető utat, ami jó érzés volt számomra, hiszen figyeltek rám, értették azt amiről beszélgettünk. Csak betartani nehéz. Felidéztük a gyermekhetünk legjobb pillanatait, sőt spontán elmentünk egy játszótérre, ahová sokan vágytak, de mégsem jutottak el oda. Őszinte öröm volt az arcokon, felhőtlen nevetést hallottunk, nem voltak viták. Jól elfáradtunk, de az összetartás szinte tapintható volt, fenntartottuk a boldogságszintünket! Együtt, közösen, ahogy kell…
A program utolsó hónapjában átismételtük a tanév során tanultakat majd „ Érzékletes boldogságfalat” terveztünk és helyeztünk el az iskola aulájában.
Az érzékletes funkciókkal fűszerezett „boldogságfalon” kiállítottuk a Boldogságórákon készült alkotásainkat, „hála ládát” tettünk ki, amibe a diákok cetliket dobhattak be, hogy kifejezzék hálájukat osztálytársaik, tanáraik felé. Ezeket a cetliket természetesen eljuttattuk az érintetteknek. Továbbá az iskola tanulói érzékelhették a „boldogság illatait”, „hálafára” öntapadós címkékeket ragaszthattak, hogy tudatosuljon bennük miért hálásak az életben, boldogító talpmasszázs gyanánt mezítláb végigvonulhattak egy kavicsokkal, kukoricával, tobozokkal teliszórt ösvényen, „kitapinthatták” a „boldogságot” egy plüssökkel megtöltött dobozban, pozitív gondolatokat olvashattak illetve téphettek le a falról és tippeket olvashattak a családi élménynaptárakból, hogy élményekben gazdag nyári szünetben legyen részük.
A pozitív gondolatokat, bókokat és aktuális szükségleteket tartalmazó, letéphető cetliket nem csak a „Boldogságfalra”, hanem az iskola különböző pontjaira is kihelyeztük, hogy sokan akár azonnal is hozzájuk férhessenek.
A „ Boldogságfalra” egy olyan plakátot is kihelyeztünk, mely bibliai idézeteket tartalmazott. Természetesen a Szentírás is kéznél volt, hogy szükség esetén azonnali segítséget nyújtson.
Végül a programban résztvevő csoporttagok „Hála oklevelet kaptak”:
Ebben a hónapban a fenntartható boldogság témakört dolgoztuk ki a kolléganőimmel. A foglalkozásokat a közös énekkel kezdtük, Bagdi Bella: Jobb veled a világ című dallal, majd minden csoportban a gyerekek meghallgatták a hónap meséjét, Bezzeg Andrea: Boldog erdő-Kerekerdő című mesét. A téma feldolgozásnál figyelembe vettük a csoport gyermekeit, érdeklődési körüket. A pillangó csoport gyermekei készítettek saját kezűleg boldogság füzéreket. A katica csoport gyermekei pedig a munkafüzetből dolgoztak, ők a boldogság kerekét készítették el. A mókus csoport illetve a maci csoport gyermekei is a munkafüzetből dolgoztak, ők is a boldogság kerekét készítették el. A süni csoport gyermekei pedig seprű táncot jártak. Kedvenc zene szól és mindenki táncol, közben körben jár a seprű. Amikor megáll a zene akinél marad a seprű kiesik. A feladattal a céljuk, a nevetés, tánc és jókedv. A kolléganőimmel a hónap során próbáltuk bitósítani a gyermekek részére a pozitív érzéseket, élményeket.
MSZC Gépészeti Szakközépiskolája
Több fórumon visszajeleztek a diákok, mit tanultak, miben változtak, mely pillanatok maradtak meg számukra a tanév során átvett 9 témából. Egy újságcikk alapján végiggondoltuk, hogyan lehet megtalálni a boldogságot. Egy ápolónő írta le, aki haldoklókkal foglalkozott, hogy mely 5 dolgot bántak meg legjobban a haldoklók. Szinte teljes az átfedés a Boldogságóra program témáival, mondanivalójával. Újra kitöltöttük az Oxfordi boldogságmérő kérdőívet is. Mottó: „Minden könnyebb, minden jobb, amikor az ember megengedi magának, hogy boldog legyen.” (J.D. Robb) Hazavihettek egy listát, amelyen ötleteket meríthetnek a mindennapi boldogsághoz.
Marcali Noszlopy Gáspár Általános és Alapfokú Művészeti Iskola
Az utolsó foglalkozáson felidéztük az egyes hónapok témáit, emlékeit. Beszélgettünk arról, ki hogy érezte magát, milyen pozitív emlék jut eszébe. Lerajzolták a saját örömvárosukat is.