Zsadányi Református Általános Iskola
Első osztály
Boldogságóra
A HÁLA gyakorlása, Egészséges önbecsülés
Az első osztályosoknak nagycsoportban már tartottam a Boldogságórákat azért, hogy majd első osztályban könnyebbé tudjam tenni az óvoda-iskola átmenetet Boldogságórákkal. A mesterprogramomnak a fő célja, hogy segítsem a gyermekek beilleszkedését az iskolába. Elkezdődött a tanév. Az évnyitón már ott voltam a Református Templomban és egy kis ajándékkal kedveskedtem a még kicsit bátortalan elsősöknek. Az Igazgató Úrral és a tanító nénikkel megbeszéltem, hogy ott fogom átadni a gyermekeknek a kitűzőket, amire rá van írva, hogy: „Hurrá, elsős lettem!” Egy kisfiú és egy kislány megy rajta iskolatáskával a hátán. Nagyon büszkén viselték a gyermekek, amíg hallgatták az igazgató bácsi megnyitó beszédét. Úgy láttam, hogy segített a gyermekeknek ez a kis ajándék abban, hogy ne szorongjanak annyira és a volt óvónénijük is ott volt és én is, hogy biztassuk őket az iskolás életre.
Több elsős gyermeknek van még óvodás testvére, így reggelente szoktunk találkozni és egy pár szót beszélgetni, hogy hogyan telnek a napjaik. Az egyik reggel megkérdezték tőlem, hogy:
„- Mikor jössz Anikó néni hozzánk Boldogságórát tartani az iskolába?”
Pontosan előző nap egyeztettem a tanító nénivel, így tudtam válaszolni a kislánynak, hogy:
„- Holnap fogok hozzátok menni!”
Nagyon vártak már, mert ott ültek az osztályban és boldogan megmutatták és mondták, hogy kinek mennyi pirospontja, nyomdája, vagy valamilyen dicsérete van. Igaz, volt olyan gyermek, aki ezekkel még nem dicsekedhetett, de legalább bevallotta, hogy ő nem mindig jó gyermek. Ezért hálás voltam neki, és arra biztattam, hogy próbálja meg ő is úgy csinálni, hogy neki is sikerüljön. „- Bízok benned!”
A gyerekek örömmel vették, hogy egy kicsit megmozgattam őket a relaxációs tornagyakorlatokkal, még a tanító néni is csatlakozott a mozgásunkhoz. Ezután beszélgettünk arról, hogy kiknek és miért lehetnek hálásak a gyermekek. Általában a szüleiket említették, de én mást is mondtam számukra. Hálásak lehettek a tanító néniknek is azért, mert ők fognak titeket megtanítani. Mire is fognak megtanítani, kérdeztem a gyerekeket. Ekkor felcsillant a szemük és sorban mondták: Hálásak lehetünk azért, mert megtanítanak számolni, írni és olvasni és még sok mindenre. Az egyik kisfiú pedig ezt mondta: „- Neked is hálásak lehetünk Anikó néni azért, mert eljössz hozzánk Boldogságórákat tartani.”
Azt hiszem, ezért is érdemes ezt folytatni! Én is nagyon hálás voltam ezért az egy mondatért, nagyon meghatódtam.
A beszélgetésünk végén megkérdeztem a gyerekeket, hogy meghallgatnák- e még a Hálafa története című mesét?
Szívesen meghallgatták, én pedig örömmel elmondtam nekik!
A Hála virágot elvittem a gyermekeknek, hogy kiszínezhessék.
Balázsné Barta Anikó
Óvodapedagógus
Egészséges önbecsülés
Játékos Manó mesés utazásunk folytatódott. Több alkalommal beszéltünk a témáról. Kezdésnek Szőlő Szeli interaktív meséjét hallgatták meg. Lerajzolták a Szőlő családot és a Mesekunyhót, mindenki elképzelése szerint jeleníthette meg, majd egy közös plakátot készítettünk belőle. Szőlő Szelli bátorítására egy „bátorság táncot” állítottunk össze a gyerekek közös ötleteiből, amit végül eltáncoltunk. A mozdulatsor után folytatódott a történet a varázscsizmákkal, amit utána el is készíthettek. Színezték, rajzokkal díszítették a kis csizmákat. A foglalkozást követő napokban segítségül hívtuk a bátorság táncot és a varázscsizmákat, amikor valaki félt. Beszélgettünk arról, hogy ők mitől félnek, a félelmet le lehet-e győzni? Hogyan lehet legyőzni. Pl.: többen a sötétben félnek este, megbeszéltük, hogy kipróbálják ilyenkor a bátorság táncot eltáncolni a gondolataikban, vagy felhúzzák ők is a kis csizmáikat, mint Szőlő Szelli. Feladatnak kapták, hogy kérdezgessék apát, anyát és a tesót/kat ők hogyan tudtak megbírkózni a félelemmel.
Egy másik foglalkozás keretein belül felidéztük Szőlő Szelli ijedségét a hegymászástól. Majd eljátszottuk a mérföldkövek játékot. Amikor rádöbbentek, hogy mérföldköveik nekik is vannak, nagyon örültek és izgatottak lettek. Ezután a Ki mit tud az állatvilágban játékot játszottuk, ami után tartalmas beszélgetés következett arról, hogy ki miben érzi magát ügyesnek. Akadtak, akik az öltözésben, vagy anyának a sütés-főzésben segítségben vagy a focizásban érezték magukat ügyesnek. Arra is kitértünk, hogy nem kell mindig mindenben ügyesnek lenni, de próbálkozni ér és sosem szabad feladni a próbálkozásokat, mert mindig csak erősebbek leszünk, mint a mesékben a próba tételek után a királyfiak vagy szegény legények, hiszen végül ők is elnyerik jutalmukat.
Az Önbizalomprogramot az Egészséges önbecsülés témával kezdtük. Úgy hangolódtunk a témára, hogy az előkészített Szófelhőprogramba a diákok beírták, hogy szerintük, hogy mi jellemző arra, akinek egészséges az önbecsülése.
Ezután kiosztottam kis cetliket, melyeken állítások voltak, s elmondták, hogy akire ez jellemző az alacsony, egészséges mértékű, vagy túlzott önbizalommal rendelkezik. Már itt állandóan különvéleményt fogalmazott meg egy olyan lány, akit az elmúlt tanévben is megpróbáltam terelgetni a kevesebb önzés, és egészségesebb szintű önbizalom felé. Gyakorlatilag olyan szemléletet képvisel, hogy joga van átgázolni bárkin, hogy elérje azt, amit szeretne. Jó volt, hogy itt most szembesült azzal, hogy sokan gondolkodnak másképp, mint ő. (Korábban négyszemközt beszélgettem vele ilyesmiről, ha láttam, hogy így viselkedik a többiekkel.) Az alacsony önbecsülés jellemzőin nem volt nézeteltérés köztük, a magas vagy egészséges önbecsülés megítéléséből fakadó vita pedig jó előkészítése lett a következő feladatnak.
Önbecsüléssel rendelkező vagy egy öntelt ember mondhatja-e az általam felolvasott mondatokat? Ezt kellett megállapítaniuk. Besorolták őket, de hozzátették ügyesen, hogy függ a szituációtól és a hangsúlytól is, hogy hova sorolhatjuk az adott állítást. Ki is próbáltunk közülük néhányat, hogy lássuk, mi kell ahhoz, hogy ugyanaz az állítás egész mást jelentsen. Eljátszották mindkét helyzetben a kiválasztott kijelentéseket.
A következőkben megegyeztünk abban, hogy akkor lehet egészséges önbecsülésünk, ha ismerjük azokat a tulajdonságainkat, amikben jók vagyunk, és azokat, amikben fejlődnünk kell. Kiosztottam köztük kétféle mosolygó virágrajzot – választhattak, illetve rajzolhattak volna maguktól is, de mindenki a kész rajzot választotta -, és arra kértem őket, hogy a szirmokba írják bele vegyesen az erősségeiket, és a fejlesztendő területeiket. Voltak, akik úgy oldották meg, hogy egyértelmű volt, mire lehet máris büszke, és mi az, amin még dolgoznia kell, de sokaknál ez nem derült ki, és elkezdődött egy találd ki játék köztük, hogy a másik szerint miben kell fejlődni, miben jók. Hagytam, mert ezzel is visszajelzést kaptak, hogy mennyire jól látják magukat. A virágokat ki is színezték kedvük szerint.
Ezután részenként olvastuk a Luca széke című történetet. (Azért választottam ezt, mert Balázzsal már foglalkoztunk legutóbb, igaz, más befejezést találtak ki, mint a könyvben. Másrészt, amit ebből tanulhattak, azt most aktuálisabbnak éreztem számukra.)
Az első etap után megkérdeztem, hogy mit mondhatott nagypapa Lucának, erre bíztatásokat mondtak, nem annyira javaslatokat, még mikor erre felhívtam a figyelmüket akkor is ilyeneket mondtak: Higgy magadban! Fog ez menni!
A második egység után főleg tanulmányhoz kapcsolódó sikereket mondtak. Miért fontos az önbecsüléshez a siker, azt mondták, hogy legyen önbizalmuk. Fokozatosan vezettem rá őket, hogy az életünk során kapott pozitív vagy éppen negatív visszajelzések nagyban meghatározzák a magunkról alkotott véleményünket.
A már korábban említett lány most is tiltakozott, őt nem érdekli, hogy mások mit mondanak. Megbeszéltük, hogy ez persze jó, ha az ember időnkét kap negatív visszajelzéseket, amiket nem érez reálisnak, tudja is tapasztalatból, hogy akik mondják nem jóindulatúak hozzá, akkor nem szabad elcsüggedni, de ha tömeges az ilyen vélemény, akkor el kell gondolkodni, hogy nem kellene-e mégis valamin változtatnunk. Erre elmesélt ez a lány egy esetet, ahol az ő egyik ismerősét nem szerették, mert olyan magánakvaló típus volt, és a többiek miatt kommunikatívabb, társaságibb lett, és valóban megszerették, de ő maga rosszul érezte magát ebben a szerepben. Ennek kapcsán beszéltünk arról, hogy olyan esetben változtassunk, amikor magunk is érezzük, tudjuk, hogy a mások jelzései miatti változásunk számunkra is építő. Például, ha önzők vagyunk, akkor válhatunk önzetlenebbé, és azt a többiek visszajelzik, akkor úgy érezzük, hogy jobb nekünk, és nem csak azért, mert a többiek jobban szeretnek, hanem azért is, mert mi is örülünk a változásnak, érezzük, hogy fejlődtünk, jobbak lettünk.
A következő egység után nem rajzoltuk le a széket, mert már volt ilyen jellegű feladat, hanem csak megbeszéltük a széklábak, vagyis az önbecsülés elemeinek (feltétel nélküli önértékelés és önszeretet, illetve a személyes növekedés) jelentését és „varázsszavait”. A történet befejezése után már nem volt idő az összegző feldolgozáshoz javasolt kérdések megbeszélésére, pedig nagyon szerettem volna, de majd ezzel ismétlünk legközelebb.
A héten belekezdtünk az Önbizalomprogramba! Elhatároztuk, hogy megmásszuk az Önbizalom-hegyet, hogy megtaláljuk a csúcsán az életre szóló önbizalom virágát. Nekikészülődtünk az útnak. Játékból felöltöztünk: bakancsot húztunk a nagy útra, kabátot, sapkát, kesztyűt vettünk magunkra, a hátizsákunkba hamuba sült pogácsán kívül még távcsövet és térképet is tettünk, és elindultunk. Nemsokára elértünk a hegy lábához. Leültünk és néhány mély légzés után mini mindfulness gyakorlatot végeztünk: lehunytuk a szemünket és nagyon figyeltünk arra, mit hallunk. Meghallottuk a szomszéd csoport beszélgetését, a madarak énekét és az autók zaját. Hogy így elcsöndesedtünk, meghallgattuk Szőlő Szelli történetét. A mese után felsorolták a gyerekek, mennyi mindent tanultak már meg. Egymással versengve mondták, mennyivel ügyesebbek lettek kisbaba koruk óta, tavaly óta, év eleje óta. Később el is készítettük büszkeségfánkat, ahová föltehették a jelükkel ellátott leveleket azokhoz a képességekhez, amelyeket már elértek. Rögtönöztünk egy kis vidám vetélkedőt, ahol „gyümölcsöt” szedhettek kosárba. Nagyon élvezték a versengést, hangosan biztatták egymást és mindenkit megtapsoltunk! A verseny után bekapcsoltuk Bagdi Bella dalát a Győzelem tündérről és táncoltunk egy nagyot! A délelőttöt „Sikerkörrel” zártuk, ahol elmondhatták, kinek mi tetszett a nap folyamán a legjobban. Alig győzték sorolni a jobbnál jobb dolgokat és megállapodtunk abban, hogy más napokon is ellátogatunk az Önbizalom hegyre és még magasabbra fogunk mászni!
A közösen szerzett élmények nemcsak testileg, hanem lelkileg is hatottak a gyermekekre. Nemcsak egészséges önbizalmuk fejlődött, hanem társas kapcsolatuk is. A közös játékok során az egymás iránti bizalom, a másik segítése, egy közös cél eléréséhez jellemformáló hatással bírt.
Érsekcsanádi Napköziotthonos Óvoda
Kópé Klub
A Boldogságóra Önbizalom Programja sok új ötlete közül a” Pillangóölelés” megtanításával kezdtem a foglalkozást.
Az érzelmek felismerésére/megismerésére szolgáló kártyacsomagunk már az előző foglalkozáson is előkerült, a gyerekeknek tetszett, és ebben az életkorban még nehezen tudják megnevezni, felismerni érzelmeiket. Szerintem ez megunhatatlan, örök téma, az ismeretek pedig foglalkozásról-foglalkozásra mélyülnek, gazdagodnak. Kártyahúzás után megpróbálták beazonosítani, mit ábrázolhat a kép, megfogalmaztuk, hogy ez kellemes, vagy esetleg rossz érzés. Megpróbáltuk testtartással, mimikával is megjeleníteni.
Az „Érzelmes helyzetek” , és a „Rossz napom van” feladat szintén az Önbizalom programból származik.
Megbeszéltük, mivel lehet megvigasztalni valakit, és hogyan tudják megvigasztalni saját magukat.
A „Simogató folyosó” játékunk során érzékeltük a simogatás kellemes, melengető érzését. A „Pizzasütés” masszírozós játékkal tovább fokoztuk ezt az érzést, kifejeztük kedvességünket társunk iránt.
Táncsis Mihály Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Kanizsai Dorottya Általános Iskolája
Milyen is vagyok én valójában? Ez a kérdés nagyon is foglalkoztatja a gyerekeket. Nehéz őket arra sarkallni, hogy gyűjtsenek magukról pozitív tulajdonságokat, jellemzőket. Érdekes módon, így megfogalmazva már sokkal jobban ment. Olyan nagy sikere lett ennek az önismereti órának, hogy az egész iskola minden évfolyamán végigvittük ezt az órát. Kis kártyajáték az önismereti kártyával, pozitív tulajdonságok gyűjtése a táblára, s már jöhetett is a versírás. Akik olyanok, mint én, nagyon lelkesek 🙂 ezért is sikerült olyan gyönyörűre a faliújságunk is.
