a Január a célok kitűzése és elérése hónapja.
Relaxáció után, meghallgattuk a hónap dalát, a „Van nekem egy álmom”…kezdetűt,majd többféle mozgással kísérve megtanultuk.
Bevezetésként célba dobtunk, karikába, babzsákkal.,majd elmeséltem a „Boldog vár” meséjét.
Megtanulták a varázsigét, majd az ügyességi játékok előtt elmondták.
Majd egy naptárat készítettünk közösen, hogy az új évben milyen közös programjaink lesznek, kinek milyen célja, feladata van ezekkel kapcsolatban.
Végül kiszínezték a célok elérésének jelét, majd feltettük a következő lépcsőfokra a vár felé vezető úton.
Célok kitűzése és elérése
Judo bemutatón vettünk részt, utána beszélgethettek a gyermekek a sportolókkal arról, hogyan tudták eredményeiket elérni, mennyi kitartás szükséges céljaik eléréséhez.
Nyolcadikosok számára tartottam az órát. Nekik már vannak céljaik, és meg is tudják fogalmazni, mi mindent szeretnének elérni rövid- illetve hosszú távon.
Az óra elején tisztáztuk, miért fontos, hogy legyenek céljaink az életben. Megbeszéltük, mi kell ahhoz, hogy meg is tudjuk valósítani őket. Majd példaként az volt a feladatuk, hogy összeállítsák, hogyan szervezhető meg egy kirándulás, milyen részfeladatokat kell ehhez megtervezni, majd véghez vinni. Csoportokban dolgoztak a gyerekek. Ügyesen megoldották a feladatot.
Az óra következő részében megbeszéltük, mit jelent: belső célok, külső célok. A tanulók példákat is mondtak rájuk.
Ezután megkezdett mondatokat fejeztek be a gyerekek szóban: pl. Életemben az a legfontosabb, hogy…
Majd tíz célt gyűjtöttek össze a gyerekekönállóan, írásban. Ezután arra kértem őket, hogy válasszanak ki kettőt, ezeket írják le újra, majd kitették őket a plakátra. Nagyon sokféle célt soroltak fel, főleg a középiskolával, a családdal, a barátokkal kapcsolatban.
Ezt követően felolvastam nekik egy rövid történetet: Segíts rajtam! – Megbeszéltük a történet tanulságát.
Az óra végén még tartottunk egy rövid meditációt.
Az óra jó hangulatban telt, a tanulók elgondolkoztak céljaikon.
Az új naptári év, 2026 első boldogságóráját a Van nekem egy álmom című Bagdi Bella dallal kezdtük. Miként tudunk a magunk számára értelmes célokat kitűzni? Mik lehetnek azok? Ehhez milyen cselekvések vezethetnek? A kérdések megválaszolásához a népi bölcsességek, a közmondások nyújtottak segítséget. Ezeket fejtegettük meg, írtuk le és ragasztottuk fel a közös tablónkra. Megállapítottuk, hogy fontos életfeladatunk az is, hogy megtaláljuk azokat a kisebb és nagyobb célokat, amelyeket mi magunk „értelmes célként” címkézünk fel, ezeket összehangoljuk a környezetünk és szeretteink igényeivel, céljaival. Ez a célkitűzés a tartós boldogság elérésének egyik legfontosabb stratégiája.
A cél a gyermekek önbizalmának erősítése és a kitartás megalapozása volt. Próbáltam ösztönözni a gyermekeket, hogy fogalmazzák meg vágyaikat, és tudják,hogy a sikerhez vezető úton apró lépésekre van szükség. Beszélgettünk arról. hogy mi az a dolog, amit ők szeretnének elérni. Meghallgattuk Bagdy Bella „Van nekem egy álmom című dalát. Meghallgathatták Boldogvár meséjét. Lezárásként mindenki lerajzolhatta a célját,amit szeretne megvalósítani.
A célok kitűzése, és elindulás az úton a cél beteljesítésére, életünk egyik legmeghatározóbb boldogságforrása. Sokszor nem is a cél elérése a legfontosabb, hanem az, hogy elindulunk és kitartunk amellett, ami számunkra fontos. Sokszor a célunk idő közben módosulhat egy-egy nehezebb helyzet következtében.Ez nem jelenti azt, hogy elbuktunk, csupán átértékeltük és a megfelelő módon újraformáltuk célunkat. A célunk/céljaink eléréséhez gyakran külső segítséget kell kérnünk, mely erősít minket abban, hogy hogyan tudunk jól együttműködni más emberekkel.
A cél maga a következménye a végig járt útnak.
A céloknak a boldogság forrás mellett más fontos szerepük is van, mint például a céltudatosság, az érzés, hogy mi irányítjuk az életünket a megfelelő irányba, növeli az önbecsülésünket, megtanuljuk jól beosztani az időnket.
A gyerekek számára a célok felnőtt fejjel még sokkal „egyszerűbbek”.
A csoportban sokszor amikor elkezdünk egy tevékenységet szinte minden alkalommal elhangzik, hogy: „Nem az a cél, hogy elsőre sikerüljön és tökéletes legyen, hanem az, hogy vegigcsináljuk.”
Amikor elkeztük a témát feldolgozni a gyerekekkel egy beszélgetőkörben ültünk össze, ahol mindenkit megérdeztünk róla, hogy szerinte mit jelent a cél és célt elérni. Különböző válaszok születtek, mint például a „sikerüljön valami”, „futóverseny”, „hogy le tudjam rajzolni a kocsit”.
A cél útjának bejárásának fontosságáról Bezzeg Andrea: Boldogvár c. meséjén keresztül ismertettük a gyerekek számára azt, hogy fontos az, hogy eljussunk a célig, de az sokkal fontosabb, hogy mit teszünk annak érdekében, hogy elérjük azt.
A téma zárásakor különböző nehézségű célbadobási lehetőséget adtunk a gyerekeknek. Először a legkönnyebb lehetőséget próbáltuk ki és haladtunk a mehezebb felé. Folyamatos kihívást adva ezzel a gyerekeknek. A tanulság az volt játékba ágyazva, hogyha elsőre nem sikerül bedobni a célba a babzsákot, akkor nem feladjuk, hanem újra próbálkozunk, hogy elérjük célunkat, mely jelen esetben a babzsák átdobása volt a karikán.
**Téma:** Célok kitűzése, kitartás, sikerélmény
**Korosztály:** Vegyes óvodai csoport (3–6 év)
**Időtartam:** 20–25 perc
Időpont: január
**Cél:**
* A gyermekek megismerjék, hogy kis célokat is kitűzhetnek maguk elé
* A kitartás és próbálkozás fontosságának erősítése
* Sikerélmény biztosítása játékos formában
**Eszközök:**
* Céltábla vagy célba dobó játék
* Matricák / csillagok
* Papír, zsírkréta
* Képek egyszerű célokról (pl. cipőfelvétel, toronyépítés)
* Vidám zene
### **Tevékenység menete:**
### **1. Ráhangolódás – Beszélgetőkör (5 perc)**
-Relaxáció „Repül a karom ha akarom” (könyv 39.o)
Éneklés „Van nekem egy álmom..” (könyv 119 o.)
### **2. Játék – Kis cél, nagy öröm (5–7 perc)**
* Minden gyermek választ egy apró célt (pl. célba dobás, toronyépítés)
* Próbálkozás, gyakorlás, majd közös öröm a sikerért
### **3. Mozgásos játék – Lépésről lépésre pálya (5 perc)**
* Egyszerű akadálypálya teljesítése
* Megbeszélés: „Először ezt csináltam, aztán sikerült!”
### **4. Kreatív tevékenység (5–7 perc)**
* „Az én célom” rajz készítése
* Csillag vagy matrica a teljesített cél mellé
### **Lezárás:**
* Közös mondóka:
*„Kitűzöm a célomat,
elérem majd boldogan!”*
### **Fejlesztési területek:**
Önbizalom, kitartás, problémamegoldás, finommotorika, pozitív énkép.
A tanulók rövid és hosszabb távú célokat fogalmaztak meg tanulmányi, sport- vagy személyes területen. Beszélgettünk arról is, hogy a kitartás és a kisebb lépések milyen fontos szerepet játszanak a siker elérésében. Több diák motiváltabban állt neki saját feladatai megtervezésének.
Célok kitűzése a Katica csoportba
A boldogságórát relaxációs gyakorlatokkal kezdtük. Kicsit elcsendesedtünk, megmozgattuk végtagjainkat, pihentünk. Ezután elmeséltem a gyerekeknek A civakodó madarak esetét.
A történetben a madarak veszekednek egy diószemen. Éheznek télen.
Beszélgettünk ezután arról, hogy hogyan is tudnánk mi segíteni a madarakon télen. Megbeszéltük, hogy madáretetőre lenne szükségük. Közösen fogalmaztuk meg célunkat, hogy készítünk madáretetőt.
Megterveztük, hogy hogyan is lehetne elkészíteni és milyen magokat tehetünk bele. Másnapra mindenki igyekezett hozzájárulni a madáretető megvalósításához. Műanyag flakont, botokat, magokat hoztak.
Közösen elkészítettük a madáretetőt.
Megtöltöttük magokkal, majd kivittük az erdőbe a saját kisfánk ágára.
Öröm töltötte el mindenki szívet. Célunkat megvalóstottuk és a legközelebbi kirándulás alkalmával láthattuk is a madarak csipegettek belőle.
A gyerekek családjaikkal rendszeresen kijártak a magok mennyiségét ellenőrizni, szükség esetén pótolni.