A foglalkozás során a tanulók eleinte nehezen osztották meg az elképzeléseiket, mivel sok gyereknek nem volt konkrét elképzelése. A ráhangoló beszélgetés során azonban már szívesen osztották meg személyes vágyaikat és elképzeléseiket. A konkrétan megfogalmazott célok között volt boltos, edző, ügyvéd is. Az óra fő eszköze a beszélgetés volt. Rávezető kérdésekkel egész ügyesen belejöttek a kisebb-nagyobb célok meghatározásába. A kezdeti nehézségek után olyannyira belemélyedtünk a témába, hogy így most csak egy céllépcsős vizuális feladatra maradt elegendő időnk.
Célok kitűzése és elérése
Cél: célok-tervek-kitartás-siker Feladat: Az” én célom”plakát
Az órán arról beszéltünk, miért fontos célokat kitűzni. A gyerekek egyszerű, saját célokat fogalmaztak meg. Volt, aki szebben szeretett volna írni, más többet olvasni. Megtanulták, hogy a nagy célokat kisebb lépésekre lehet bontani. Beszéltünk a kitartásról és a gyakorlásról. A gyerekek rajzban is megjelenítették céljaikat. Közösen ötleteket gyűjtöttünk arra, hogyan érhetik el ezeket. Az óra segítette az önbizalom erősítését. A gyerekek motiváltan dolgoztak a feladatokon. A foglalkozás végén sokan örömmel mutatták meg terveiket.
Ez a tanóra a célokról, célkitűzésekről szólt. Először a szokásos kört ültük meg, amivel minden boldogságórát kezdünk. Ilyenkor átbeszéljük, ki hogy érzi magát, milyen napja van, majd elmondom, hogy mivel foglalkozunk az órán. Amikor a témát „feldobtam”, rögtön mindenki elmondta a távlati céljait. Ezután célbadobós játékot játszottunk azzal a céllal, hogy érezzék a gyerekek, milyen jó érzés, amikor a babzsák célba talál. Ezután újra leültünk és kértem őket, hogy az előbbieknél könnyebben elérhető és ne távlati célokat fogalmazzanak meg. Miután mindenki kitűzte a célját, újra célbadobás következett, de ezúttal dobás közben el kellett mondani mindenkinek a saját célját. A gyerekek nagyon élvezték az órát. Nagyon szeretik a mozgásos foglalkozásokat, így kicsit úgy érzem, az én célom és megvalósult ma.
Közösen gondolkodtunk arról, hogyan tudunk kisebb célokat kitűzni és megvalósítani. A tanulók megfogalmazták saját céljaikat, rajzoltak róla, és beszélgettünk a kitartás fontosságáról.
Produktum: „Az én célom” címmel egyéni rajzlapok készültek.
– Szepesi Zsuzsa : Az erdő hálája – mese
– A lelkesedés gyakorlata – hangerő
– Fűfej készítése – folyamatos megfigyelése
Célok kitűzése és elérése
Halk relaxációs zene hallgatása közben a tanulók becsukott szemmel elképzelték álmaik iskoláját, jövőbeli céljaikat és azoknak az elérését. Néhányan erről osztálytársaiknak s beszámoltak.
Tanári felolvasással megismerték a világ legöregebb friss diplomásának történetét. Ezután spontán beszélgetés alakult ki, ahol a tanulók beszámoltak arról, kinek, mit tanultak, tanulnak még most is a szülei, hogy ők mit értenek az élethosszig tartó tanulás alatt.
Lazító játékként a Toldi egy-egy versszakát mondták el vállalkozó kedvű tanulók, de úgy, hogy a pár egyik tagja mondta a verset, a másik pedig ezzel szinkronban igyekezett gesztikulációval elmutogatni.
Levezetésként a tanulás erősítéséről szóló beszélgetőkártyák segítségével mondták el véleményüket.
Megismertük miért fontos a célok kitűzése az életünk során. Megbeszéltük azt, milyen területeken fogalmazhatunk meg célokat, milyen időtartamban gondolkodhatunk. Majd minden tanuló egy játékos ábra segítségével meghatározhatta egyéni céljait, megbeszéltük őket.
A „Célok kitűzése és elérése” témához kapcsolódva a boldogságórán zöldségnapot tartottunk, amelynek célja az egészséges étkezés népszerűsítése volt. A program során a tanulók megtapasztalhatták, hogy kitartással és tudatos döntésekkel könnyebben elérhetik az egészségesebb életmódhoz kapcsolódó céljaikat.
Január hónap egyik legfontosabb célkitűzése volt, hogy táplálkozzunk egészségesebben, vigyázzunk magunkra/ egymásra, hogy a hideg hónapokkal hozott betegségek elkerüljenek bennünket. Sokat mozogtunk, táncoltunk és csupa vitamindús gyümölcsöket, zöldségeket, ételeket ettünk és ittunk.