Az osztály a megbocsátás témakörében szófelhőt készített, két csoportban, tojás alakban.
Ugyanez a két csoport a hódok és a hörcsögök világnapja alkalmából készített figyelemfelhívó plakátot.
Boldogságóra Alapprogram
2025. Április
Megbocsátás hónapja
A megbocsátás témáját a szőnyegre leülve kezdtük boncolgatni. Most nem mondtam nekik, hogy Boldog-ság hét van, és mivel fogunk foglalkozni, hanem csak feltettem egy kérdést: „Van valaki, akire haragszol, mérges vagy?, Miért?” A gyerekek persze tették fel sorba a kezüket, és olyanokért haragudtak a társukra, amik nagyon apró dolgok voltak. Például, hogy nem jött el a szülinapomra, elvette a játékom amikor épí-tettem, vagy piszkált. Amikor megkérdeztem lehetett-e volna javítani a hibán, persze mindenki elmondta a megoldást. Akkor rájuk néztem, és azt mondtam: ”Most komolyan képesek vagytok egymásra ilyen butaságok miatt haragot hordozni a szívetekben, ahelyett, hogy jókat játszanátok? Na akkor gyorsan ker-gessétek el magatokból a haragot, meg a mérgességet, és öleljétek meg gyorsan egymást, mert felrobban mindjárt a szívetek, aztán minden piros lesz a szobában. Olyan lesz, mint a vulkán kitörés.” Erre nagyokat nevettek, megölelgették egymást, nevetve, vidáman. Meghallgattuk a Hahó együttes Barátság dalát, és a Varázsszavakat Kowalskyéktól, közben persze táncoltunk. Megtanultuk a varázsszavakat, megbeszéltük, melyik mire jó, hogyan is történik a bocsánatkérés, és megbocsátás. A folyosóra a táblánkra kiraktam:
Április
Megbocsátás Hónapja
A varázsszavak: sajnálom, bocsánat, köszönöm, szeretlek!
Használd ezeket!
Színezz tojást, ragaszd fel, addig öröm tölti el a szíved, a haragot meg felejtsd el!
Az asztalon meg kis színezni való tojások várták, hogy kiszínezzék, és felragasszák őket. A csoportban pedig a tojásokat mikrocsoportban díszítették, óriásiakat, és papírtépéssel mozaikozva. A közös munka miatt. Csináltunk ügyességi, vicces váltóversenyeket, ahol mindenki nyert, mert nem a verseny számított, hanem a küzdés, az ügyesség, a másik bíztatása. Tornaórán is a focizás, labdaadogatás, célbadobás volt a sláger, amit együtt-egymásért végezhettünk. Erősítettük a barátságokat, a kitartást, a küzdést. Az állatok szeretetének is kedveztünk, mert elmentünk a közeli Pinto Ranchre, ahol egyedi, ritka állatokat etet-hettek, figyelhettek meg. Ott is volt váltóverseny, amibe mi felnőttek is beálltunk, például az egyik játék-ban minket kellett ’felöltöztetni’ cowboynak. Táncoltunk, még limbózás is volt zenére, kincskeresés térkép segítségével. Ami mégis a legjobban tettszett nekem, hogy a gyerekek a felelős állattartásba is betekint-hettek, megismertük az állatok egymás, és családjuk iránti feltétel nélküli szeretetét, hogyan lehet, és kellene sok embernek is óvnia kicsinyeit, párjukat. Különleges törpe állatokkal ismerkedtek meg, törpe kenguru, szarvas, aki akkora volt, mint egy kiskutya. Szarvasmarha fehér, fekete szemekkel, amik az or-szágban már csak két helyen tenyésztenek, mert annyira ritka. Természetesen törpeló, csacsi , láma is volt, fácán, bárány, madárkák, csíkos mókus, stb.
A folyosóra a húsvéti dísz is közös munka, mindenki tett hozzá valamit. Többször zenéltünk, egymással szemben kézenfogva egymás szemébe mondtuk a varázsszavakat, és hogy miért jó, hogy a barátom vagy. A kedvenc mesénk a Hétszínvirág lett, ahol a megbocsátás, a harag rossz tanácsadó, és az elfogadás sze-repel olyan hétköznapi mesében, mintha velünk is megtörtént volna. Hiszen ki ne szeretne egy szirmot, hogy minden kívánsága valóra váljon. Bella Hála című erősség dalára koreografáltam egy táncot, amivel az anyáknapi műsort kezdjük el, a lányok piros tulipános, a fiúk kék tulipános kendővel a kezükben. El kezdtem olvasni nekik Antoine de Saint-Exupéry: A Kis Herceget. Azt gondolom, nem lehet elég korán, és túl későn sem megismerni ezt a könyvet. Tele érzelemmel, jó érzelemmel. A mindfullnessben is lépked-tünk előre, a Szívmanó nyugilégzésből mindig húzhatott valaki, és azokat ismételtük, gyakoroltuk, vagy ismertük meg.
Írtam nekik verset is a barátságról, ezt gyakoroltuk:
Nekem a legjobb a világon,
van egy kedves barátom.
Alig várom, hogy minden nap lássam,
és vele nagyon jókat játszak.
Mindig figyelünk egymásra,
én mondom meg mi a pálya,
Ő meg rákontráz a szabályra.
Azt hiszem ez most már így marad,
Együtt döntjük le a falakat.
Ha valami tán gondot okoz,
Ő reá mindig számíthatok!
KIsnánai Szent Imre Ált. Iskola
Mindenki lerajzolt egy utánozható arckifejezést, ami őt megnevetteti!
Ez a hónap a szünet miatt egy kicsit kuszának bizonyult, mint mindenki másnak, de megpróbáltuk kihozni a legtöbbet és a leghasznosabbat belőle. A megbocsátás témája érdekesnek bizonyult. Sokat beszélgettünk a fontosságáról. Megnéztük a kisfilmet, melynek a címe: Fragmentos. Érdeklődéssel figyeltem a reakciójukat és vártam a véleményüket. Igazán ügyesen megfogalmazták a film mondanivalóját. A már régóta használt (EKOP-os füzetnek nevezett:)) füzetükbe bocsánatkérő mondatokat fogalmaztunk meg. Beszélgettünk megbocsátó technikákról, a feszültségoldás lehetőségeiről. Szeretetgombócokat formáltunk. Meghallgattuk a Ho’oponopono dalt Bagdi Bella előadásában. Majd elkészítettük a pillangóinkat, és az udvaron reptettük őket, hogy elengedhessük sérelmeinket.
A rövidség ellenére tartalmasan zártuk a hónapot.
KIsnánai Szent Imre Ált. Iskola
Egy széket tettünk a kör közepére. Aki a székre ül, annak a többiek elmondtak egy pozitív tulajdonságát, amit különösen értékelnek benne, és hasonlónak tartják magukhoz.
A Mazsola csoportunk egy összeszokott kis közösség. Szeptembertől nagyon sokmindent megtanítottunk nekik, Boldog Dóra mindig mesélt nekik érdekes meséket. Játék közben mindig előjöttek a jó cselekedetek, a hála, az apró örömök gyakorlása. Áprilisban is épp aktuális volt a megbocsátás gyakorlása ami egy kialakukt konfliktus helyzetből adódott.Boldog Dóra mesébe hívta a gyerekeket és süni, mókus, nyuszi és a mackó bábokkal elmeséltem a gyerekeknek süni csínytevéseit. Nagy figyelemmel kísérték végig a cselekményt a gyerekek. A mese végén megkérdeztem, hogy ki ismer magára. Azonnal válaszolt a csoport! A kis „Bűnös” elismerte tettét és bocsánatot kért társától.
Ezt a mesét többször is elmondtam a csoportnak, óriási nevelő értéke van.
Boldogságóra április 5. osztály
Az ötödik osztályosok a megbocsátás jegyében színes digitális szófelhőket készítettek, amikbe olyan szavakat írtak, amikkel kifejezhetjük bocsánatunkat, megbocsátásunkat.
A tanóra elején néhány tornagyakorlatot hajtottunk végre, felfrissítettük magunkat. Ezután arról beszélgettünk, hogy az emberi jóllétnek alapvető feltétele a fizikai aktivitás. Erre akkor kerül sor, amikor sportolunk, kertészkedünk, táncolunk vagy házimunkát végzünk. Az iskolában naphosszat ülő helyzetben vagyunk, pedig a fittség megőrzése – amelyhez hozzátartozik az elegendő és pihentető alvás, az egészséges táplálkozás,– is hatással van a gondolkodási funkciókra és az intelligencia szintjére.
A Bátorság Nyilával előre megírt célokra céloztunk, például: „félelem”, „lustaság”, „önbizalomhiány”, “figyelmetlenség”, „aggodalom”, „izgalom”, „bizonytalanság”. Minden „kilőtt” nyíl után elmondtunk hangosan egy pozitív megerősítést magunknak, például: „Képes vagyok megcsinálni!”, „Bátor vagyok!”, „Ügyesen próbálkozom!”, “Jobban odafigyelek a feladataimra!”…stb. A játék célja az volt, hogy érzelmi önmegerősítésen keresztül támogassuk önbizalmunkat, bátorságunkat, miközben a magyarok hagyományos sportját: az íjászkodást is megismertük és beépítettük. Ezt valósítottuk meg a közös tablónkon.