A játék, a közös élmények, az egymással megosztott pillanatok alapjai a boldogságunk fenntartásának. Ez a napunk is erről szólt.
Boldogságóra Alapprogram
Mivel minden kis manócska egész évben nagyon ügyes, boldog, vidám kisgyermek volt, ezért megígértem nekik hogy el fogunk látogatni a postára.Első célunk az volt, hogy mindenki rajzoljon egy csodaszép képet a Mikulásnak. Mikor ez megvalósult, elővettem a csoda borítékomat, és ebben minden egyes rajzolt beleraktam. A borítékot megcímeztük. A lezárt levelet elvittük a közeli postára, ahol a mosolygós, kedves postás nénik bélyeget ragasztottak a borítékra és feladták a levelet a Északi sarkra. Mivel a levelünk eljutott a címzetthez, ezért a napján meglátogatott bennünket és mindenkinek hozott sok, szép ajándékot.
Az óvodánkba látogatott Szabolcs a segítő, terápiás kutyusával. Ez egy remek lehetőség volt arra, hogy a gyerekeket érzékenyítsük egy látássérült emberrel. Beszélgettünk arról, hogyan tudnak hasznosan segíteni, és jót cselekedni embertársukkal.
Nem csak a hónapba, hanem az évben többször próbáltam lehetőséget biztosítani nekik arra, hogy gyakorolhassuk, hogy különböző jó cselekedetekkel magunkat és másokat is boldoggá tehetünk.
Például képeslapokat készítettünk egymásnak, ezzel vidámabbá téve a napukat. A képeken a kismadarakat etetjük meg, ezzel gondoskodva róluk a hideg időben.
A csoportnak van egy magas-ágyása, amellyel szeretnénk díszíteni az óvodát és a csoportunkat is. A saját magunk és mások öröméért is cselekedtük ezt. Ősszel ültettünk bele árvácskát és tulipán hagymát is. Így egész évben gyönyörködhettünk a csodaszép virágokban.
A hónapban sokszor meghallgattuk a Pozitív gyerek vagyok című dalt
Az egyik napi feladat az volt, hogy mindenki hozza be a legkedvesebb maci plüssét. Az Imádok élni című dalt bekapcsolva mindenkinek lehetősége volt táncolni a kis kedvencükkel.
Igyekeztem kialakítani a gyermekekben azt az állandó igényt, hogy próbáljanak meg saját maguk és a másik gyermek jólétére is oda figyelni. Sokszor játszottunk a szőnyegen olyan játékot, amely arról szólt, hogy megosszuk egymással hogy mi tesz bennünket boldoggá, aztán pedig kitalálni, hogy vajon a másik társunkat mi teheti boldoggá. Sokszor meghallgattuk az imádok élni című zenét is. Az ünnepre való hangolódás alatt is igyekeztünk megélni minden percet, amitől jobban éreztük magunkat.
A nagycsoportos óvodásokkal rengeteget beszélgettünk a hónapban arról, hogy az életünkben miért lehetünk hálásak. Ebből ötletet merítve készítettük el a hónap látványos csoportképét. Mindenki kivágta a saját levelét. A Boldog vagyok dallal motiválva őket, vissza emlékezve a beszélgetésekre, mindenki lerajzolta a levélre, hogy miért is hálás. A leveleket pedig egy hatalmas fatörzsre ragasztottuk, majd hónapokig a csoportunk falát díszítettük vele.
A hónapban megtanultuk Aranyosi Ervin: Hálás vagyok kezdetű mondókáját.
Kárpáti János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
Milyen nehéz is a mindennapokban meglátni az apró örömöket. Ebben a hónapban minden örömünk egy szív formájú levélként felkerült az örömeink fájára. Egy kis odafigyeléssel bizony rengeteg örömünk lehet egy nap. A mi fánk is megtelt rövid időn belül.
Kárpáti János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
Hagyományainkhoz hűen idén is kedves kis karácsonyi műsorral készültünk a szülőknek. Ebben a hónapban különös figyelmet fordítottunk a jó cselekedeteknek. Kedvesség cetliket csempészünk egymásnak és teljesítettük az adventi jó cselekedet kihívást is.