A gyerekekkel összegyűjtöttük a sportágakat, majd illusztrációk készültek két témában: sport amit szeretek és amit ki szeretnék próbálni.
Boldogságóra Alapprogram
Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és Gimnázium
Kihívás napján egész napos testmozgás.
A pozitív érzelmek tesznek igazán boldoggá bennünket: az öröm, az élvezet, a megelégedettség, a nyugalom, a kíváncsiság, az érdeklődés, az élénkség, a lelkesedés, a borzongató izgalom és a
büszkeség. Ezek az érzelmek építik a személyes erőforrásokat: ilyenkor szociálisabbak vagyunk, nyitottabbak a felfedezésre és a próbálkozásokra, kreatívabbá, leleményesebbekké válunk, jobban kezeljük a nehézségeket, adaptívabban küzdünk meg. Ilyen pozitív tartalmakat gyűjtöttek a gyerekek a BOLDOGSÁG-ÁBÉCÉ feladatban.
Sporttagozatos iskolaként a diákjaink életében kiemelt szerepet játszik a sport.
A fenntartható boldogság téma bevezetése előtt az „Összehangoló 3” relaxációs gyakorlattal indítottuk a közös tevékenykedést. Nagycsoportos életkorhoz igazodóan mindenkinek sikerült a keresztezés, ami örömmel töltötte el őket. Bagdi Bella: Jobb veled a világ című dalára táncoltunk, ami után a beszélgető körünk következett. Felidéztük a Boldogságóráink témáit, visszaemlékeztünk az örömteli pillanatainkra. megbeszéltük mitől lehetne boldogságunk fenntartható a további iskolás hónapjainkban is. Témabevezető Szeretetfolyósó játékunk örvendeztették meg társaikat kedves tulajdonságokkal. Seprűtánc játékkal dolgoztuk fel tovább a témát, mely nagyon elnyerte tetszésüket, közösségkovácsoló ereje nagy hatással volt rájuk a játék folyamán. Megismerkedtünk a boldogságlánccal, felkerült a boldogságvárunk utolsó lépcsőfokára a hiányzó jel melyet kiszíneztek. Öleléslánc játékkal zártuk a témában való elmélyülést. a záró tánc el nem maradhatott. Ezzel zártuk eben a nevelési évben a Boldogságórák sorozatát.
A testmozgás témakörön belül, mivel kicsi helyen zajlik az óra, az egészséges táplálkozásra fókuszáltunk. Mindenki megalkotta az okostányért egészséges ételekből. Felmerült a gyerekekben, hogy sajnos az egészséges ételeket sokszor nem szeretik, az édességet, üdítőt viszont nagyon. Így beszéltünk a mértékletességről, testmozgásról, szájhigiéniáról is.
Szikszai György Református Óvoda és Általános Iskola
A boldogságunk koktélját megrajzoltuk és elképzeltük, hogy mi kerülhetne belé. Leírtuk, hogy mitől voltunk boldogok egész évben. Milyen jó érzés töltött el bennünket a megtartott órákon. Oklevelet is kapott mindenki a jól megérdemelt munkájáért. Köszönjük az egész éves élményt.
Az óvodai foglalkozások közé teljesen természetes módon tudtuk beilleszteni a Boldogságórákat.
Az apró örömök boldog pillanatokat szereztek. Sok pozitív érzelmet éltünk meg együtt.Több olyan játék és feladat is előfordult a Boldogságórákon, amik aztán szokássá váltak csoportunkban. Egyes gyakorlatok ismétlését a gyerekek maguk kérték. Úgy érzem, hogy az első évünk ezzel a programmal eredményesen telt.
A kitűzött célt sikerült teljesítenünk! „Boldogságóra falat” készítettünk, amely az osztálytermünk éke lett.
A mozgás minden nap jelen van a gyerekek életében itt az iskolában, az osztályban, és otthon is. A gyermeknapon egy közös flashmobra készült az egész intézményünk, amire többször is gyakoroltunk. Egy tánccal készültünk, így az egyik Boldogságóra is az erre való felkészülés volt. Előtte megbeszéltük, hogy milyen fontos szerepe van az egészséges életmódban a mozgásnak, kinek mi a kedvenc sportja. Nagyon szeretnek amúgy is sportolni, focizni, rollerezni, testnevelésórákra járni a gyerekek.
A közös táncgyakorlások mindig nagyon jó hangulatban teltek.