Az idei évben is nagy örömmel rendeztük meg az iskolai sportnapot. Először az 1-2. osztályosok, később a 3-4. osztályosok mutathatták meg képességeiket a nyolc állomásnál.
Boldogságóra Alapprogram
Kis-forrás Német Nemzetiségi Általános Iskola
„Hála üvege”
Kihelyeztünk egy üveget a teremben.
Minden nap tehettek bele cetliket a gyerekek, amiken leírták, hogy aznap milyen apró jócselekedetet tettek, vagy éppen ők kinek voltak hálásak valamiért.
Időről időre felolvastuk a cetliket, és megbeszéltük az érzéseinket. Ez segített észrevenni a mindennapi, apró jótetteket.
Eljátszottunk különböző szituációkat, ahol szükség van a segítségre vagy a kedvességre. Például:
– Valaki elesik a folyosón.
– Egy új gyerek érkezik az osztályba.
– Valaki elfelejti a tízóraiját.
Ezekben a játékokban különösen odafigyeltünk nem csak a helyes magatartásra, a segítségadásra, hanem a köszönetre is. Megbeszéltük, hogy hogyan tudunk úgy hálásak lenni, hogy az ne legyen túlzó, de őszintén, szívből jöjjön.
A Boldogságóra foglalkozáson A fenntartható boldogság témakörét folytatjuk. Miután Dóra baba köszönti a gyerekeket eljátsszuk a seprűtánc nevű játékot. Meghallgatjuk a témakörhöz tartozó zenét is, és végül kiszínezzük a saját jelüket, amit felrakunk az utolsó lépcsőfokra.
Ezen Boldogságóra fő jelszava a Hopp! volt. A foglalkozás bármely részében, amikor ezt a szót kimondtam, ugrott minden gyermek egyet. Nagyon élvezték a foglalkozást, viszont el is fáradtak, mert sokt mozogtunk ténylegesen. A képeken látható vidámság, a jókedv pedig a sok-sok mozgásból fakad, mint a meséből is megtudtuk.
Fábiánsebestyéni Arany János Óvoda, Közművelődési Intézmény és Könyvtár
Mozgásos játékokkal kezdtünk.
Környezetvédelmi világnap alkalmával virágokat ültettünk balkonládába. A környezet szépítésével esztétikai érzékük s fejlődött.
Kíváncsi kezek – szenzomotoros, kézműves gyakorlat. Különböző anyagokat lehetett megtapintani. Mindenki elmondhatta, hogy milyen érzést vált ki benne a tapintás során. Az anyagokat párosítani is lehetett, először látva, tapintva, majd nem látva, tapintva. A másik feladat a szaglás fejlesztése volt. Különböző fűszernövényeket ismerhettek meg, tapintás, szaglás, látás során. Itt is megbeszéltük a kiváltott érzéseket. Befejezésként színezővel zártunk.
Zenét hallgattunk.
A témák lezárásaként a fenntartható boldogságról volt szó június hónapjában. Számunkra ez a terület összefoglalása az eddigieknek ahol az összes kapcsolódásával érhetjük el a teljes belső harmóniát. A fenntartható boldogság elérése a belsőnk és a külső környezet pozitív visszajelzéseitől töltekezik, ismerve erősségeinket, meglátva magunk körül a pozitív dolgokat, embereket és harmóniában élve a természettel. Környezetünk változtatásával nyílik csere lehetőség a személyiségfejlődés elősegítése után. Játékaink: – Szeretetfolyosó
-Örömölelés
– Életmentő akadálypálya
A fizikai erőnlét fontos része az egészséges életmód kialakításának már az óvodás korosztály körében is. A „Lusta király” mese cselekményén keresztül a gyerekek megismerkedhettek a főszereplő életével, a problémákkal, amivel szembe kellett, néznie. A király az utazása során észrevétlenül egyre erősebb, edzettebb lett és útja végén már nem szorult rá senki segítségére. A játékok közül a „Tükörjáték” és az „Akadálypálya” tetszett nekik legjobban. A jövőben fontos feladatnak tartom a csatlakozást a Kihívás napjához, melynek keretében az Óvoda udvarán Boldogság-futáson, Boldogság-zumbán és Boldogság-táncon vehetnek részt gyermekeink.
Orosháza Városi Önkormányzat Napközi Otthonos Óvodája, Uzsoki utcai telephely
Elénekeltük a Jobb veled a világ dalt. Megbeszéltük a Fenntartható boldogság jelentését, jelentőséget.
Megismerkedtünk a hónap meséjével. Pillanatkapitány történetét folytattuk.
Mindenkinek Kellemes nyarat és jó pihenést kívánunk!
Mai világunkban akarva- akaratlanul előfordul, hogy megbántjuk a körülöttünk lévőket, melynek helyes kezelése folyamatos tanulást igényel részünkről, legyünk bár az okozó vagy a szenvedő alanya ennek. A varázsszavak jó szolgálatot tesznek ezekben a helyezetekben is, melyeket gyermekeinkkel is elsajátítottunk (sajnálom, bocsássmeg, köszönöm, szeretlek). Nagyon szerették a téma feldolgozása során a „Lógó orrúak városa” játékot, az Örömölelést. A „Tündéri bocsánat” című, történet megismerésével betekintést szerezhettek a két tündértestvér életébe, gondolkodásába, döntéseibe. Tanúi lehettek a testvérek kibékülésének, közös életük elkezdésének. Vivaldi és Brahms klasszikus zenéin keresztül feldolgozhatták a bennük lévő feszültségeket, feloldhatták a rossz érzéseket.
FENNTARTHATÓ BOLDOGSÁG
Ismét elérkezett a Maci csoport az utolsó boldogságórához, amiket ebben a nevelési évben volt szerencsém nekem megtartani. Minden témakört feldolgoztunk. A gyermekek hónapról hónapra egyre érdeklődőbbek lettek, sokat fejlődtek és ügyesedtek.
Az utolsó téma, a fenntartható boldogság már a nevelési évünk végére esett (óvodánkban május 31.). Ebben az időszakban a gyermekek, a pedagógusok és a szülők is a fáradtság jeleit mutatják.
Intézményünk azonban még ebben az időszakban is számos programmal készül a gyermekeknek és a szülőknek egyaránt. Könyvtár mozi, Apa nap, éjszakai ovi, kirándulás…
Óvodánk idén újra sort keríthetett egy közös kirándulásra, melyen előzetes felmérés után minden olyan gyermek részt vett, akinek szülője ehhez hozzájárult. A jászberényi állatkertbe való látogatásunk remek lehetőséget biztosított a boldogság órák lezárására, illetve a fenntartható boldogság témakör feldolgozására. Sikerült felhívni a gyermekek figyelmét az állat- és a természetvédelem fontosságára, alakítottuk a közösségi szemléletet, bővítettük az állatokról szerzett ismereteket.
Zárásként hazafelé a buszon meghallgattunk néhány dalt.