Júniusi Boldogságórán a gyerekek meghallgatták a Boldogerdő-kerekerdő meséjét, miután kiszínezték a boldogsághozó gyöngyszemeket amelyek boldoggá tették Dórát a mindennapokban.
A beszélgetőkör során a nagycsoportos óvodások elmesélték melyek voltak a kedvenc játékeszközeik amikkel az óvodai évek alatt szívesen játszottak, milyen közös játékok tették őket boldoggá, sőt azt is elmondták, hogy hálásak azért,hogy a mi óvodánk óvodásai lehettek, mert boldog órákat és perceket visznek magukkal a vakációra és az iskolába.
A tevékenység végén elénekeltük Bagdi Bella Boldog vagyok című dalát.
Nagyon jól éreztük magunkat a Boldogságórákon és biztosan jövőre is részt veszünk ezeken a tevékenységeken.
Boldogságóra Alapprogram
A márciusi téma feldolgozása nem okozott nehézséget a csoportnak. A gyerekek pozitív attitűdje eddig is az apró örömök észrevételét, azok élvezetét eredményezte. A szakkönyvben található történet „Újra együtt” címmel, Góliát és Pirinkó életét, barátságát meséli el a gyerekek nyelvén. Sokan magukra is ismertek egy-egy szereplőben vagy azok viselkedésében. Kedveltek lettek az érzékszervekkel való megismerő játékok (látás, hallás, ízlelés, tapintás, szaglás). Elkészültek a vidám emlékekről szóló képek, melyek kitettek egy egész tablót. Reggelente a „Mi jót látok” játék meghozta a kedvet a napi teendőkhöz, élmények átéléséhez, nyitottá váltak az új ismeretek befogadására. Örömüket, szomorúságukat szívesen fejezték ki tánc és mozgás formájában is. (Bagdy Emőke relaxációs gyakorlatok)
A tanév utolsó témája a fenntartható boldogság volt.Értékelték a gyerekek önmagukat, egymást a tanév során elvégzett feladataik és munkájuk alapján.Az együtt töltött időkre emlékezve vakáció feliratot készítettünk.
A foglalkozás végén meghallgattuk a hónap dalát.
TESTMOZGÁS
1. Foglalkozást kezdő torna – „Előre jobb ezed, utána hátra…”
A csoportban a gyerekek egyszerre végzik a feladatot.
2. Bevezetés – Móka torna zenére
3. Téma feldolgozása mesével – Pap Jánosné: Macigondok
4. Mackó, mackó ugorjál mondóka mozgással való kísérése
5. Foglalkozás lezárása – Testmozgás jelének kiszínezése
Eszközök: testmozgás jele, színes ceruza
6. A téma továbbadása
A gyerekeknek az alsó udvaron színes labdákat kellet szétválogatniuk szín szerint. A felső udvarról a többi óvodás figyelte és bátorította a gyerekeket. Aki kedvet kapott, az kipróbálhatta a feladatot.
Az óvodáskorú kisgyermekek számára talán a legkevésbé megfogható téma került előtérbe február folyamán. A különböző megküzdési stratégiák felismeréséhez, tisztába kellett tenni, hogy mi az, ami „ellen” mai világunkban küzdenünk kell. A kiindulási alap mindig a Jó és a Rossz küzdelme a világunkban. Célunk a jó dolgok minél teljesebb befogadásához való képességet fejleszteni, a rossz dolgokat (ha nem változtathatóak) minél jobban kizárni az életünkből. Így mutattuk meg a már meglévő módszereket (nyugalompaplan, Szuperhősök képei, „A világot mindig sikerül megmenteni! üzenettel). Az Arany kulcs mese is a kitartást, leleményességet, a „Jó elnyeri jutalmát” örök igazságot sugallja. Kedvenc játékuk a témában a „Tutajjal a tengeren” volt.
2025.május 28-án iskolánk csatlakozott a Kihívás Napja országos kezdeményezéshez, melynek célja a rendszeres testmozgás és az egészséges életmód népszerűsítése. Az idei nap jelmondata: „Törj ki a hétköznapokból!” – és mi valóban kiléptünk a megszokott keretek közül! A program reggel fél hatkor indult a „Lehet két kerékkel több?” felhívással, amely során a munkába indulók biciklivel tették meg az utat, ezzel is hozzájárulva a nap sikeréhez. 8 órától lendületes reggeli tornával mozdult meg az egész település: az iskolában, az óvodában, az Önkormányzatnál, a Védőnői Szolgálatnál, a Konyhánál és a Biztos Kezdet háznál egyaránt zajlottak az ébresztő gyakorlatok. Ezután egész nap zajlott a „Kinder Joy of Moving” kihívás, amely során hullahopp karikával, ugrálókötéllel, csocsóval, pingponggal, tollaslabdával, gombfocival és darts-szal sportolhattak kicsik és nagyok.. Kiemelkedő esemény volt a 9 órás fapakolás az iskolaudvaron, amely valódi fizikai kihívást jelentett, és példás összefogást igényelt – nemcsak diákok, de felnőttek is részt vettek benne. Délelőtt került sor az óvodások kihívására. Délután a Roma népismereti kihívás és a 2025 méteres séta vagy futás várta a résztvevőket – a legkisebbektől a legidősebbekig mindenki bekapcsolódott. A napot az ARANYOSAPÁTI LSE fociedzése zárta, ahol fiatalok és idősebbek együtt mozdultak meg. Közös edzés az Aranyosapáti LSE labdarúgó csapatával. Az Aranyosapáti LSE labdarúgócsapatának edzésén vettek részt tanulóink 21gyerek, 14 fő felnőtt, egy közösen megszervezett tréning keretében. Az esemény célja az volt, hogy a tanulók testközelből ismerkedhessenek meg egy sportegyesület mindennapjaival, valamint fejlődjenek technikai és taktikai készségeik a labdarúgás terén. A közös edzés során a diákok együtt gyakoroltak az Aranyosapáti LSE játékosaival. A program bemelegítéssel indult, majd különféle labdás gyakorlatok és játékhelyzetek gyakorlása következett. Az edzés barátságos hangulatban telt, és a résztvevők nagy lelkesedéssel vetették bele magukat a munkába. Az esemény kiváló lehetőséget nyújtott a sport iránt érdeklődő tanulók számára, hogy inspiráló környezetben, tapasztaltabb játékosokkal közösen fejleszthessék tudásukat
Boldogság óra keretein belül a fenntartható boldogság témakörével foglalkoztunk. A csoportban játékos, élményalapú módon közelítettük meg. A gyerekekkel közösen beszélgettünk arról, hogyan lehet boldognak lenni úgy, hogy közben vigyázunk a környezetünkre, a természetre és egymásra is. Örömmel kapcsolódtak be a beszélgetésbe: sokan meséltek arról, hogyan öntözik otthon a növényeket, hogyan gyűjtik szelektíven a szemetet, hogyan óvják a környezetüket. A foglalkozás során nagy hangsúlyt fektettünk az együttműködésre: mindenki elmondhatta a saját gondolatait. Csoportunkban egész évben külön gyűjtöttük a papírt, amit ezen a héten közösen beledobtuk a helyi a szelektív hulladékgyűjtőbe. Összességében a gyerekek nyitottak és érdeklődők voltak, sok saját tapasztalattal kapcsolódtak a témához.
A MEGBOCSÁTÁS GYAKORLÁSA
1. Foglalkozást kezdő relaxáció – „Irka”
A csoportban a gyerekek egyszerre végzik a feladatot.
2. Bevezetés – Mondóka
Ha valakit megbánottál,
akit nagyon szeretsz,
meséld el a szíved súlyát,
könnyebb lesz neked.
Ő pedig majd mosolyogva
ölel át téged,
veled örül majd,
mert nagyon szeret téged.
S ezentúl, ha megbántod a másik szívét,
a varázsszavakat elmondani ne feledd:
„Sajnálom, kérlek, bocsáss meg,
köszönöm, szeretlek.”
3. Téma feldolgozása mesével – Bezzeg Andrea: Tündéri bocsánat
4. Beszélgetőkör kialakítása bocsánat szívvel
Eszközök: szív alakú párna
5. Saját bocsánat szív készítése
Eszközök: szív sablon, előre kinyomott színes szivecskék, ragasztó
6. Varázsszavak gyakorlása
7. Foglalkozás lezárása – Megbocsátás jelének kiszínezése
Eszközök: megbocsátás jele, színes ceruza
A decemberi ünnepek után kipihenten, céltudatosan fogtunk az új évhez, keresve a fejlődés lehetőségeit, új célok kitűzését és elérését. Segítségünkre voltak a társak, a barátok, akik megerősítést nyújtottak egymásnak egy-egy nehéz feladat előtt. A „Boldogvár meséje” című történet közelebb hozta a meseszereplők sorsán át a téma megértését, befogadását. Elkészült a Boldogvár puzzle, mellyel szívesen játszottak a mágnestáblán, kicsik és nagyok. Készíthettünk „Cél – térképet” melynek eredményeiről időnként beszámoltak a gyerekek. Az „összenőtt gyerekek” játékot is nagyon kedvelték és a szabad játékban is gyakran megjelent.
Mindenki kapott egy „papír” hátizsákot a hátára . Ezzel mentek egymáshoz és ráírták amit kedvelnek a másikban. Okos, szófogadó, jószívű, kedves és szép tulajdonságokat írtak.