2.a és 2.b: Júniusban újra végig beszéltük a tanév boldogságóráinak témáit. Mindenki elmondhatta melyik volt számára a legérdekesebb, legkedvesebb illetve mi volt rá a legnagyobb hatással az idei foglalkozások közül. Felidéztük mindazokat a pozitív érzelmeket, melyek segítségünkre lehetnek a boldogság elérésében valamint annak fenntartásában. Elolvastuk a „Kék madár” meséjét, majd rajzot készítettünk hozzá. Ismét előkerült a Pozitivity társas is. Elkészítettük a boldogságórán elhangzottakat összefoglaló táblázatot, valamint a Jobb Veled a Világ! oklevelet is.
Boldogságóra Alapprogram
2.a és 2.b: Júniusban újra végig beszéltük a tanév boldogságóráinak témáit. Mindenki elmondhatta melyik volt számára a legérdekesebb, legkedvesebb illetve mi volt rá a legnagyobb hatással az idei foglalkozások közül. Felidéztük mindazokat a pozitív érzelmeket, melyek segítségünkre lehetnek a boldogság elérésében valamint annak fenntartásában. Elolvastuk a „Kék madár” meséjét, majd rajzot készítettünk hozzá. Ismét előkerült a Pozitivity társas is. Elkészítettük a boldogságórán elhangzottakat összefoglaló táblázatot, valamint a Jobb Veled a Világ! oklevelet is.
1. Bevezetésként a szokásos relaxációval és énekléssel kezdtünk.
2. A fő részben átismételtük az általuk már jól ismert évszakokat. Majd ötletleltárt készítettünk az évszakokhoz kapcsolódóan. Ezután mindenki elmondhatta az adott naphoz kacsolódó örömét. Játszottunk is: egy örömláncot készítettünk. A tizenkét hónap című mese osztatlan sikert aratot, mindenki szívesen le is rajzolta.
3. Az óra lezárásaként énekeltünk és meditáltunk.
A társas kapcsolatok ápolása az óvodában kiemelten fontos, hiszen ebben az életszakaszban tanulják meg a gyerekek az együttműködés, a megosztás, a másikra való odafigyelés alapjait. A közös játékok, csoportos feladatok és beszélgetések segítik őket abban, hogy elfogadják a különbözőségeket, megértsék mások érzéseit, és megtanulják a konfliktusokat békésen rendezni. A pedagógus támogató jelenléte és példamutatása kulcsszerepet játszik abban, hogy a gyerekek biztonságban érezzék magukat, és pozitív kapcsolatok alakuljanak ki közöttük.
Kedvenc játékunk a témában: Kis barátom, hogy vagy?
Közös tevékenység: ügyességi játékok
1. Az órát relaxációval kezdtük, majd énekeltünk.
2.A téma bevezetéseként a fogalmakat tisztáztuk, valamint mondatokat gyűjtöttünk, amelyek nehéz helyzetek megküzdésében segítséget szoktak nyújtani a gyerekek számára.
Összeszedtük a továbbiakban azokat a személyeket, akikhez segítségért fordulhatnak.
A bugyelláris, a pipa, meg a süveg című mese nagy tetszést aratott és szívesen le is rajzolták.
3. Befejezésként átismételtük a megismert legfontosabb tudnivalókat, majd énekeltünk.
A tanév végén több osztályfőnöki és etika órát a szabadban töltöttünk, ezen alkalmakkor bebizonyosodott, hogy 13-14 éves tanulók számára is óriási örömforrás, ha szabadon, kedvükre játszhatnak. Volt alkalom, hogy a természet szépségeinek fotózására indultunk, de aztán spontán fára mászás és játszóterezés következett.
1. Kacatvadászat párosan. A tanulóknak meg kellett vizsgálni padtársukkal mindkettejük táskáját, hogy mennyi lomot, felesleges kacatot hordanak magukkal. Ezek után megbeszéltük, hogy melyek azok, amelyeket nem kellene magunkkal cipelni éppúgy, mint a rossz gondolatokat, a haragot.
2. Ezt követően a gyerekeknek egy lapra fel kell írniuk öt olyan embernek a nevét, aki iránt haragot éreznek, 1-től 10-ig tartó skálán osztályozniuk kell az általuk elszenvedett sérelem nagyságát, illetve saját haraguk mértékét. Írhatnak olyan dolgot is, amiért magukra haragszanak.
3. Ezután megosztottam velük négy olyan ember történetét, akik képesek voltak a megbocsátást gyakorolni .
a .,A bibliai József, aki saját testvéreinek bocsát meg; A bibliai József Jákob legkisebb, kedvenc fia volt, kicsit kivételezett is vele, adott neki egy szép, díszes kabátot, ezért a testvérei irigykedtek rá. Azért sem szerették, mert a különleges álmai voltak, a jövőbe látott. Egy alkalommal letépték róla kabátját, eladták rabszolgának, így Egyiptomba került. Ott éppen álomfejtő képességének köszönhetően elöljáró lett belőle. Gyerekek bibliája 43 .oldal
b.,az 1972-es hírhedt napalm támadás egyik vietnámi áldozata. https://www.magyarkurir.hu/hirek/a-lany-fenykepen-aki-vietnami-haboru-jelkepe-lett-napalm-eros-de-hit-erosebb
c., egy amerikai bokszoló, aki sikeres felnőttként azt a férfit támogatja, aki iskoláskorukban zaklatója volt,
d., egy auschwitzi túlélő , akivel Mengele kísérletezett gyermekkorában, Eva Mozes Kor, ikertestvérével Miriammal 10 évesen került Auschwitzba egy évig végzett rajta és testvérén Mengele kísérleteket.
Mindazzal , amit elmondott, a megbocsátást hirdette. „Az emberek elfelejtik, hogy a megbocsátás az nem az elkövetőnek jó, hanem az áldozatnak. Ezzel kezdheti meg a gyógyulás felé vezető utat. Szerintem a megbocsátás a legjobb bosszú. Így sem Mengelének, sem Hitlernek, Hössnek, a többi nácinak semmilyen hatalma sincsen már felettem! A legtöbb Holocaust áldozat a mai napig is áldozat! Én már nem vagyok az. Egyszerűen ezekkel szemben szabad vagyok ” – nyilatkozta Eva Kor.-
4.Beszélgettünk a bocsánatkérés és a megbocsátás módjairól.
5.Az óra végén újra elő kellett venniük a gyerekeknek a cetlit, amit az óra elején írtak, és az órán megbeszéltek alapján átgondolhatták, hogy valóban indokolt-e a haraguk, hogy közelebb kerültek-e a megbocsátáshoz.
A tevékenység címe: Boldogságvárunk kiskertje
Életkor: 3-7 év
Csoport: Katica csoport
Ismeretkör: Mozgás
Fő didaktikai feladatok: mozgással az állóképesség, erőnlét, egyensúlyérzék fejlesztése mellett a boldogság fokozása a gyermekek érzelemvilágában
Tevékenységek közötti átjárhatóság: ének, zene, énekes játék, gyermektánc, matematikai tapasztalatok
Felhasznált források: Bagdi Bella: Jól érzem magam boogi
A tevékenység menete:
Párhuzamosan végezhető tevékenységek:
– testmozgás jelének színezése falra elhelyezett papíron
– virágos ugróiskola
– I-peden virágok színezése
– összekeveredett virágmagok – színezett tökmagok szétválogatása csipesszel vagy kézzel megfelelő színű tojástartóba elhelyezése
Szabad játék közben tornaszobában vagy műfüves pályán (időjárástól függően) boldogságvár kertjében az összekerevedett virágok, növények rendezése.
– fuss ki a kertbe az akadályok megkerülésével (bólyák közötti szalon futás)
– színes virágok (babzsákok) elszállítása padon, fordított padon rézsutos padon, vízszintes létrán, alagúton és megfelelő karikába elhelyezésük – – virágok megszámolása melyikből van a több
– lábbal a növények (színes kis méretű labdák) átültetése (elhelyezésük dobozból, dobozba)
– kertben maradt labdák összgyűjtése a várba (függőleges célbadobás szivacslabdával) – hány labda maradt a kertben?
– másszunk fel a várba a kertből (fektetett bordásfalon mászán gyakorlása)
A tevékenység címe: Ho’oponopono
Életkor: 3-7 év
Csoport: Katica csoport
Ismeretkör: Mesélés, verselés
Fő didaktikai feladatok: A gyermekek érzelemvilágának érzékenyítése. A megbocsájtási képesség erősítése. A másik személy felé történő odafordulás megláttatása.
Tevékenységek közötti átjárhatóság: Mozgás.
Felhasznált források: Ho’oponopono – interaktív játék. Bezzeg Andrea: Tündéri bocsánat (Bagdi Bella-Prof. Dr. Bagdy Emőke-Tabajdi Éva: Boldogságóra kézikönyv pedagógusoknak és szülőknek)
A tevékenység menete:
Párhuzamosan végezhető tevékenységek:
– megbocsájtás ajándékának és jelének kiszínezése ceruzával, zsírkrétával, filccel
– BeeBot pálynán eljutás a szigetre
– Puzzle: Ho’ponopono négy szava képének kirakása
Előzetesen Bezzeg Andrea: Tündéri bocsánat című meséjének meghallgatása több napon keresztül. Ezzel a témára törtnő rávezetést célom megvalósítani.
A Boldogságóra tevékenység megkezdése a csoport szokás és szabályrendszerének megfelelően a mesére hívó mondóka segítségével:
„Egyszer régen nagyon régen kint jártam a meseréten, ahogy keltem, ahogy jártam tudjátok, hogy mit találtam? Semmi mást csak egy mesét. Kezdem is a legelején.”
Ez a mese interaktív jellege miatt nem igényli, hogy megvárjam a gyermekek elhelyezkedését, hanem már álló helyzetben kezdem el a történetet és folyamatosan vonom be a gyermekeket szereplőként egy-egy jelképes eszköz átadásával. A gyermekekkel közösen megyünk el a szigetre és fedezzük fel azt, majd derítjük ki a Ho’oponopono szó jelentését.
Az interaktív mese végén szabad játékba és párhuzamosan végezhető tevékenységbe történő visszatérés, vagy a mozgásos pályán további tevékenykedés, a megbocsájtás jelének színezésére is lehetőség van.
Ebben a hónapban a testmozgás szeretete volt a fő téma.
Egy hónapon keresztül olyan gyakorlatokat játszottunk, amiket év közben már megtanultak vagy megismertek és ezeket bonyolítottunk kognitív feladatokkal. A gyerekeknek közösen is kellett feladatokat megoldaniuk, ezzel is támogatva őket a közös munkában. Valamint annak megismertetése is cél volt, hogy a közösen végzett testmozgás mennyivel szórakoztatóbb.
Az egészséghét témájához kapcsolódóan külön foglalkoztunk az egészséges étkezéssel, azzal, hogy milyen ételek támogatnak minket, vagy nem válnak hasznunkra.
Ezen felül egy héten keresztül külön foglalkoztunk a fogápolás témakörével is.