Júniusban visszatekintettünk és összegyűjtöttük azokat a boldogságfokozó technikákat, melyeket megismertünk, megszerettünk, és melyeket a legszívesebben építünk a mindennapjainkba.
Boldogságóra Alapprogram
Májusban az egészséges életmód, különösen a testmozgás fontosságát helyeztük előtérbe. Megosztottuk egymással kedvenc sportágainkat, rajzos tablón mutattuk be mozgásformáinkat, és számos élménydús programon vettünk részt: játszóházban, játszótéren, sétákon, valamint közös mozgáson az iskola udvarán. A testmozgás segített oldani a szorongást, csökkenteni a feszültséget, javítani a hangulatunkat és növelni az önbizalmunkat. Emellett erősítette a memóriánkat és koncentrációnkat, hozzájárulva kiegyensúlyozottabb, energikusabb mindennapjainkhoz.
Elérkeztünk a Boldog vár utolsó lépcsőfokára! A tanév során egy macis üvegben gyűjtöttük össze az adott hónapban történt dolgok boldog emlékeit. Fényképeket és más apróságokat: hála kavicsot, karácsonyfa díszt, kis húsvéti tojást, anyák napi szívet, „mérgelődős polipot”, ballagási emléket, Duna-parti csigaházat, játszótéri galambtollat, vízen nyíló „bocsi-virágot”. Az üveget most együtt kiborítottuk a szőnyegre és az emlékeket átválogatva felelevenítettük mi is történt a tanév során. Elővettük az érzelem kendőket, játszottunk hála-játékot (zenére táncoltunk, ha elhallgatott a zene, két-három gyerek mindig elmondta, miért hálás). Fölelevenítettük a céljainkat, ki mi szeretne lenni nagy korában. Szívet adott mindenki a barátjának. Versenyeztünk, ki fújja el előbb a felhőt a napról. A polippal fölelevenítettük, hogy tudjuk a mérgünket legyőzni, lassú légzéssel és a polip erős megszorításával. Fölidéztük az ünnepeket, eseményeket. Végül elmeséltem az Ubuntu című mesét. Komolyan elgondolkodtak azon, hogy mások hogy nem vetélkedtek, küzdöttek a sok édességért. Megfogadták, hogy ők is összefognak és védik egymást, együtt játszanak. A következő napokban az ovi együtt kirándult Budapestre, játszóházba vittük a gyerekeket a februári jótékonysági bál bevételéből, így a szülőknek nem került pénzbe ez az út. pár nap múlva a csoportunk ment kirándulni a decemberben tartott sütivásár bevételéből Domboriba, a Duna-partra szülőkkel együtt játszani, pizzázni. A gyerekek így át is érezhették a valóságban is, hogy összefogva, együtt könnyebb és együtt elértünk a Boldog várba, és elkezdődik a nyár! Szerintem ennél több ebbe a tanévbe nem is fér már! Mindenkinek jó nyaralást kívánunk!
Városi Óvodák és Bölcsőde Tiszakécske
Februári témánk a megküzdési stratégiák. A téma feldolgozását relaxációval, gyakorlattal kezdtük, majd az Erdei tisztás mesével folytattuk. Foglalkozás lezárásaként, Nyuszi Pannát, Róka Rudit, Mókus Marcit és Sün Somát, színezték ki a gyerekek és segítettek megtalálni nekik az otthonaikat.
Városi Óvodák és Bölcsőde Tiszakécske
Júniusi Boldogságóránk a fenntartható boldogságról szólt. A jó idő is megérkezett, melyet a gyerekek már nagyon vártak. Nemcsak azért, mert ilyenkor az óvoda udvarán együtt játszhatnak, énekelhetnek, focizhatnak, futkározhatnak, hanem azért is mert ilyenkor Csi-Hu kisvonattal a városban és környékén utazhatunk. Ez a nap valóban a gyermekekről szólt és a fenntartható boldogságról. Élményekkel teli évet tudhatunk magunk mögött, melyben a gyerekek tanulással, játékkal, mókával, kacagással, sok-sok szeretettel, és boldog emlékekkel gazdagodhattak.

November a társas kapcsolatok ápolásának hónapja. A gyermekekkel boldogság fűzért készítettünk. A mellékletben található sablon alapján minden kisgyermek kapott egy figurát, amelyet saját ízlése szerint díszíthetett filctollal, ceruzával. Az elkészült figurákat egy szalagra rögzítettük, amiből egy barátságfüzér készült.A füzért megtekintve megbeszéltük, hogy a csoportban minden kisgyermek más és más tulajdonsággal rendelkezik, viszont így együtt egy nagy csoportot, közösséget alkotnak együtt. Minden gyermeket úgy kell elfogadni, ahogy van, s a csoportban közösen jó tevékenykedni, játszani.
A 2.c1. osztály tanulói „ a fenntartható boldogság” témakört
dolgozták fel a boldogságóra program júniusi témájaként.
Ráhangolódásként Bagdi Bella : Jobb veled a világ c. dalával indult az
óra. Majd az óráink mottója került kiválasztásra:
„ A Kék madarat nem kell távoli országokban keresni. A Kék madár
mindig velünk van, ha szeretjük egymást, és örülünk az élet legkisebb
ajándékainak is.”
Miután megbeszéltük, kinek mi nyújtja a legnagyobb örömöt,
boldogságot és ez hogyan tartható fenn sokáig, Ubuntu történetével
folytatódott az óra. Június 16-a „Az afrikai gyermekek világnapja”,
ehhez a naphoz kapcsolódtunk ezzel a nagyon tanulságos,
szívmelengető történettel, melyet tanítói felolvasás után, páros
munkában dolgoztak fel a tanulók.
A következő tevékenységünk három világnap együttes célbavétele
volt. A június 15-ei „Környezetvédelmi világnap”, a június 10-ei
„Kézművesség világnapja” és a június 13-ai „Magyar feltalálók napja”
Újrahasznosított papírtörlő gurigából, kreatív alkotások születtek. A
tanulók egyéni munkában elkészítették a kastélytornyaikat, majd egy
nagy kartonon egyesítettük igazi mesebeli kastéllyá azokat.
Az órák nagyon jó hangulatban, boldogan teltek. Igazi kis feltalálók
újrahasznosítottak, ezáltal is védve környezetünket! Köszönjük a sok
ötletet, lehetőséget!