Az áprilisi témánk „a megbocsátás gyakorlása” volt. Ennek a tanév minden hónapjában volt aktualitása. Azt tapasztaltam, hogy könnyen meg tudják bántani egymást, és nehéz bocsánatot kérni. A játék hevében – általában testnevelés órákon – feszültek egymásnak a tanulók, de tanórai beszólásokkal is képesek voltak megsérteni társukat.
A ráhangoló beszélgetést követte a feladatmegoldás. A 4 varázsszóból – Sajnálom! / Bocsáss meg! / Köszönöm szépen! / Szeretlek! – egyedi kártyákat készítettek a diákok. Az óra végén átadhatták annak, akitől bocsánatot szerettek volna kérni, vagy köszönetet mondani, illetve kifejezni szeretetüket. Voltak olyan diákok is, akik otthon szerették volna átadni.
Figyelve az átadási „ceremóniát” arra a következtetésre jutottam, hogy nem mindenki volt képes felülemelkedni a sértettségen, és lépni a másik felé, de többen megtették, és ezt pozitívumként értékeltem.
Boldogságóra Alapprogram
A májusi témánk a „testmozgás” volt. Bátran állíthatom, hogy ez a téma állt az osztályhoz a legközelebb ebben a tanévben. Szinte kivétel nélkül szeretnek mozogni. Többen rendszeresen sportolnak: táncolnak, korcsolyáznak, fociznak, kosárlabdáznak, röplabdáznak, futnak.
Együtt is mozogtunk, hisz az osztálykiránduláson az „Einstand – A Pál utcai fiúk nyomában” című program keretében a Nemzeti Múzeumtól a Füvészkertig jutottunk el. A közel 3 órás séta során megelevenedtek Molnár Ferenc regényének helyszínei, szereplői. A tanulók játékos formában eleveníthették fel az olvasottakat, és sok érdekes, új információval gazdagodhattak. Együtt mozogtunk, játszva tanultunk!
Iskolánkban a VÍZ PROJEKT kapcsán mi is bekapcsolódtunk a programba.
A tanító nénivel egész héten a vízről tanultak a gyerekek. Beszélgettünk arról, hogy milyen sokféle dologhoz használjuk, és mi történne, ha nem lenne elég tiszta víz.
A hét végén mi, elsősök, egy kis bemutatót tartottunk a többi osztálynak a víz fontosságáról. Mindenki elmondott egy hasznos tudnivalót vagy tanácsot:
– „Fogmosás közben el kell zárni a csapot.”
– „Ne öntsük ki a maradék vizet, locsoljuk meg vele a virágokat.”
– „Csak annyi vizet engedjünk, amennyire tényleg szükség van.”
– „Ha látjuk, hogy csöpög a csap, szóljunk egy felnőttnek.”
A végén együtt szavaltunk verset a vízről és elmondtuk:
Víz az élet, vigyázz rá te is! Váltsuk valóra!
Az osztályban arról beszélgettünk a gyerekekkel, mitől lehetünk boldogok hosszú ideig, nemcsak pillanatokra. Megkérdeztem őket:
– Mi tesz benneteket boldoggá?
Jöttek is a válaszok: játék, csoki, ajándék, barátok, anya ölelése, egy jó focimeccs, az, ha valaki kedves velünk.
Ezután megbeszéltük: van olyan boldogság, ami csak egy pillanatig tart – például amikor kapunk egy nyalókát –, de van olyan is, ami tovább megmarad. Ilyen például egy barátság, egy jó emlék, vagy az, ha segítünk valakinek. Ezt hívtuk úgy: fenntartható boldogság.
Kaptak egy ,,örök mosoly,, tükröt, amire mindenki lerajzolta, hogy érzi magát, hogyan látja magát boldogan.
A végén azt is megbeszéltük, hogy a természet, a barátaink és az egészségünk olyan kincsek, amiket vigyáznunk kell – mert ha jól bánunk velük, akkor sokáig boldoggá tudnak tenni minket. Ezt neveztük el „szelíd boldogságnak” – olyannak, amit nem vesz el tőlünk senki, és amit másokkal is meg tudunk osztani.
Ez a beszélgetés segített nekünk megérteni: a legszebb boldogság nem hangos és nem múlik el gyorsan – hanem csendesen velünk marad.
A tanító néni az egészséges életmódról beszélgetett a gyerekekkel. Megkérdezte:
– Mitől leszünk egészségesek?
A gyerekek elmondták, hogy sok gyümölcsöt, zöldséget kell enni, sok vizet inni, jókat aludni, és minden nap mozogni is kell!
Ezután eljátszottunk egy játékot: „Egészség-torna” lett a neve. A tanító néni sorolta az egészséges ételeket, mi pedig mindegyikhez mozdulatokat találtunk ki:
• Ha azt mondta, hogy alma, akkor úgy tettünk, mintha almát szednénk a fáról.
• A répánál guggoltunk, mintha kihúznánk a földből.
• A tej szóra karikáztunk a kezünkkel, mint a tehén tőgye.
• A hal szóra úsztunk a levegőben.
• A víz szóra nagyot kortyoltunk képzeletben.
Ezután következett a „Torna a testemért” játék: különböző mozgásokat végeztünk – futkároztunk, ugráltunk, nyújtózkodtunk, mint a cicák, és gurultunk, mint a narancs.
A végén a tanító néni azt kérdezte:
– Hogy éreztétek magatokat mozgás közben?
A legtöbben azt mondták, hogy jókedvűek lettek, kipirult az arcuk, és szívesen mozognának többet is.
Megbeszéltük, hogy minden nap mozogni fogunk legalább egy kicsit, mert a testünk hálás lesz érte. Azt is megbeszéltük, hogy a mozgás nem csak a testünknek, hanem a kedvünknek is jót tesz!
A témánk a tanév utolsó hónapjában a „fenntartható boldogság” volt. Olyan feladatot szerettem volna adni a gyerekeknek, ami valódi boldogságot jelent mindenki számára. Így készült el a „színes cserepes virága” mindenkinek. A pszichológusok által összegyűjtött, a boldogság fő ismertetőjegyei közé sorolt pozitív érzelmek közül kiválaszthatóak voltak az alábbiak a tevékenység során: öröm, élvezet, nyugalom, lelkesedés, érdeklődés, megelégedettség, büszkeség. Az idézet is üzenetet hordozott a tanulók számára.
Ebben a hónapban a megbocsátás témáját dolgoztuk fel – egy olyan témát, ami már kisgyermekkorban is fontos, de sok gyakorlást és érzékenyítést igényel.
Egy reggel, mikor a gyerekek beléptek az osztályba, minden padra odakészítettem egy-egy színes papírból kivágott tojást. Amikor mindenki helyet foglalt, elmondtam nekik: „Ma ezek a tojások a mi érzéseinket képviselik.” Csodálkozó szemekkel néztek rám, de kíváncsian figyeltek.
Körbeszélgetést kezdeményeztem: „Volt-e már olyan, hogy valaki megbántott titeket – vagy ti bántottatok meg mást, akár véletlenül?” A válaszok lassan, de őszintén érkeztek. Valaki elmesélte, hogy nem engedték be a körbe a szünetben, más arról beszélt, hogy csúnyán szólt vissza, amikor dühös lett.
Minden ilyen történet után egy papírtojást összegyűrtem a kezemben, és hangosan mondtam: „Ilyenkor ez történik az érzéseinkkel.” A gyerekek egyre csendesebben figyeltek, a gyűrött papírtojások pedig erős képpé váltak számukra.
Ezután megkértem őket, hogy ha van valaki, akinek szeretnének bocsánatot kérni, vagy akinek megbocsátanának, tegyék meg – halkan, vagy odamenve hozzá. Megható volt látni, ahogy egyik-másik kisgyerek odasétált egy társához, megfogta a kezét, és azt mondta: „Ne haragudj.” Voltak, akik csak bólintottak, vagy elmosolyodtak.
Közben megpróbáltam kisimítani a gyűrött tojásokat, és megmutattam nekik: „Látjátok? Már soha nem lesz teljesen sima – de mégis újra széppé válhat. Ez a megbocsátás ereje.”
A foglalkozás végén mindenki kapott egy új, tiszta tojásformát, amit kidíszíthetett úgy, ahogy szeretett volna. Lerajzolták, mit tanultak aznap a megbocsátásról.
Ültettünk is magot, amit vártunk, türelmesen vártunk, hogy kicsírázzon. Emellé kiscsibéket is készítettünk.
Ez a délelőtt nemcsak a gyerekeknek volt tanulságos, hanem nekem is. Láttam, hogy a kicsik is képesek nagy dolgokra – például arra, hogy bocsánatot kérjenek és őszintén megbocsássanak.
Az első osztályban a tanító néni arról mesélt, hogy az élet tele van apró örömökkel – csak észre kell vennünk őket. Egy mosoly, egy darab csoki, egy simogatás, egy mély levegő, vagy csak az, ha figyeljük, ahogy süt be a nap az ablakon.
Hogy jobban megértsék a gyerekek, a tanító néni kitalálta, hogy készítsünk saját homokórát, amivel mérni tudjuk ezeket a boldog pillanatokat. Először megnéztük, hogyan működik egy igazi homokóra. Ezután üres kis műanyag flakonokat, papírtölcsért, ragasztószalagot és színes dekorokat kaptunk, és párokban vagy egyedül elkészítettük a saját egyperces örömhomokóránkat.
Homok helyett finom szemcsés sót vagy színes cukrot használtunk, amit lassan csorgattunk át a palackok között. A tanító néni segített lemérni, mikor pontosan egy perc, és úgy állítottuk be a homokóránkat.
Amikor mindenki elkészült, elkezdődött az „egy perc öröm” játék. A tanító néni elindította a saját homokóráját, és kérte, hogy csináljanak valamit, amitől boldognak érzik magukat, amíg le nem pereg az idő. Volt, aki énekelt, más rajzolt, egy kislány csak csendben simogatta a kabaláját, valaki pedig felnézett az ablakon át az égre és elmerült a gondolataiban.
Ezután megbeszéltük, mit éreztünk. Meglepő volt, hogy egy perc is elég lehet arra, hogy megálljunk, megnyugodjunk és jól érezzük magunkat. A tanító néni azt mondta: ha néha feszültek vagyunk, szomorúak vagy elfáradunk, elég, ha elővesszük a saját homokóránkat, és egy percig valami jót csinálunk – ez segít.
Ez a nap megtanított minket arra, hogy nem csak a nagy dolgok számítanak – egy apró perc öröm is lehet csoda.
Első osztályban a tanító néni elmesélte, hogy a farsang nemcsak a jelmezekről és a táncról szól, hanem arról is, hogyan tudunk jól bánni egymással, és hogyan oldjuk meg a problémákat, ha felmerülnek.
Először megbeszéltük, milyen érzéseink lehetnek farsang közben: izgatottság, öröm, de néha lehet kicsit félelem vagy bizonytalanság is, ha például félünk beszélni vagy nem találunk partnert a játékhoz.
A tanító néni játékokat vezetett, amelyek során gyakoroltuk a megküzdési stratégiákat. Például volt egy játék, amikor eljátszottuk, hogy valaki nem akar velünk játszani, és megbeszéltük, mit tehetünk ilyenkor: kérhetünk másik játékost, kérhetünk segítséget a tanítótól, vagy egyszerűen elmehetünk egy másik játékhoz.
Farsang napján mindenki beöltözött, és a közös tánc mellett voltak kisebb csoportos feladatok, ahol segíteni kellett egymásnak, és meg kellett oldani néhány apró félreértést. Például amikor két gyerek ugyanazt a szerepet akarta eljátszani, a tanító néni megmutatta, hogyan beszéljünk meg egy megoldást, hogy mindenki jól érezze magát.
A farsangi mulatság után közösen elmondtuk, milyen stratégiák segítettek nekünk, hogy jól érezzük magunkat és ne legyenek sértődések. Így megtanultuk, hogy a nehéz helyzeteket barátságosan és türelemmel is meg lehet oldani.
Ez a farsang segített abban, hogy jobban megértsük, hogyan bánjunk egymással és hogyan oldjuk meg a konfliktusokat – ez pedig nagyon fontos része a megküzdési stratégiáknak.
Beszéltünk az öt hatóerőről, amelyek a fenntartható lelki jóllét mögött húzódnak. Megismertük a nyárra szánt napi boldogságfokozó gyakorlatokat, hogy a nyáron is végezhessék őket. Kipróbáltuk a mindfulness S.T.O.P. gyakorlatot is.