Bocsáss meg, és boldog leszel”
Április hónapban kiemelt figyelmet fordítottunk a gyerekekkel a megbocsátás témájára. Beszélgetéseink során azt próbáltuk közösen megérteni, hogyan érezzük magunkat, amikor haragszunk valakire, és mi történik bennünk akkor, amikor sikerül elengedni ezt a haragot és megbocsátani egymásnak. Szóba került az is, hogy mit tehetünk akkor, ha valaki megbánt bennünket, illetve hogyan viselkedjünk, ha mi bántottunk meg mást.
Fontosnak tartottam, hogy a gyerekek saját élményeiken keresztül értsék meg: a megbocsátás nem gyengeség, hanem felszabadító, gyógyító erejű cselekedet. Egy egyszerű, de hatásos eszközt használtam szemléltetésként: egy lufit, amely jelképezte a bennünk felgyülemlő haragot. Ahogy fújtuk bele a „harag levegőjét”, egyre nőtt, feszültebb lett – és amikor már nem bírta tovább, kidurrant. Így beszélgettünk arról is, hogy a bennünk maradó, ki nem adott feszültség hogyan robbanhat ki, és milyen következményei lehetnek – nemcsak ránk, de másokra is.
A téma feldolgozását relaxációs gyakorlattal vezettük be: a „Fújj-fújj” gyakorlat során arra kértem a gyerekeket, hogy képzeljék el, ahogy különféle szelek lesznek. Mindenki másféle hangot próbált meg fújni, így létrejött egy különleges, hangteli „szélkórus”. Ez nemcsak ráhangolta őket a foglalkozásra, hanem segített megnyugodni, befelé figyelni, és feloldani a feszültséget.
Ezt követően elmeséltem a Bezzeg Andrea által írt Tündéri mese, amit a Kerekerdő mondókával vezettem be, hogy felkeltsem az érdeklődésüket. A történet után közösen „útra keltünk” – a képzeletbeli varázserdőt egy valódi arborétum testesítette meg. Útközben sokat beszélgettünk arról, hogyan tudjuk óvni a természetet, és milyen fontos, hogy ne csak egymással, hanem a Földdel is szeretettel bánjunk. Megbeszéltük, hogy a fák is érző lények: fáj nekik, ha letörjük ágaikat, vagy ha leszakítjuk a virágokat. A természetet tisztelni kell – és ha óvjuk, Földanya is megbocsát nekünk.
Az arborétumban játékos mozgásos feladatokkal folytattuk a napot. A gyerekeket arra kértem, hogy keressenek egy fát, és öleljék át, majd guggoljanak le egy virág mellé. Kipróbáltuk a fa jógapózt is, amely során mindenki képzeletbeli fává változott. Stabilan álltak, gyökereztek, és amikor már elég magabiztosnak érezték magukat, össze is kapaszkodtak, mintha egy erdő fái lennének egymás mellett. Ez a gyakorlat nemcsak egyensúlyérzéküket fejlesztette, hanem belső nyugalmat is hozott számukra.
Következő játékunk a „Szeretlek, megbocsátok, boldog vagyok” nevet kapta. A gyerekek körben szaladgáltak, majd minden vezényszóra más-más mozdulatot végeztek: a „szeretlek” szó hallatán szívecskét formáltak a kezükkel, a „megbocsátok” szóra megkerestek valakit a körben, és megölelték, míg a „boldog vagyok” pillanatában helyben ugráltak, és a karjukat a magasba nyújtották.
A mozgás után a gyerekek többször is végigmentek a Kneipp-taposón. Megbeszéltük, hogy milyen érzés a talpuk alatt a különböző természetes anyagokon lépkedni. Meséltem nekik a Kneipp-módszer jótékony hatásairól, arról, hogy a hideg-meleg, kemény-puha váltakozása hogyan serkenti a vérkeringést és nyugtatja az idegrendszert.
A nap végén egy közös énekléssel zártuk a tevékenységet. Meghallgattuk Bagdi Bella Ho’oponopono című dalát, miközben körben álltunk. A dal szelíd üzenete – „Sajnálom, kérlek bocsáss meg, köszönöm, szeretlek” – segítette a gyerekeket abban, hogy elmélyítsék azokat az érzéseket, amelyekkel a nap folyamán találkoztak. A dal közben lehetőségük volt arra, hogy megöleljék azt a társukat, akitől bocsánatot szerettek volna kérni, vagy akinek csak egyszerűen szeretetet akartak adni. Megható, csendes pillanatok születtek – volt, aki halkan mondott valamit, más csak mosolygott és ölelt.