A mozgásos tevékenységek az óvodai élet elengedhetetlen részei, amelyek örömforrást jelentenek a gyermekeknek. A téma kapcsán felidéztük a legkedveltebb, mozgással kísért mondókáinkat és dalainkat, majd arról beszélgettünk, hogyan éreztük magunkat ezekben a tevékenységekben, és miért jó dolog a mozgás. Megbeszéltük azt is, milyen hatással van a testmozgás a szervezetünkre.
Boldogságóra Alapprogram
Kölcsey Ferenc Főgimnázium ,29-es számú Napközi Otthonos Tagóvoda
A megbocsátás gyakorlása témakör feldolgozásában A SZEPLŐS című gyógyító mese szoglált alapul. A gyerekek megtekintették a mesét, és együtt éreztek a kigúnyolt kisfiúval, aki annyi bántást kapott ártatlan szeplői miatt, és akit egyedül csak a kedves kis Napocska tudott jókedvre deríteni, mert megértette a kisfiúval, hogy a szeplőket nem szabad szégyelnie, mert azok teszik őt igazán különlegessé…
Ezt követve, megbeszéltük azt is, mennyire fontos dolog a megbocsátás, hiszen a mi kis szeplős hősünk is csak azután tudott igazán boldog lenni, miután megbocsájtott azoknak, akik kigúnyolták őt. Természetesen mindenki úgy érezte, hogy nagyon szeretne olyan kedves és vígasztaló Napocska lenni, aki vidámságot hozhat mások életébe. Így aztán el is készítettük ezeket a ragyogó Napocska maszkokat…
Kölcsey Ferenc Főgimnázium ,29-es számú Napközi Otthonos Tagóvoda
A téma feldolgozását két játékkal is színesítettük. Az első az „Itt a láda, mi van benne?” című játék volt, amelyben egy kincsesládát adtunk kézről kézre, és mindenki sorban megnevezett egy olyan dolgot, ami aznap örömöt szerzett neki. A másik játék során az érzékszervek képeihez kellett olyan képkártyákat párosítani, amelyek az adott érzékszervhez kapcsolódó örömöt ábrázoltak.
A 2024/2025. nevelési évben óvodánk 5 csoportjában célul tűztük ki az Örökös Boldog Óvoda címet.
Az év folyamán a foglalkozásokon a gyerekek olyan viselkedési formákat tanultak, amelyek segítséget nyújtanak számukra a mindennapi életben. A rendszeres boldogságóra foglalkozások folyamatosan beépültek a csoportjaink szokásrendszerébe. Minden hónapban a „Boldogságóra Alapprogram havi témáink feldolgozását az oktatási segédanyag ajánlott ötletei segítségével valósítottuk meg.
Ezek voltak:
Szeptemberben: A hála gyakorlása
Októberben: Optimizmus gyakorlása
Novemberben: Társas kapcsolatok ápolása
Decemberben: Boldogító jó cselekedetek
Januárban: Célok kitűzése és elérése
Februárban: A megküzdés gyakorlása
Márciusban: Apró örömök élvezete
Áprilisban: A megbocsátás gyakorlása
Májusban: A testmozgás és az egészséges életmód gyakorlása
Júniusban: Fenntartható boldogság
A sok – sok beszélgetés és játékok mellett a zenei segédanyagok meghallgatása, éneklése és a kísérő mozdulatok fokozták a foglalkozások hangulatát, mosolyt csaltak a gyerekek arcára, fejlődtek szociális képességeik. A pozitív gondolkodás megerősítését a „Pozitív gyerek vagyok” személyiségfejlesztő kártyajáték segítette. A szituációs játékok segítettek egymást megérteni, elfogadni, szeretni. Barátságok szövődtek, közösségünk pozitív irányba formálódott. A gyerekeink mindennapjaiban jelen lévő boldogító tevékenységek hozzájárulnak, és jó alapokat biztosítanak az iskolai évekhez.
Kölcsey Ferenc Főgimnázium ,29-es számú Napközi Otthonos Tagóvoda
Az életünk sorozatos küzdelem, és erre fel kell készíteni a legkisebbeket is, hogy jól éljék meg a problémát amikor szembetalálkoznak ezekkel, és további feldatunk az is, hogy már óvodás korban szembesüljenek olyan feladatokkal, melyek leküzdése, megküzdése pozitív energiával látja el őket. Leküzdöttük félelmünket a láva kikerülésével, és az akadályokon való végighaladással. És győztünk!
Fenntartható boldogság
Ráhangolódás
Az elmúlt hónapok során sokféle gyakorlat segítségével, változatos játékok által megismerkedtünk azokkal a technikákkal, módszerekkel, amelyek segítenek bennünket abban, hogy boldogabbak legyünk, jobban figyeljünk egymásra és magunkra, hogy elérjük kitűzött céljainkat.
Most azokból a játékokból válogattam össze egy csokorra valót, amelyek segítettek megérteni és elsajátítani ezeket a technikákat.
Relaxáció
„Villámlazítás”
Feszítő-lazító gyakorlat.
„Hintaszék”
Lábakat felhúzva, karokkal összekulcsolva hintázás előre-hátra.
Majd meghallgatjuk Bagdi Bella: Jobb veled a világ című számát és természetesen táncolunk rá.
Jelentésteremtés
„Kellene nekem…”
Berendezünk egy varázsboltot, ahol kedvességeket lehet kapni:
mosoly, simogatás, ölelés, pacsi.
Körben ülünk. A játékvezető kezdi a sort. Odamegy egy gyermekhez, és azt mondja: „Kellene nekem egy mosoly” például.
Ha megkapta, akkor a gyermek megy oda egyik társához és ő is „vesz” valamit. Addig játsszuk, míg mindenki sorra kerül.
Négyből kettő
A gyerekek párosával állnak. Két gyermek átkarolja egymást, az egymás mellett lévő kezüket összekulcsolják. Egy plüssmacit teszünk egy lepedőre, amit mindenki megfog a szabad kezével és fel-le mozgat. Cél, hogy ne essen le a maci.
Miközben lerajzoljuk és kiszínezzük „Örömkét” az egyik gyermek segítségével, átismételjük a következő versikét:
Mikor örül a szemed? Ha a világ szépet mutat neked!
Mikor örül a szád? Ha minduntalan mosolyra áll!
Mikor örül a füled? Ha szép zenét hall, és nem süket!
Mikor örül az orrod? Ha a jó illatot eléje tartod!
Mikor örül a bőröd? Ha simogatod, meg nem ütöd!
Jöhet a próba – meglátod jó móka!
Jelentésteremtés mesével
Triangulum hangjára odaröppen hozzánk a boldogság kék kismadara, hogy ő is velünk hallgassa a mesét. Elmondom a „Kerekerdő kalandra hív téged…” kezdetű mondókát, majd elmesélem Bartos Erika: Jelmezbál című meséjét.
A mese végén beszélgetünk arról, hogy milyen jó dolog együtt munkálkodni, készülődni egy eseményre, izgatottan várni, hogy ki milyen ötletes, egyedi jelmezt talált ki magának, viszont ha bármelyik barátunk bajba kerül, akkor egy kis összefogással és előzékenységgel neki is mosolyt csalhatunk az arcára!
Reflektálás
„Boldog mondóka”
Ezzel látok, meg ezzel is,
szemre mutatás
Ezzel hallok, meg ezzel is,
fülre mutatás
Ezzel érzek illatot,
orra mutatás
Ezzel mindent bekapok,
szájra mutatás
Ezzel fogok, ezzel járok,
kéz forgatása, lábbal dobogás
Boldoggá csak ezzel válok!
kezet szívre tesszük
A tanév utolsó hónapjában a fenntartható lelki jólléttel foglalkoztunk. Az önbizalom hátizsák játékban jóleső érzés volt a gyerekeknek szembesülnie a sok pozitív visszajelzéssel, melyet a társaiktól kaptak. Egész havi munkánk közben gyakran hallgattuk Bagdi Bella dalait. A Kíváncsiság gömb különösen jó gyakorlat volt arra, hogy fejlődjön a tanulók kifejezőkészsége. Most először éreztem, hogy egészen mély gondolatok is elhangoztak a játékban. Az óvatosság, körültekintés javítására ötletes volt a Bot játék. Nagyon ügyesen megbirkóztak a nem mindennapi feladattal. Élvezettel játszották a Kulcslopót és az Óvatosság játékot, igyekezve, hogy mindenki sorra kerüljön. Az Ubuntu című történettel beszélgettünk a tartós boldogság kulcsáról. Csapatokban készítettünk célbadobó társasjátékot a környezettudatosság jegyében.
A Boldogságóra program utolsó foglalkozása a fenntartható boldogság témája köré épült. A foglalkozás célja az volt, hogy a gyerekek felismerjék: a boldogság nem csupán pillanatnyi öröm, hanem olyan élményekből, kapcsolatokból és tevékenységekből fakad, amelyek hosszú távon is feltöltik az embert — különösen akkor, ha mindezt a természet közelségében, másokkal közösen élhetik át.
A programot Bagdi Bella: Jobb veled a világ című dalával kezdtük. Többször meghallgattuk a dalt, a gyerekek maguk is énekelték, majd táncra is perdültünk. A dal pozitív üzenete — hogy mennyivel szebb és jobb hely lehet a világ, ha figyelünk egymásra és a környezetünkre — nagyon jól illeszkedett a foglalkozás üzenetéhez. A gyerekek lelkesen kapcsolódtak a zenéhez, többen mondták is, hogy ettől jobb lett a hangulatuk, és még az is dalra fakadt, aki amúgy ritkábban énekel.
A fenntartható boldogság gondolatát a Környezetvédelmi Világnaphoz kapcsolódva vittük tovább. A gyerekekkel közösen beszélgettünk arról, hogy a természet szeretete, a kertészkedés, és a saját magunk által termesztett zöldségek nemcsak a testünket táplálják, hanem a lelkünket is. A kertben töltött idő, a föld illata, a növények gondozása és az együtt végzett munka boldoggá tesz — hiszen sikerélményt ad, közösségi élményt nyújt, és segít a gyerekeknek megtapasztalni a törődés örömét.
Az iskolakertben borsót, répát és más zöldségeket szedtünk közösen, majd ebből készítettünk borsólevest és borsós nokedlit. Az ételt magunk főztük meg, a gyerekek segítettek a zöldségek tisztításában, darabolásában és a tálalásban is. Külön öröm volt számukra, hogy saját kezük munkájának gyümölcsét ehetik meg, a frissen szedett zöldségek íze pedig mindenkit lenyűgözött.
Az ebédet a természetben, a kert árnyas fái alatt fogyasztottuk el. . A közös étkezés során újra felcsendült a Jobb veled a világ dal, amit most már mindenki együtt énekelt. A gyerekek boldogan meséltek arról, milyen jó érzés volt látni, ahogy a kertben nőtt borsó és répa a tányérjukba kerül.
A programra vendégeket is hívtunk, akik szintén részt vettek az éneklésben, és elismeréssel beszéltek a gyerekek lelkesedéséről és ügyességéről. A gyerekek számára a nap nemcsak a boldogságról, hanem a közösséghez tartozás öröméről, a természet szeretetéről és a közösen megélt pillanatok fontosságáról is szólt.
A gyerekek visszajelzései alapján ez volt az egyik legjobb boldogságóra, hiszen egyszerre volt benne zene, mozgás, kertészkedés, főzés és finom étel, ráadásul mindez a természetben. Jó példája lett annak, hogy a fenntartható boldogság ott van a mindennapi apró örömökben, amiket egymással és a világgal harmóniában élhetünk meg.
A nyári boldogságfokozó gyakorlatokból vidáman válogattak a gyerekek.
Fő cél: A gyerekek megtapasztalják, hogy a kitartás, hit és pozitív szokások segítenek céljaik elérésében.
Pedagógiai célok
• Megerősíteni a tanult boldogságszokások (hála, kedvesség, célkitűzés stb.) gyakorlati hasznát.
• A pozitív gondolkodás és a cselekvés kapcsolatának tudatosítása.