Hagyományos osztálykarácsonyunk idén egy különleges ajándékkal egészült ki. Karácsonyfadíszeket készítettünk egymásnak. Mindenki kiválaszthatta a neki tetsző sablont, majd kiszínezte kedve szerint. Második lépésben egymásról írtak a gyerekek – a feladat az volt, hogy írjanak társaikról kedves megállapításokat. Lehet az egy jó tulajdonság, egy kedves gesztus tőle, vagy elismerés valamilyen cselekedetével kapcsolatban. Bizony nem ment könnyen ez a feladat, sokszor elhangzott bizonytalanságot sugalló mondat („Mit írhatnék róla?” vagy „Rólam biztosan nem írnak semmi jót!”). Kétszer is időt szántunk még erre a gyakorlatra, de megérte. Az elkészült mondatok nyomtatva (hogy ne ismerjék fel egymás írását) felkerültek a díszekre, és a téli szünet előtti utolsó tanítási napon a gondosan becsomagolt apró ajándékaik mellé ezek a díszek is átadásra kerültek.
Boldogságóra Alapprogram
Áprilisi óránkon a megküzdési stratégiákkal és az önbecsüléssel foglalkoztunk. Fontos téma ez ötödik osztályban is, és nemcsak az új tantárgyak és új tanárokkal való kapcsolatok tekintetében. Mindennapok során számos olyan helyzetbe kerülnek, amikor magukkal és a környezetükkel kapcsolatban számos kérdés, kétely merül fel. Beszélgetés során közösen összegyűjtöttük azokat a helyzeteket, amelyekkel a gyerekeknek meg kell küzdeniük a mindennapokban. Papírra nyomtatva egyfajta szavazást bonyolítottunk le, s közben maguk is rácsodálkoztak, hogy ha nem is beszélnek róla, a társaik is olyan (vagy hasonló ) problémákkal szembesülnek. Gyűjtöttünk megoldásokat a gyerekekkel, hogyan kezeljék ezeket a nehéz helyzeteket, milyen dolgok (sport, zene, társas kapcsolatok) segíthetnek átlábalni ezeken az akadályokon.
Az adventi időszakban, december 12-én mézeskalács házikókat festettünk. Papírdobozból előre kivágott és megrajzolt formákat festettek be a gyerekek fehér temperával.
Nagyon szépen dolgoztak, így munkáikból sikerült egy kis karácsonyi falut varázsolni. Az óvodánk karácsonyi díszítéséhez járultunk vele hozzá, a „kandallónkat” ékesítette a folyosón.
Nagy örömmel kapcsolódtam be a Boldogságóra Programba Méhecske csoportommal.
A Hála témakör feldolgozását Bagdi Bella: Ha boldog vagy mutasd meg mindenkinek c. dalának meghallgatásával kezdtük. Többszöri meghallgatás után, mozgással is próbálkoztunk, így sokkal jobban tetszett nekik. A répa című ismert mese segítségével próbáltam őket rávezetni, hogy hálásak lehetünk, amiért kis segítséggel elérjük a célunkat. Beszélgettünk, ki miért lehet hálás. Az egyéni gondolataik kifejezése sok gyereknél nehezen ment. A hálafához kezeik körberajzolásával, majd festéssel készítettük el a leveleket. Tevékenységünket a fa mondókájának elmondásával zártuk.
Várkonyi István Általános Iskola, Cegléd, Széchenyi út 14/d
Tartós betegségem miatt a Boldogságórákat kollégáim tartották meg segítségemmel. A gyerekek felelevenítették az elmúlt 9 hónap témáit. Beszéltek kedvenc meséjükről, feladatukról.
Elkészítették a Föld szemüvegét, feldolgozták Ubuntu történetét.
A Boldogság fokozó gyakorlatokat megosztottuk a gyerekekkel, hogy nyáron se fekedkezzenek meg a Boldogságórán tanultakról.
Hálásan köszönjük az egész éves feladatokat, játékokat, meséket! Jövőre is folytatjuk! ❤️
Június 13-án „A feltalálók napján” tartottam meg Méhecske csoportomban a boldogságórát.
Félkörben ülve a tevékenységet egy relaxációs gyakorlattal; egy arcizomlazítással kezdtük. Mindenkinek sikerült felfújnia „a labdákat”, majd kipukkasztani. Így a végére jó nagy nevetés kerekedett. Majd Bagdi Bella: Jobb veled a világ c. gyerekdalát hallgattuk meg többször is.
A beszélgetés kezdetekor elmondtam nekik, hogy én miért lettem és szeretek óvónéni lenni. Feltettem számukra a kérdést: „Te mi szeretnél lenni, ha nagy leszel?” Nagyon aranyos válaszok születtek: traktoros, orvos, anyuka, tudós, boltos, tanító, táncos, tűzoltó. Az a kisfiú, aki tudós szeretne lenni, az óvodai mérések sorána kortársaihoz képest kimagasló eredményeket ért el. Megbeszéltük, hogy mindenki a munkája során „segít másokon”, így boldog lesz mindenki. A tevékenységünket egy kis sütizéssel zártuk le.
A hét során a gyerekekkel a megküzdési stratégiák témáját jártuk körül, játékos, életkoruknak megfelelő formában. A célunk az volt, hogy segítsünk nekik felismerni saját érzéseiket, és megtanuljanak egyszerű, pozitív módokat arra, hogyan kezeljék a bennük felgyülemlő feszültséget, szomorúságot vagy dühöt.
A foglalkozást egy beszélgetéssel indítottuk, ahol körben ülve arról meséltek, mit éreznek bizonyos helyzetekben – például amikor elveszik a játékukat, vagy ha valaki nem játszik velük. Plüssfigurákkal, érzelemkártyákkal és arcmimika-gyakorlatokkal segítettük a felismerést és a megfogalmazást. Külön figyelmet szenteltünk annak, hogy a gyerekek lássák: minden érzés megengedett, és nem baj, ha néha mérgesek vagy szomorúak – a fontos az, hogy tudjuk, mit tehetünk ilyenkor.
Relaxációs mesét hallgattak a szőnyegen, mely során ellazultak és megtanulták, hogy ha egy képzeletbeli labdát vesznek a kezükbe nehéz helyzetekben, akkor az segíthet átvészelni az izgulást, félelmet és egyéb nehéz helyzeteket.
Ezután bábozásra és szerepjátékra került sor, ahol eljátszottunk különféle mindennapi konfliktushelyzeteket – például sorban állásból eredő vitát vagy egy játék elvesztését. Ezekre közösen kerestünk működő, megnyugtató megoldásokat: elmondani az érzéseinket, valamint légzőgyakorlatokat is alkalmaztam.
Elővettük a képzeletbeli lufinkat, amibe beletettük minden félelmünket, elhangzott a pók, boszorkány, sötétség, dínó stb. bekötöttük a lufink száját, és elengedtük jó magasra. Ezzel elszállt minden bennük lévő félelem.
A gyerekek meghallgatták az Égig érő paszuly című mesét, majd ők is tornyot építettek építőkockából és lego duplóból.
Végezetül kiszínezték a megküzdés jelét.
Júniusban az óvodásainkkal a fenntartható boldogság témáját jártuk körül – azt kerestük, mi az, ami tartós örömöt ad, amihez nem kell ajándék vagy különleges alkalom, csak játék, alkotás és együttlét. A cél az volt, hogy a gyerekek saját élményeiken keresztül tapasztalják meg, hogy a boldogság bennük van, és sokszor a legegyszerűbb dolgokban rejlik.
Szeretetfolyosó játékot játszottunk: A csoport tagjai két csapatot alkottak és egymás mellett álltak, egymással szemben egy folyosót alkotva. 1-1 gyerek végigmegy a szeretetfolyosón és miközben halad, mindenki mond egy kedves tulajdonságot, amit megismert benne, vagy kedvel benne, vagy valamit, amiről kiderül hogy ügyes benne. A folyosó végén én fogadtam a gyerekeket.
Egy másik játék során a széken ültek, és egy plüss állatot adtak körbe, egy általam kiválaszott gyereknek a feladata az volt, hogy hamarabb érjen a széksor végére, mint a körbenadott plüssállat. A gyerekek nagyon élvezték ezt a játékot.
A foglalkozások során olyan tevékenységeket választottam , amelyek őszinte örömöt okoznak nekik. Színeztünk nyári témában boldogságmandalát, ahol mindenki kiválaszthatta a saját színeit, és megélhette az alkotás örömét. Színezés közben Bagdi Bella: Jobb veled a világ című dalát hallgattuk meg.
Ezután kimentünk a szabadba, ahol a homokozóban közösen várat építettünk – egy igazi „örömvárat”. Ezzel az alkalommal az utolsó hónap utolsó közös tevékenységéhez érkeztünk. Az „Örömvár” nemcsak homokból, hanem élményekből és közösen megélt pillanatokból épült.
Végezetül közösen megtanultunk egy elköszönő verset, ami jól összefoglalta az egész évben közösen végzett örömteli tevékenységeket.
Csik Ferenc Általános Iskola és Gimnázium
Osztály:2.b
Tantárgy: drámaóra-boldogságóra
Téma: megküzdési stratégiák
Fő didaktikai feladatok: ismeretek rögzítése
Tantárgy: testnevelés, technika és életvitel, vizuális nevelés
Az óra menete
1. Játsszunk a különböző érzelmekhez tartozó arckifejezésekkel!
Milyen az arckifejezésünk amikor vidámak vagyunk?( izgatott, büszke, boldog, félénk, csalódott, szomorú, mérges)
Mutasd az arckifejezéseddel, hogy vidám vagy!
Körbe is lehet állni, hogy jobban lássák egymást!
Összegzés
Az óra minden tekintetben sikeres volt. A gyerekek nemcsak jól érezték magukat, hanem valóban hasznos készségeket sajátíthattak el az érzelmek kezelésére és a problémamegoldásra vonatkozóan. A változatos módszerek és a kreatív elemek kombinációja ideális volt ehhez a korosztályhoz.
A palástok technikája különösen hatékonynak bizonyult a komplex érzelmek és stratégiák vizualizálásában. Ezt a módszert érdemes lenne más órákban is alkalmazni.
Az óra céljai teljes mértékben megvalósultak, és a gyerekek olyan eszközöket kaptak a kezükbe, amelyeket a mindennapi életben is használhatnak.
Fejlesztési lehetőségek
• Több időt lehetne szánni az egyes megküzdési stratégiák gyakorlati kipróbálására
• Szerepjátékokkal lehetne még jobban elmélyíteni a témát
• A palástokat ki lehetne egészíteni rajzokkal is
2. Válassz arckifejezést!
Válassz egy képet, játszd el az arckifejezést és mondj hozzá egy mondatot!
(Vidám vagyok, mert kaptam egy ötöst.)
A legvégére maradjon a szomorú arckifejezés.
3. Beszélgetés
Voltál már szomorú, ha igen, akkor miért? Ki volt az, akinek a
segítségére volt szükséged, ki az, aki rád is számíthat?
Szorgalmas hozzáállással, a segítőkészségünkkel és akaratunkkal mindig megtudjuk oldani a problémáinkat.
Ha nem érzitek jól magatokat, mitől lesz jobb a kedvetek?
Pl..sportolás, rajzolás, beszélgetés, játék a háziálattal (persze, akinek van)
4. Nyugi, Guido!
Sresszkezelő mese
5. A meséhez színezhető illusztráció kiszínezése
6. Rajzoljátok le egy kicsi kék palástra, mik azok dolgok, félelmek amelyek napi szinten problémát okoznak nektek, ami ellen küzdeni kell, ami szomorúvá tesz benneteket.
Ezeket a fekete palástra fel fogjuk ragasztani. Beszélgessünk róla, hogy tudjuk ezeket leküzdeni, hogyan lehetne velük kapcsolatos rossz érzéseket csökkenteni, megszüntetni.
Gyűjtsétek össze azokat a szavakat, amelyek segíthetnek nekünk!
Csik Ferenc Általános Iskola és Gimnázium
Osztály:2b
Tantárgy: drámaóra-boldogságóra
Téma: boldogító jó cselekedetek
Fő didaktikai feladatok: beszédkészség fejlesztése, szókincsbővítés, társas kapcsolatok fejlesztése
Tantárgyi átjárhatóság: magyar irodalom, etika, vizuális nevelés, technika és életvitel
Az óra menete:
1. Beszélgetés
Decemberben az ünnep közeledtével még inkább előtérbe kerülnek sa jócselekedetek, a örömszerzés és a meglepetések.
Sok lehetőség nyílik ezek gyakorlására.
Beszélgessünk a gyerekekkel a közelgő ünnepekről, a szeretetről.
A szokásosnál fogyeljenek jobban egymásra, igyekezzenek sok örömet szerezni a társaiknak apró kis figyelmességekkel, a felnőtteknek pedig a szófogadással.
Mit jelent:
-Kapni jó, de szívből adni még jobb!
-Jónak lenni jó!
2.Az Ezüsthajú angyalka című mese feldolgozása
Mesefeldolgozás
Másoknak adni, segíteni nagyon jó érzés. Mi is boldogabbak leszünk tőle.
Az adventi időszak is a szeretet, megbecsülés, a békesség, az együttműködés, az egymás segítése és a jó cselekedetek jegyében teljen.
3.Kézműves tevékenység
A mese után s gyerekek a kiszínezik az angyalkájukat, az angyalka felhőjébe beírják, hogy milyen jó cselekedette0l fognak segíteni otthon a szüleiknek.
4.Szituációs játékok
Másoknak segíteni különleges érzés, és nemcsak az ünnepek környékén.
-Anya fáradtan jön haza mit tennél?
Hogyan tudnál segíteni? Pl:Kiveszem a táskáját a kezéből, leveszem a kabátját, megkínálom innivalóval stb.
-Osztálytársad szomorú, hogyan vigasztalnád meg?
Kiválasztjuk a szereplőket és megbeszéljük, hogy hogyan, miként tudunk az adott helyzetekben segíteni, illetve, hogy miért jó érzés segíteni, jó cselekedni?
5.A mi karácsonyfánk Az osztály díszítsen fel egy fenyőfát.
Az osztály karácsonyfájára készítsenek a gyerekek egy-egy karácsonyfadíszt. Írják rá személyes jó tetteiket, ebben a hónapban, mostanában, megvalósított jó cselekedeteiket.
Rajzolhatják is írás helyett.
6.Az óra lezárása
Mondókák- rajzoljunk angyalkát
Reflexió:
Az óra elérte célját: a gyerekek megértették a jó cselekedetek fontosságát és konkrét terveket készítettek azok megvalósítására. Az ünnepi hangulat és a közösségi élmény erősítette az üzenet hatását.
A továbbiakban érdemes lenne:
• Rendszeres követés beépítése
• Hosszabb távú projekt indítása
• Szülőkkel való szorosabb együttműködés kialakítása
A gyerekek pozitív visszajelzései és lelkes részvétele alapján az óra sikeresnek tekinthető, de a fenti fejlesztési lehetőségek segíthetnek még hatékonyabbá tenni a hasonló foglalkozásokat.