Beszélgetőkör.
Mesére hívó mondóka.
Mese: Boldog erdő- Kerek erdő
Öleléslánc
Boldogságfüzér: színezés, vágás, ragasztás, ajándékozás
(Közben Bagdi Bella- Szép nap című zenéje szól)
Napcsalogató énekek éneklése
Befejezés: mi tetszett ma a legjobban?
Boldogságóra Alapprogram
Debrecen-Józsa Kerekerdő óvoda
Szeretetfolyosó játékunk által olyan megerősítést adtunk egymásnak, amelybe a kiscsoportos korosztaly is nagyon ügyesen be tudott kapcsolódni.
Minek tudunk örülni?
Milyen az, amikor szeretünk.?
Mi van most a szívemben?
Egy kis beszélgetés és ének mellett rajzban jelentettük meg a lelkünket.
Szép délelőtt volt! ❤️
Debrecen-Józsa Kerekerdő óvoda
A lusta király története után a gyerekek önmagunkat is kipróbálhatták különböző mozgásos tevékenységekben.
A kihívás napja éppen jó lehetőséget adott erre.
Egy csodálatos kiránduláson vettünk részt., ahol a lovaglás, ügyességi játékok, lebegő hinta, séta, lovasszekerezés a mozgás és természet szeretetét mutatták meg.
A gyermekek által egyik legfontosabb tevékenység a mozgás, amelynek öröme felszabadító.
A nap folyamán finom frissitoket, gyümölcsöket is fogyasztottunk.
Visontai Szent-Györgyi Albert Általános Iskola
A gyerekekkel megbeszéltük, hogyan érezhet a Föld jelen helyzetben. Elkészítettük a bolygónk szemüvegét, amit felvéve próbálták átérezni a problémáit a Földnek. Mint a jövő feltalálói az összegyűjtött hulladékokból több kreatív megoldást kitaláltak volt, aki páros munkával, volt, aki egyénileg.
Több témában alkottak: takarítás megkönnyítéséhez eszközök, tisztább településekért szelektív tárolási lehetőségek, állatok védelmére hulladékokból gyártott kutyaház, víztisztító készülék, ami a szennyezett vízet megtisztítja, hogy iható legyen. Tengervízből sót kinyerő készülék.
Meglepett, hogy a kis elsősök, már mennyi mindennel tisztában vannak és figyelnek a problémákra. Ők a jövő nemzedékei, fontos, hogy tisztában legyenek vele, hiszen rajtuk is múlik Földünk jövője.
Maci csoport
A mozgás szerves része mindennapjainknak. Segít felfrissülni ha fáradtnak érezzük magunkat, feldob ha szomorkodnánk, segít kikapcsolódni, feltöltődni. Egészségünk megőrzésének fontos része. Több mozgásos játékunk is van amit tudatosan használunk bizonyos szituációkban. Ezt a Mondókát is beépítettük a csoport életébe.
ÉVÉRTÉKELÉS:
Az idei nevelési év két legnagyobb sikere az ÖRÖKÖS BOLDOG ÓVODA cím és a Boldogságórás videós felvétel !
A csoportjainak folyamatosan havi 1-2 alkalommal valósultak meg a Boldogságórák .Munkacsoportot is alakítottunk hogy közösen feldolgozzuk a 10 témát.
A boldogságóráink nyitottak egymás és az óvoda minden dolgozója előtt, az aktív részvétel ,bekapcsolódás is megengedett.
A gyermek jóga jól alkalmazkodik a boldogság programhoz.
A csoportokban a legkevesebb témák a gyermekek és pedagógusok közt :a Hála, az Optimizmus, Társas kapcsolatok ,Apró örömök és a Mozgás volt. Az előbbi témákban a gyermekeink nagyon otthon érzik magukat,örömmel és aktívan vesznek részt. Mindig törekszünk arra hogy a csoport fejlettségének megfelelően,sok-sok játékossággal, örömteli beszélgetésekkel, mesefeldolgozásokkal,meseírással gazdagítsuk a gyermekek mindennapjait.
A Célok kitűzése, Megküzdési stratégiák és a Megbocsátás témákat a 2 csoportban még kicsit nehezebb a gyermekek számára megfoghatóbbá tenni. A második félévben bizony igen besűrűsödtek a programok is igy a havi 1 aljalom megszervezése sem volt egyszerű.
Viszont egyre több pozitív élmények, eredmények vannak óvoda szinten a családias kis óvodák népszerűvé vált és ebben nagy szerepe van annak is hogy az óvoda minden dolgozója számára fontos hogy a reánk bízott gyermekek optimistán tekintsenek rájuk váró feladatokra ,érezzék hogy képesszek a kihívásokkal szembenézni, közben elmélyítik a társaikkal a kapcsolataikat, örülnek egymás sikereinek.Kitartóan dolgoznak a problémás helyzetek megoldásán, a konfliktusokat már egyre önállóan is megoldják. Várják a boldogságórákat, szeretnék beszélni az érzéseikről.
Célunk az Örökös Boldog Óvodának maradni és tudásunkat tovább bővíteni, átadni .
Segítőim: Tóth Jakab Judit, Gergely Emőke és Ács László, képeken a dajka nénink Péter Mercédesz is megjelenés mint aktív résztvevő 🥰
Hálás vagyok kitartó munkájukért!
Az utolsó Boldogságóránkat a jó időre való tekintettel kint töltöttük el az udvaron. Picit másabb volt ez, mint a többi. Felidéztük mi minden volt jó a Boldogságórákon, meghallgattuk a kedvenc dalainkat, táncoltunk rájuk. Kis meglepetés piknikezés is volt a végére és mi mással zárulhatott volna, mint egy öleléslánccal.