Kamaszkorban előfordul, hogy a gyermekek lázadnak családjuk ellen. Fontos azonban emlékezni arra, milyen fontos szerepe van a szülőknek, testvéreknek az életben.
A tanulók bátran megnyíltak pozitív és kevésbé vidám élményeikkel kapcsolatban. A beszélgetést követően azonban mindenki érezte, milyen fontos szerepet tölt be a család az életben.
A tanulók ezt követően megörökítették rajz formájában saját kis családjukat.
Boldogságóra Alapprogram
Fábiánsebestyéni Arany János Óvoda,Közművelődési Intézmény és Könyvtár
Sok-sok dolgot, tevékenységet neveztek meg a gyerekek a beszélgetésünk során, ami számukra boldogságot okoz. Néhány kisgyereknek már nem csak a külsőségek jelentenek boldogságot, vagy az, amit meg tud fogni, hanem belső tulajdonságok is.Mint például az, hogy őt szereti az anyukája és az apukája. Egy közös fagyizásból is merítettünk boldogságot, meglepetés volt a gyerekeknek.
A fenntartható boldogság témáját dolgoztuk fel egy különleges boldogságórán, amelyet a gyereknapi programokkal egybekötve tartottunk. A gyerekek interaktív módon, közös játékok és kreatív feladatok segítségével ismerkedtek meg azzal, hogyan lehet hosszú távon is boldognak maradni. Különösen hangsúlyoztuk, hogy a közös játék nemcsak szórakoztató, hanem erősíti a barátságokat, és igazi örömforrást jelent mindannyiunk számára. Ez a nap remek alkalom volt arra, hogy megérezzük, milyen fontos a közösség, a vidámság és a fenntartható boldogság mindennapi életünkben.
A testmozgás témát rendhagyó módon, egy osztálykirándulás keretében dolgoztuk fel, melynek helyszíne a bőszénfai szarvasfarm volt. A gyerekek egész napos aktív programokon vettek részt: sokat sétáltunk a természetben, megfigyeltük az állatokat, közben pedig különböző játékos mozgásos feladatokat is beiktattunk. A kirándulás során készült rajzokkal és élménybeszámolókkal dolgoztuk fel az élményeket, valamint közösen megbeszéltük, hogyan hat a testmozgás a közérzetünkre és hangulatunkra. A nap végére mindenki kellemesen elfáradt, sok új tapasztalattal és örömteli pillanattal gazdagodva.
Ezen boldogságórán a megbocsátás témáját dolgoztuk fel a 4. osztályos tanulókkal. Először egy közös beszélgetéssel indítottunk, ahol a gyerekek megoszthatták saját tapasztalataikat arról, mikor bocsátottak meg valakinek, vagy mikor kértek ők bocsánatot. Ezt követően rövid mesét olvastunk, amely segített jobban megérteni a megbocsátás fontosságát. A feldolgozás során szerepjátékot is játszottunk, melyben különböző konfliktushelyzeteket jelenítettünk meg, és közösen kerestünk megoldást ezekre. Végül minden tanuló készített egy „Bocsánatkérő kártyát”, amelyet akár valódi helyzetben is felhasználhatnak. A foglalkozás segítette a gyerekeket az empátia, az elfogadás és a pozitív kapcsolatok erősítésében.
Június, boldogság
Mi jut eszedbe a boldogság szóról?
Az alábbi válaszok jöttek:
szerelem, barátság, szabadság, pihenés, hála, otthon, nyár, öröm, motorozás, természet, nyaralás
A sportolóktól jött, hogy nagy súllyal emelni és ezzel dolgozni, de bizony egy tanulónál előjött a pálinka szó is.
A második feladatban rövid relaxáció következett:
Mindenki becsukta a szemét, rövid légzőgyakorlat után feltettem a kérdést:
Én… a mai napon boldog vagy boldogtalan akarok lenni?
A tanulók egyesével elmesélték a reflexióikat:
Az alábbiakat fűzték hozzá:
Milyen jó lesz majd a nyári szünet
Jó lesz a mai edzés
Teszek róla, hogy boldog legyek
Bármi legyen gazdagít
Várom a jogosítványt!
Mindjárt tanév vége van
Szünet van! Elfáradtam
3. Megnéztük, hogy a tanulók hogyan kapcsolódnak a boldogsághoz Resilio kártyakkal , majd A Jobb veld a világ Alapítvány Boldogság kártyáiból húzott magának mindenki egy kártyát.
4 Majd .A boldogság madara c. mesét olvastam fel a tanulóknak
Zárásként mindenki húzott magának egy kártyát a Jobb veled a világ Alapítvány gyógyító mondatos kártyáiból.
Hangulatos óránk volt.
Ezen a foglalkozáson beszélgettünk arról, milyen kis dolgok tudnak boldoggá tenni bennünket a mindennapokban – mint például egy ölelés, egy kedves szó, vagy egy közös játék a barátainkkal. A gyerekek saját élményeiket is megosztották, majd rajzban is megjelenítették a számukra legkedvesebb apró örömöket.
Az utolsó foglalkozáson a tanév boldogságóra élményeiről beszélgettünk a diákokkal, a tantermen kívül, kellemes hangulatban. Megkérdeztem a tanulóktól, hogy számukra melyik boldogságóra volt a legmeghatározóbb élmény. A legtöbben a karácsonyi üdvözlőlapok készítését emelték ki, sok szavazat érkezett a „poharunk mindig félig tele van” mondást erősítő óránkra is, nagyon szerették az Activity-t is, melyet a megbocsátás kapcsán játszottunk. Olyan technikákat tanultak meg idén a gyerekek, melyeket a továbbiakban is tudnak majd hasznosítani, hogy hálával és boldogan tudják a mindennapokat élni. Köszönjük szépen, hogy idén is részesei lehettünk a programnak.
A „Varázsecset” játék mindenkit elbűvölt. El is játszottuk az „add körbe a varázsecsetet” játékot. A „Van nekem egy álmom” dal, segített a céljaink közös megfogalmazásában. A „láthatatlan törzsfőnök játékban a megfigyelőképességre volt szükség, jókat játszottak nevetve. Nagy kedvenc a szobor játék, és a rajzos mondókák is sikerrel jártak. Bemutattam a sünis és a báránykás verziót, hipp hopp megtanulták, leutánozták.
A hónap dala: Az ellazulni jajjj de jó kezdetű Bagdy Bella dallal hangolódtunk a délelőttre. Ezután a szőnyegre ülve mesegyertyát gyújtottunk. Mesével folytattuk: „Az erdei tisztás” című ajánlott történetet választottam. Beszélgetőkört kezdeményeztem a mesét illetően, mivel nyitottak voltak rá a gyerekek. Eljátszottuk az „Otthon édes otthon” és az „Állati jó ötletek” játékokat, amik a meséhez kapcsolódtak. Az Önbizalom program feladataiból a Kötéltáncost és az „Adj egy ötöst!” nyerte el leginkább tetszésünket. Az Erősségprogram témája a Humor, nagy kedvencünkké vált. Három ötletet is kipróbáltunk: A „bohóckodás jele” főleg a fiúknak tetszett, majd a „Mosolydobás” és a „Nevess ha tudsz!” is vidám perceket okozott. „A mi változott meg?” című játékot nagyon szeretik, év közben is sokszor kérik. Most is sor került rá, becsületesen figyelmesen játsszák. A „Páros mondókával” zártuk a hetet, valamint a mindfulless gyakorlatok közül A tudatos légzés: hullámlégzés tecnikáját igyekeztünk elsajátítani.