Reggel egy beszélgetőkörrel kezdtük a napot. Rávezetésként elmondtam, hogy mi a hála, hogy én miért vagyok hálás, hogy mi a különbség a hála és a szeretet között. Megkérdeztem tőlük, hogy ők hálásak-e és, hogy miért? Nekik mit jelent a hála. Hálásak a testvéreikért, a háziállataikért, a játékaikért, a legtöbb gyerek az anyukájáért/szüleikért volt hálás. Ezért feladatnak azt kapták, hogy írjanak, rajzoljanak leveleket anyának/szülőknek. Mindenki nagy izgalommal, lelkesedéssel kezdte el megírni a szülőknek szánt leveleket. A tevékenység alatt Bagdi Bella: Boldog vagyok című dalát hallgattuk. A gyerekek lerajzolták szüleiket, egy közös emléket, egy tárgyat, amiről az anyukájuk jut az eszükbe. Miután elkészültek borítékokba helyeztük a leveleket, különböző, színes bélyegeket ragasztottunk a levelekre, majd átadták a szülőknek az elkészült kedvességet. A szülők nagyon örültek ezeknek a kedves leveleknek. Többen is visszajeleztek, hogy jól esett nekik ez a kis apróság.
Boldogságóra Alapprogram
Séta a természetben.
A természet szépségeire való rácsodálkozás,termések gyűjtése.
Hálás szív építése gesztenyéből.
BESZÉLGETŐS FELADATOK:
A következő idézetről beszélgettünk:
„Amikor reggel kinyitod a szemed, mondj köszönetet a napfényért és azért, hogy élsz, és erős vagy. Mondj
köszönetet az életedért és a létezés öröméért. Ha pedig nem látsz magad körül semmit, amiért köszönetet
mondhatnál, magadban keresd a hibát.” Tecumseh
Körbe leültek a gyerekek és az alábbi kérdések voltak:
Mikor éreztél hálát a szívedben utoljára?
Milyen események hatására érezted a hála érzését?
Kifejezted-e a háládat? Ha igen, hogyan? Ha nem, miért nem?
Minden esetben ki kell fejeznünk a hálánkat?
A hála érzése, kifejezése valóban boldogságfokozó technika volt?
A segítő kérdések mentén meséljétek el a ti történeteteket!
Hálaleltár
Mindenki mondott valamit, amiért hálás lehetett ma, és ezeket az ötleteket szedtük össze.
Boldogságóra – A hála gyakorlása
Célcsoport: általános iskola 2.a
Időtartam: 45 perc
________________________________________
Célok
• A gyerekek felismerjék a hála fontosságát a mindennapi életükben.
• Gyakorolják a hála kifejezésének különböző formáit.
• Erősödjön az empátia, az egymásra figyelés és a pozitív gondolkodás.
________________________________________
Eszközök
• Papír, színes ceruzák/filcek
• Zöld papírból levelek, kartonpapírból fatörzs
• Egy kis piros szív (szimbolikus „hálatárgy”)
• Zene (nyugodt háttér)
________________________________________
Óravázlat
1. Ráhangolódás (5 perc)
• Rövid beszélgetés: „Mit jelent számodra a hála? Mikor szoktál köszönetet mondani?”
• Körben ülve mindenki mondjon egyetlen szót vagy kifejezést, amiért most hálás (pl. reggeli, család, barát).
________________________________________
2. Mese (10 perc)
• Rövid mese, ahol a hála fontos szerepet játszik: A hálás kismadár
• Közös megbeszélés: „Mit tanultunk a történetből?”
________________________________________
3. Kreatív feladat (15 perc)
• Hálafa: minden gyerek kap egy zöld papírlevelet és a levélre ráírja, miért hálás (lehet személy, dolog, élmény).
• Közösen kirakjuk a faliújságra → „Az osztály hálafája”.
________________________________________
4. Hálakör gyakorlat (10 perc)
• A „hálatárgyat” (kis piros szívecske) körbeadjuk. Akinél van, az mondhat egy konkrét dolgot, amiért hálás aznap.
• Csak az beszél, akinél a tárgy van → fejleszti a figyelmet és tiszteletet.
________________________________________
5. Lezárás és pozitív megerősítés (5 perc)
• Rövid relaxációs gyakorlat: csukott szemmel mindenki gondoljon három dologra, amiért ma hálás.
• Elmondom óra végén: „A hála olyan, mint a napfény – minél többször adjuk, annál jobban ragyog az életünk.”
________________________________________
Elsősök vagyunk, így nagy érdeklődéssel vártuk az első óránkat, melynek a hála volt a témája. A beszélgetőkörben elmondtuk ,miért is lehetünk hálásak. Az előre megrajzolt sablon segítségével megrajzolták magukat, melyből hálagyöngysor készült. Az osztály Boldogság falára tettük.
A Szivárvány óvodai csoportban megtartottuk a Boldogságóra Erősség Program szeptember havi témáját, amely a háláról szólt. A gyermekekkel egyszerű, érthető beszélgetésben megfogalmaztuk, mi az, amiért örülhetünk és köszönetet mondhatunk: anya és apa ölelése a testvérekkel való együtt játszás, néha veszekedés, a játékok – bicikli, labda babakonyha, a fagyik a csokoládék és az óvodában töltött vidám napok.
A téma feldolgozását közös alkotással tettük élményszerűvé. Nagyméretű papírra hálafát rajzoltunk, amely a közösséget szimbolizálja. A rajzolás és festés közben a gyerekek a Háladalt hallgatták, ami segített ráhangolódni a témára, és oldott, örömteli hangulatot teremtett. Ezután minden gyermek kiválasztott az őszi falevelek színei közül egyet vagy kettő színt, és tenyerét festékkel megkentük, majd segítséggel vagy önállóan a fa ágaira nyomta kézlenyomatát. Így a fa színes levelekké alakult, amelyben minden gyermek nyoma ott maradt.
A tevékenység közben folyamatos szóbeli bátorítást, vizuális szemléltetést és fizikai segítséget kaptak a gyermekek. A közös festés és a zenei élmény örömteli tapasztalatot jelentett számukra, amelyben mindannyian aktívan részt tudtak venni saját képességeikhez mérten.
A foglalkozás célja az volt, hogy a gyermekek megtapasztalják a hála és az öröm érzését, erősödjön az önbizalmuk és a közösséghez tartozás élménye. A közös „Hálafa” a csoportszoba falára került, így mindennap emlékezteti a gyerekeket arra, hogy sok mindenért lehetünk hálásak, és jó együtt lenni.
A Hála gyakorlása
Nagy izgalommal vártuk ezt a tanévet, a katica csoportba 10 kis csoportos iratkozott be. Elégedettséggel tölt el minket, hogy már az első perctől kezdve a nagyok befogadóak voltak, és a kicsik is hamar beszoktak. Áldással gondolunk erre az időszakra. A pillangó csoportban a téma megvalósítása, úgy valósult meg, hogy a tevékenységet a Hálafa mesével kezdték, majd közösen mondókáztak: Nap, nap, nap…, majd közösen elkészítették a Hála fájukat. A mókus csoportban a téma kidolgozása a hónap meséjével kezdték, majd elkészítették a munkafalra a közös kompozíciót, mindenki körbe rajzolta a kezét, majd kivágták, óvó néni segítségével elmondták a kis gondolatukat, hogy miért is hálásak. A maci csoport kezdő relaxációval kezdték meg a tevékenység kidolgozását, majd közösen elénekelték a hónap dalát, az éneklés közben ők is elkészítették a Hálafájukat, ők körbe rajzolták a kis kezüket, majd kiszínezték, óvó néni pedig leírta a gyerekek gondolatát, hogy ki miért hálás. A süni csoportban a tevékenység a hónap meséjével kezdődött, majd közösen megbeszélték a mesét. A gyerekek itt is Hálafát készítettek, de a gyerekek leveleket vágtak ki majd felragasztották a fájukra, a levelekbe pedig óvó néni leírta, amit a gyerekek éreztek a tevékenység közben. Jó hangulatban teltek el a foglakozások, a gyerekek élvezték a közös munkát, és hálásak voltak egymásért.
A Hálaóra és az Újra Találkozás
Egy szép őszi délelőtt a Nap vidáman kukucskált be az óvoda ablakán. A csoportszobában minden színes volt: sárga falevelek, gesztenyebábuk, és mosolygós rajzok díszítették a falakat.
A gyerekek izgatottan gyűltek össze a szőnyegen. Ma különleges nap volt: hálaóra volt. Ez azt jelentette, hogy mindenki elmesélhetett valamit, amiért hálás – valami szépet, amit átélt, vagy valakit, akit szeret.
Nagyon jó érzés, ha újra együtt lehetünk, és elmondhatjuk, mennyire fontosak vagyunk egymásnak.
Ezután együtt rajzoltak, énekeltek, és még egy kis hála-fát is készítettek: minden levélre rárajzolták, miért hálásak.
A nap végén mindenki boldogan búcsúzott. Az óvoda megtelt nevetéssel, szeretettel és melegséggel – mint egy nagy ölelés.